Zöldebb jövőt - Mi magyarázza az optimista előrejelzést és a meredek emelkedést?

Jól teljesít a zöldenergia: 2021-re a nemzetközi áramtermelésen belüli részaránya 28 százalékra nőhet. Ez több, mint amit előzetesen a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA várt. Öt éven belül – számolgatják az IEA szakemberei – a telepített megújuló kapacitások 42 százalékkal nőnek. Összehasonlításként: ez 13 százalékkal több, mint amit tavaly reméltek.

Ország-világM. M.2016. 11. 05. szombat2016. 11. 05.
Zöldebb jövőt - Mi magyarázza az optimista előrejelzést és a meredek emelkedést?

És hogy miért az optimista előrejelzés és a meredek emelkedés? Például azért, mert több nagyobb országban belátták, a környezetvédelem közös ügyünk, unokáink jövője érdekében pedig klímavédelmi politikát folytatnak. Például Kína is. A világ egyik legnagyobb országa vezető helyen áll a megújuló energiafelhasználás növelésében. Ott még nagyobb lehet a növekedés a következő öt évben, az IEA szerint akár 40 százalékos is. A bővülés mértéke hatalmas: ha valóban elérik ezt a célt, náluk lehet a világ összes napelemének és szárazföldi szélerőmű-kapacitásának egyharmada.

A megújulókból származó energia így jóval jelentősebb lehet, mint a szénből származó. A legjobban kihasznált megújuló energiaforrás a nap és a szél, a telepített elemek költségei pedig évről évre alacsonyabb lehetnek, hiszen egyre több pénzügyi támogatást lehet majd kapni rá, illetve a technológia fejlődésével a költségek is alacsonyabbak lehetnek.

Ezek is érdekelhetnek