Rémült diákok agyonterhelve - Nem oszlik a káosz - Egyirányú utcában

„Látványpékség-akció, szemfényvesztés. Így tudnám jellemezni a szakképzést érintő átalakításokat.” 
A lapunknak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő budapesti tanár szerint a szakképzést érintő változások – a szakközépiskolák átnevezése szakgimnáziummá, a gyakorlati órák számának felemelése, a közismereti óraszámok csökkentése, egyes tárgyak kivétele a tanrendből, az érettségi követelmény szigorodása – tán még nem is okoznának súlyos problémát, viszont a kapkodós átalakítás erőteljes bizonytalansággal jár. „Ez a nagy átszervezés véleményem szerint azt a célt szolgálja, hogy akik kiszorultak a gimnáziumi rendszerből, úgy érezzék, valahogy mégis gimibe járnak: szakgimnáziumba.

Ám ezekben az intézményekben nem kapják meg a gimnáziumi színvonalnak megfelelő képzést” – fejtegette az említett oktató.

Mindez nem a pedagógusok hibája. Az érettségire készülő osztályok szeptemberben szembesültek azzal, hogy a következő év júniusában keményebb vizsgákon kell majd megfelelniük. Ám hogy pontosan mi a követelmény, jó pár hétig nem lehetett tudni, a tanárok is csak a hónap végén jutottak hozzá az információhoz.

A következő évben, a most végző évfolyamnak már szakmai tantárgyból is kötelező érettségizni, aminek a vizsgakövetelménye középszinten is magasabb lesz, mint korábban volt. Csakhogy erre sem a pedagógusok, sem a diákok nem készültek az előző években.
 
„Készülnénk a gyerekekkel az érettségire, ám ez korántsem egyszerű. A régi könyvből elvileg nem taníthatunk, az újak pedig nem megfelelőek – számol be a siralmas helyzetről az egyik vidéki szakgimnázium nyelvtanára. – Az írásbeli németérettségire felkészítő tankönyvből egyetlen példányt tudtam szerezni, abból próbálok tanítani. November negyedikén jutott tudomásomra, hogy az interneten már fellelhetőek a német középszintű szóbeli érettségi feladatai… Könyvünk továbbra sincs, pedig hetekkel ezelőtt megrendeltük. A gyerekek meg vannak rémülve, mindamellett pedig nagyon leterheltek. Egyre több a gyakorlati órájuk – az elméleti órák hátrányára –, melyekből viszont a tananyag nem csökkent, sőt, hiszen az érettségi követelmény is egyre erősebb.”

A gyakorlati órák még hasznosak is lennének, ha volna elegendő tanműhely, eszköz és szaktanár. De a legtöbb szakiskolában, szakközépiskolában mindegyikből hiány van.

Az idei kilencedikes évfolyam megismerkedhetett az úgynevezett „science” – a természettudományos tárgyakat ötvöző – komplex tantárggyal. Ennek a bevezetése is igencsak izgalmas. Maga az elv ugyan logikus, hiszen e tudományos tárgyak egymásra épülnek, kiegészítik egymást. Nem véletlen, hogy több külföldi országban is a tanrend része, ugyanakkor a tárgy bevezetésére jóval több időt kellett volna hagyni. Kezdve az alapkérdéssel: ki tanítsa? A pedagógusképzésben ilyen szakirány még nincs, és a legtöbb iskolában nem találni olyan szaktanárt, aki egyaránt felkészült kémiából, fizikából, biológiából, földrajzból. Tankönyv sincs. Így az iskolák választhatnak: vagy az egyik pedagógus próbálja meg ledarálni az összes tantárgyat, vagy többen összefognak és felváltva tartják ugyanazt az órát, minden alkalommal más tantárgyra fókuszálva. Az oktatásügyért felelős minisztérium szabad kezet adott az oktatóknak, rajtuk áll, mit tanítanak ezen az órán. Ez pedig újabb problémát vet fel, vallja a vidéki iskola nyelvtanára: „Az, hogy semmilyen irányelv nincs megadva egy olyan tárgyhoz, amit most vezettek be, teljes káoszhoz vezet. Töltelék tantárgy lett a science, a gyerekek így mindegyik tárgyba belekapnak kicsit, de érdemi tudást nem sajátítanak el. Végső soron sokkal kevesebbet tanulnak, ami azzal is jár, hogy a gimnáziumi évek alatt nem válthatnak szakot. Előzőleg volt olyan diákom, aki kilencedikben a fizikát tanulta emelt szinten, az érettségi évében váltott biológiára, ebből felvételizett – s be is került egy jó egyetemre. Régebben, amíg szakmai alapozó tárgyakat tanultak a diákok, egy sima különbözeti vizsgával tudtak váltani, ha nem tetszett az eredetileg választott szak. Most a rengeteg gyakorlati óra miatt tudtommal ez lehetetlen.”

A váltás, változás nehézségét emeli ki a budapesti tanár is. „Rákényszerítik a gyerekeket, hogy már az általános iskolából kikerülve szakmát válasszanak maguknak.

A rendszer pedig nem átjárható, egyirányú utcává változtatja az iskolarendszert. Még akkor sem egyszerű a változtatás, ha az kényszerből történik, például, mert költözik a család, ezért a gyerek új iskolába kényszerül, hiszen a specializálódott képzés nem mindenhol ugyanaz.

Arról már nem is beszélve, mihez kezd például a gépésznek tanuló gyerek, ha az új iskolában ezt a szakmacsoportot nem tanítják?

Úgy tűnik, a változtatások nem a gyerekek, a társadalom hosszú távú érdekeit, hanem egyes gazdasági érdekcsoportok rövid távú hasznát szolgálják.”

A központosítás pedig továbbra is nagy probléma – erősítik meg a lapunknak nyilatkozó tanárok. Hiába vették ki a szakképzést a Klik-es fenntartási-irányítási rendszerből, az új szakképzési centrumok ugyanazt a centralizált rendszert jelentik. A gyakorlatban semmi nem változott, rengeteg kézen-közön megy át egy-egy kérdés, kérés, mire a probléma megoldódik. Mindez időt, energiát emészt fel – pedig most éppen e kettőből szenvednek hiányt a pedagógusok.