Több száz itt ragadt emberről szólnak a hírek - Most is kell a munkáskéz Budapest éléskamrájában

Csendes, rendezett falu benyomását kelti Alsónémedi a szemlélő számára. Határában is szorgoskodnak, itt-ott csoportok szedik a burgonyát, vágják a káposztát. Alsónémedi napjainkig megmaradt mezőgazdasági településnek: Budapest egyik éléskamrája. Ezt még az előző rendszerben is figyelembe vették, így nem ölték ki az emberekből a vállalkozó kedvet, nehogy a főváros élelmiszer- ellátása bajba kerüljön.

– Kovászna megyéből érkeztünk, Erdélyből – egyenesedik fel a férfi, aki három másik napszámos társaságában szorgoskodik a krumpliföldön.

– A híradások szerint körülbelül 500, Romániából érkezett illegális lakója van Alsónémedinek. Tudnak erről?

– Mi be vagyunk jelentve – adja tudtomra kapásból a férfi, majd a sor végén, a bakhátakat traktorral nyitó munkáltatójukhoz irányít.

A nevét elárulni nem kívánó gazda a felvetésemre csak legyint, persze, mindig is voltak meg lesznek is, hogy mennyi, azt nem tudja, ő mindenesetre csak legálisan foglalkoztat vendégmunkásokat.

Vincze József polgármesternél kopogtatunk bővebb információkért a településen tartózkodó idegenek ügyében.

– A zöldségtermesztést is lehet gépesíteni bizonyos mértékig, de a napszámosokra is szükség van – ültet le a faluvezető.

A régi nagycsaládos gazdák kiöregedésével előbb a környező településekről érkeztek, majd a határon túlról. A rendszerváltást követően már egyik ország sem gördített akadályt a szabad munkavállalás elé, jöttek is a székelyek szép számmal tavasszal, a munkák megkezdésekor, és maradtak a betakarítás végeztéig. Családtagként éltek a gazdák mellett, velük együtt laktak, közösen étkeztek. Emléküket egy székely kapu őrzi a település közepén.

Tartott ez az idilli állapot úgy tíz éven keresztül, amikor is a székelyeknek sem volt már pálya Alsónémedi. Vagy mentek tovább Nyugatra – Németországba, Spanyolországba –, vagy maradtak otthon, mert Románia a lehetőségek tekintetében felzárkózott hazánk mellé.

– A munkáskézre viszont továbbra is szükség volt. Érkeztek is Erdélyből, ám, hogyan is mondjam, más kultúrkörből – folytatja a polgármester.

Őket a gazdák már nem szállásolták el a házukban, különösen, hogy nem egyedül érkeztek, mint a székelyek, hanem családostul. És ha már ott volt a család, kisebb volt a késztetés a hazatérésre is az idény végeztével. Végül – és ez már az utóbbi évek krónikája – sokuk végleg itt ragadt. A szállásadók lakó nélküli házakban adtak számukra fedelet.

– Körülbelül 500–700 emberről lehet szó, akik közül úgy 200 van bejelentve, a maradék 500 pedig lóg a levegőben. Róluk semmit sem tudunk, egyszerűen vannak. Márpedig egy ekkora településen, mint az ötezer lelkes Alsónémedi, ez nagyon magas szám. Közülük 30–50 gyerek az iskolás korú – ám iskolába nem járó gyerek. Megtehetik, mivel papírt hoznak az otthoni iskola igazgatójától, és ez elegendő a felmentéshez iskolalátogatási kötelezettségük alól.

De akik járnak – 20–30 gyerek –, általában bennük sincs sok köszönet, hiszen sokéves a lemaradásuk. Nem is beszélve arról, hogy másképp szocializálódtak. Van közöttük olyan, aki 12–13 éves korától szexuálisan aktív, s persze az iskolában tesz ajánlatot a társainak. Szerettem volna minderről az iskola igazgatóját, Sticzné Szántó Ilonát is kérdezni. Ő viszont úgy tudta, a Klik hozzájárulása nélkül nem nyilatkozhat, ezért az engedély beszerzése érdekében az illetékes monori tankerülethez fordultam.

Éppen lapzártánk hajrájában kaptuk meg a választ: már nem kell a Klik engedélye ahhoz, hogy egy iskolaigazgató nyilatkozhasson a sajtónak.

Ráadásul az Erdélyből érkezett ismeretlenek nincsenek benne az egészségügyi ellátásban sem.

– Van közöttük májgyulladásos, tüdőbeteg, bélférges – tájékoztatott a polgármester. Ezt legfőképpen azokból a gyógyszeresdobozokból lehet tudni, amelyeket kidobálnak. Ezeket még otthon írták fel nekik. Biztosítása legtöbbjüknek nincs, ezért a kezelésük itt már nem folytatható.

