Fejjáték öklömnyi bőrlabdával - Mi lesz itt, ha tényleg mi kapjuk a 2024-es olimpiát?

Tehát irány a fentebb említett aréna, az Óbuda Warriors, vagyis az Óbudai Harcosok otthona. Odatalálni sem könnyű a hatalmas óbudai kémény tövében lévő pályára – tán nem volna teljesen felesleges néhány útbaigazító táblát is kitenni –, de a helyszínen gyönyörű fű, hibátlan salak fogad; ugyan a lelátó minimális, de lám, épül egy fedett csarnok is, amelyben a téli edzéseket lehet majd az időjárástól függetlenül megtartani.

Így indult (volna) a cikkem, ámde ez nagyon nem tetszett az óbudai harcosoknak. Valami hátsó szándékot gyanítottak már érkezésemkor is, aminek okát nem tudhatom, de a gyanakvás csak fokozódott, amikor kérésükre bemutattam a kész írást. Majd odáig fajult a vita, hogy le is tiltották a velük készült interjút. Így hát következzen most nélkülük ez az írás azoknak, akik hozzám hasonlóan azt sem tudják, eszik vagy isszák a baseballt.

Ráadásul azt is olvastam a lapokban, hogy: „Mivel a baseball felkerült a 2020-as tokiói nyári olimpia programjára, mi azzal a céllal építjük a nemzeti csapatot, hogy az esetleges 2024-es budapesti játékokon házigazdaként jól szerepeljünk.” Még hogy válogatott, még hogy olimpiai sportág, még hogy házigazda?! – csak állok és nézek, mint vidéki kislány az angol vécét szemlélve…

A baseball (ejtsd: bézból, magyar fordításban bázislabda) valamikor a ’80-as évek vége felé érkezett Magyarországra. Korábban legfeljebb a „baseballnagyhatalmak”: Kuba, Japán és Amerika követségi dolgozói játszottak itt egymással, de 1991. október 23-án, sporttörténetet írva, a győri Dark Horses (Sötét Lovak) és a nagykanizsai Ants (Hangyák) csapata lejátszotta az első hivatalos mérkőzést, és ezzel a baseball hazánkban is megindult.

És ennek is már vagy 25 éve. Aztán tagjai lettünk az európai és a nemzetközi szövetségnek, rendeztük a kongresszusaikat, 2006-ban már 11 csapattal rajtolt a serdülőbajnokság, a felnőttcsapatok száma elérte a húszat, ám mivel a baseball kikerült az olimpiai sportágak közül, az állami támogatása is minimálisra csökkent. Ma van NB1 négy és NB2 tíz csapattal. Butaság lenne amatőrözni meg profizni, az első osztályban is mindenki dolgozik vagy tanul, de például nemhogy pénzt nem kapnak, hanem még ők veszik a felszerelést, s tagdíjat is fizetnek, hogy játszhassanak.

És ők a profik… A fővárosban van két pálya, de Érden, Jánossomorján, Jászberényben, Debrecenben, Szentendrén, Nagykanizsán is.

Mindösszesen nagyjából 500-600 baseballjátékos van, a női változatot, a softballt játszókat is ideértve.

A különbség: a lányoknál kisebb a pálya, nagyobb a labda, és az ütő is egy kicsit más.

Érdemes kipillantani a határokon túlra, mindez hogyan is megy a világban. A baseball az amerikai kontinens és Kelet-Ázsia országaiban a legnépszerűbb. Az Egyesült Államokban egyenesen nemzeti sportnak kiáltották ki: a meccsek látogatottsága nagyobb, mint az összes többi sportágé együttesen.

