Sokan tudomást sem vesznek azokról, akik már bajban vannak - Félünk a lecsúszástól

– Betegágy mellett kezdtem 12 órás műszakban, majd az utóbbi években végigjártam a szakmai ranglétrát. A kívülállónak talán hihetetlen, de a mi hivatásunkban is akadnak sikerélmények – mondja Vadnai Eszter vezető ápoló, az idei kitüntetettek egyike, aki Füzesabonyban a pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó otthonban dolgozik csaknem két évtizede. – Az előgondozás során meglátogatjuk a leendő lakókat, és szembesülünk azzal, hogy milyen embertelen körülmények közül kerülnek be hozzánk a magukat ellátni képtelen betegek, akik mellől a család is elmarad.

Megesett, hogy egy férfi két éve szinte magatehetetlenül, ágyhoz kötve feküdt otthon. Sikerült őt úgy talpra állítanunk, hogy ma újra örömmel zenél.

Vadnai Eszter meséli, a pszichiátriai betegek megérzik, hogy az ápoló lelkiállapota milyen, ezért neki mindig magabiztos határozottságot, fegyelmezett tartást és emberséget kell sugallnia. A lakók ugyanis így érzik magukat biztonságban.

A „mamutintézmények” helyett kisebb családi házakban élhetnek immár a fogyatékkal élők, akiket öt környékbeli településre költöztettek ki – az utóbbi időben erről is szólt a Bélapátfalvi Idősek és Fogyatékosok Otthonának élete. Tóth Erzsébet igazgatótól megtudjuk: náluk is az elhivatottság tartja helyükön a segítő szakmában dolgozókat, akik 355 idősről, illetve fogyatékkal élőről gondoskodnak.

A szétköltözés nemcsak a támogatott lakhatás programjában részt vevő sérült emberek életét tette komfortosabbá, de a segítőik munkakörülményein is könnyített. Eddig 50 lakó jutott két dolgozóra, most „csak” az egy házban élő 6–12 lakóról kell gondoskodnia egy-egy kísérő támogatónak.

– Elhanyagolt, válságban levő terület a szociális szféra, és a legrosszabbul fizetett is egyben – mondja Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

– Látszik annak a hatása, hogy az utóbbi években több százmilliárd forintot faragott le az állam a jóléti kiadásaiból. A gondozó típusú feladatokat ellátóknál nem ritka, hogy havi 80 ezer forintot keresnek, miközben folyamatos munkarendben állnak helyt, és családfenntartók is akadnak közöttük. A diplomások helyzete némiképp javult, de az ágazatnak beígért érdemi bérrendezés elmaradt. A bennlakásos intézményekben, például idősek vagy fogyatékosok otthonaiban dolgozók közül ezért egyre többen vállalnak munkát külföldön vagy a már jobban fizető hazai egészségügyben. Sokan elszegődnek akár egy nagyáruházba, ott sem kell többet emelgetni, nem nagyobb a fizikai megterhelés, mint amihez gondozóként hozzászoktak.

Miért nem figyel fel senki az elesett embereket gondozók erőfeszítéseire? „Beteg lehetek, de szegény, az nem” – az elnök szerint így áll hozzá a magyarok többsége. Sok emberben ott a félsz, hogy egyszer ő is lecsúszhat.

Aki így érez, igyekszik homokba dugni a fejét, és tudomást sem venni azokról, akik már bajban vannak – mert elszegényedtek, hajléktalanok. A közvélekedés ma azt sugallja: a nincstelenek maguk felelősek azért, hogy bajba kerültek. Az együttérzés helyett inkább a fejét is elfordítja az, aki reszket, hogy maga is így járhat, és e közömbösségből jut például a hajléktalanok ellátásában dolgozóknak is.