Ezt tartja legnagyobb problémának Papp Zsolt háziorvos is.

– Papír nélkül érkeznek, pénzük pedig nincs a gyógyíttatásukra. A sürgős eseteket természetesen a jogszabályi előírásoknak megfelelően ellátjuk, illetve továbbküldjük őket kivizsgálásra.

Haza, Romániába azonban hiába is mennének, ugyanis biztosításuk ott sincs. Mert ha lenne, akkor itt is el lehetne látni őket, mivel akkor indulásuk előtt kiválthatnák az unió teljes területén érvényes biztosítási kártyát. Egyébként, osztja meg tapasztalatait a doktor, nem nagyon foglalkoznak az egészségükkel. Orvoshoz akkor fordulnak, amikor a tüneteik – magas láz, fájdalom – már kibírhatatlanok számukra.

A polgármester az egyik legnagyobb gondnak a romló közbiztonságot tartja. A nők leszólítását említi, a verekedéseket – igaz, jobbára egymás között –, illetve a rongálást. Az egyik játszóteret hozza példaként. Megkeresték problémájukkal a hatóságokat, ám mindenhonnan lepattantak.

A legkézenfekvőbbnek a bevándorlási hivatal tűnik, majd ott intézkednek. Dehogy intézkednek! Ha ugyanis a delikvensnek van igazolása a munkaadótól, hogy foglalkoztatják, a szállásadótól, hogy úgymond szívességből lakhat az ingatlanjában, akkor legálisan tartózkodik az országban.

Igaz, hogy a foglalkoztatás megszűnésével a legális tartózkodási engedélyt igazoló kártya érvényét veszíti, és azt le kell adni. A bökkenő csak az, hogy nem adják le. És akkor mi van? Az égvilágon semmi, azt ugyanis már senki sem kéri be tőlük. A kapacitáshiány és a jogi kiskapuk miatt ezen személyek utóéletét már nem követik. A szívességi lakáshasználat legális, ám hogy valójában erről van-e szó, azt az adóhatóság nem tudja ellenőrizni.

Fordultak még az országgyűlési képviselőjükhöz, de hiába. Alsónémedi magának kereste a bajt, oldja hát meg maga, érkezett a válasz.

Ekkor gondolt egy nagyot az alsónémedi önkormányzat képviselő-testülete: majd a saját kezébe veszi a dolgokat. Helyi rendeletet fogadtak el, amely szerint, ha másképp nem megy, adót vetnek ki az illegálisan ott tartózkodókra, hátha ezáltal jobb belátásra lehet bírni őket, pontosabban azokat, akik szállást adnak nekik. A rendelet szerint a településen tartózkodó, minden, munkahellyel nem rendelkező lakos befizet a község kasszájába napi 800 forint adót.

Persze, hogy ne helyieken csattanjon az ostor, hozzátettek egy csomó kivételt. Mert nem kell fizetni a 18 éven aluliaknak, a nyugdíjasoknak, a pénzbeli ellátásra szorulóknak, s a többi, s a többi. A lecsupaszított rendelet végén aztán maradnak azok, akik ellen valójában irányul, vagyis az illegálisan a településen tartózkodó, munkát nem vállaló vagy feketén dolgozó idegenek ellen. Ha pedig ők nem fizetnek, fizessék be helyettük azok, akiknek az ingatlanjában laknak. Egyből más lesz majd a hozzáállásuk!

A rendelet már szeptember óta élne – ha a Kormányhivatal nem látja másképpen. A hivatal azonban törvényességi kifogással élt. Az elterjedt hírek szerint például az ellen, hogy a hivatal munkatársainak jogosultsága van belépni az ingatlanok területére anélkül, hogy ahhoz a tulajdonos hozzájárult volna. A polgármester szerint nem ez volt a hivatal kifogása, csupán néhány formaság. Hogy végül is micsoda, azt sajnos nem sikerült megtudnom, a levelet nem adta át. Akárhogy is, a rendeleten mindenesetre igazítottak, és januártól alkalmazni is kívánják.

Szerettem volna az érintettekkel is beszélni, ám ebben már nem kaptam segítséget a faluvezetőtől.

Elég kimennem a faluba, mondta, találkozni fogok velük.

Úgy látszik, éppen ezen a napon behúzódtak a házaikba: a falu nem azt az arcát mutatta, mintha idegenek százai bujdokolnának a területén.

Talán majd a játszótéren? Teljesen üresen találtuk, rongálásnak pedig nyoma sem mutatkozott.

Ha a település lakóitól, akik olvassák ezt a riportot, több segítséget kapunk az illegálisan ott tartózkodókról, mint a polgármestertől, szívesen visszatérünk Alsónémedibe.