A földrészeket megmozgató őrület eredetét mindenképpen a különféle ütős labdajátékok között kell keresni. A sportot legkorábban egy 1744-ben megjelent brit publikációban említik. Amerikában 1791-ben utalnak először egy helyhatósági rendeletben a játékra: Pittsfield város tanácsa indítványozta, hogy a baseballjátékot tiltsák be a város új üléstermének 80 méteres körzetében. Talán féltették az ablakokat…

Akkor nézzük a szabályokat. Bevallom, megpróbáltam a szabálykönyvből megérteni a történéseket, de azt hiszem, ez titkosabb, mint az angol flotta felvonulási terve. Ami biztos: egy ökölnagyságú kemény labdának egy arra minden tekintetben alkalmatlan ütő megütésével indul a mérkőzés, hogy aztán mindenki mindenfelé elrohangáljon…

Szerintem ennél bonyolultabb már csak a krikett lehet, mert annak az eredeti szabályai szerint az öt napon át tartó(!) és az ötórai teát a játék szerves részébe beiktató(!) meccseket a gyarmatosító angolok játszották először a döbbent karibi, indiai és dél-afrikai őslakosok előtt. Aki mégis a tankönyvre kíván támaszkodni, az talán kezdje azzal, hogy a baseballt kétszer kilencfős csapat vívja, kilenc játékrészben. Az egyik csapat dobja a labdát, amit a másik csapat ütője próbál eltalálni, illetve úgy visszaütni, hogy közben ő és a társai elérhessék a játéktér négy bázisának egyikét. Majd cserélnek, a másik csapat következik dobásra, és az előzőek próbálnak óriásit ütni.

Ez az óriási ütés volna ama bizonyos hazafutás, a home run, ami a legnagyobb show a meccsen. Az ütő úgy találja el a labdát, hogy az olykor kirepül a stadionból is, és ilyenkor kényelmesen „hazafut”, vagyis mind a négy bázist érintve tér vissza az ütés helyére. Ez maga a világszám; idén, ahogy hallom, Magyarországon egyet sikerült ütni ebből a fajtából. A legendárium szerint egy bizonyos Barry Lamar Bonds a sportág koronázatlan feje, akinek 2007-es visszavonulásáig – ekkor 43 éves volt – összesen 762 hazafutását jegyezték fel. Hogy ez milyen teljesítmény, gondoljuk meg, az amerikai profi liga legjobbjai akár 160 kilométeres sebességgel(!) képesek elhajítani a labdát. Az pontosan 18 métert megtéve érkezik az ütőhöz, akinek nemcsak el kell találnia, hanem jól kell eltalálnia ahhoz, hogy pontot szerezzen.

Hogy az Óbuda Warriors legénysége mit szólna egy ilyen dobáshoz – hát, az a gyanúm, nem is látnák… A nemrégiben játszott osztrák–magyaron sem sikerült a lényegesen lassabb labdát minden alkalommal eltalálniuk a legényeknek…

Ugyancsak érdekes a játékosok felszerelése. Ugyebár van a labda, aminek egy pingponglabda méretű gumi a közepe, ezt tekerik aztán körbe-körbe erős fonállal, majd amikor ökölnyi lesz, kap egy bőrborítást.

Ebből meccsenként akár 30-40 is elfogy, elrepül. Aztán van az ütő, ami a felnőtteknél kizárólag fából lehet, majd a különféle méretű kesztyűk, s néhány játékosnak meg az egyik bírónak kötelező a rácsos fejvédő sisak: ők közvetlenül ki vannak téve az eldobott, iszonyatos erejű labdának. És ha valaki eddig nem tudta volna, miért is baseballsapka a baseballsapka, annak íme, a magyarázat: ugyanis állandóan az égben repkedő labdát kell lesni, amely tevékenységnek nem kedvez az ugyancsak az égen található Nap…

Amiről még nem beszéltünk: a baseball fontos része a stratégia, amely jelentős agymunkát igényel. Ezt Yogi Berra – korának egyik legnagyobb játékosa, mellesleg kedves bohóca – fogalmazta meg viccesen: „A baseball 90 százalék fejjáték. A többi része fizikai.”

Már csak egy kérdés maradt hátra: mi lesz itt, ha tényleg mi kapjuk a 2024-es olimpiát? A hozzáértők szerint, ami a pályákat illeti, kell majd nagyjából nyolc nemzetközi méretű stadion, hiszen a sportolók nemcsak versenyeznek, hanem edzenek is, naponta legalább háromszor. Ami pedig a magyar válogatottat illeti, valószínűleg honosítani kell majd addig olyan amerikai fiúkat, akik magyar ősökkel rendelkeznek. Már ha nemcsak kedves, hanem felkészült vendéglátók is akarunk lenni...