Ballószögi betlehemes - Múltidéző

Karácsony estéjén megzörgették a kis tanya ablakát. „Be szabad-e vinni a betlehemet?” – kérdezték a kívülállók. A válasz igen volt. Belépett az ajtón négy fiú. Subákban és szőrével kifordított kabátokban tértek be a konyhába, éppen vacsorázott a család. Egy hokedlire letették a lécekből fabrikált betlehemet, meggyújtották a jászol melletti gyertyát és a betlehem tetejére erősített csillagszórót, majd elkezdték a játékukat.

Beszólították az öreg pásztort is, aki az ajtón beesve, kucsmában, subásan elterült a konyha kövén. „Kelj föl, Öreg, kelj föl!” – szólt az egyik legény hozzá. Az Öreg így válaszolt: „Nem vagyok én tejföl.” Erre a legény: „Kelj föl, Öreg, jönnek a katonák!” Az Öreg kötözködve feleselt: „Miféle gyufás skatulyák?” Mire a legény mondta: „Gyere, Öreg, megyünk Betlehembe!” „Hideg verembe?” – kérdezett vissza az Öreg vacogva a suba alól. „Kelj föl, Öreg, megyünk a kis Jézust köszönteni!”

Ezekre a szavakra aztán az Öreg feltápászkodott, és közösen rázendítettek a Mennyből az angyalra.

A régi népszokást a Kaliforniában élő Tobak Ferenc népzenész idézte fel, aki Kecskemét környékén, egy ballószögi tanyán nőtt fel, s az első betlehemes élménye idején, 1963- ban nyolcesztendős volt. Attól kezdve éveken át izgatottan várta a betlehemesek megjelenését. Sőt unokatestvéreivel maguk is építettek betlehemet. Aztán másfelé sodorta az élet.

Már elmúlt húszéves, amikor felfedezte a magyar népzenét és a dudát, minden szabadidejét erre áldozta, bandát is alapított. Az 1980-as évek elején zenész barátaival, a Hajdina bandával éveken keresztül járták a bakonyalji falu, Szentgál utcáit és felelevenítették a regölés hagyományát.

Havas, zúzmarás, jeges karácsonyok voltak, igazi ünnepek.

Erre az időszakra Csiszár István is élénken emlékezik, hiszen tagja volt a bakonyalji hagyományőrző csapatnak. Tobak Ferenccel szinte egyszerre kezdett foglalkozni a népzenével, s máig ezzel keresi a kenyerét: ördögien bánik a hegedűvel és tanít a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában. Dunántúlról a katonaság révén került el Miskolcra, ahol a rendszerváltásig a Szinvavölgyi Néptáncegyüttest kísérte a zenekarával. Ahogy változtak az idők, új utakat kellett keresni, vendéglátóhelyeken adtak népzenei műsorokat, majd visszahívták őket a táncosok. A megélhetéshez azonban „másodállás” is kellett, a prímás ekkor találta ki, hogy zenére, mozgásra, táncra, játékra, versre építve állít össze produkciót, melyben a bábozás is kiemelt szerepet kap.

A Borókás Társulat már huszonöt éve látogatja az óvodásokat, jeles napokhoz, nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódóan tartanak interaktív foglalkozásokat.

Szerepel benne betlehemes is, amit alsó mozgatású marionett-bábjátszással adnak elő. Egy vájatban mozgatják le s fel a figurákat a hozzájuk rögzített pálcával vagy madzaggal. Vetített háttér, speciális fénytechnika erősíti a hatást, kivetítőn pedig közelképeket is lehet látni. Jézus születési helye egy nádfedeles, harangtornyos, templomszerű házikó. Maguk a bábfigurák természetes anyagokból vannak, Mária arca készült már „pirospozsgás” gránátalmából is, a pásztoroké „ráncos” dióból.

A testeket kiforrázott állatcsontokból formázták, az öltözékeket kukoricacsuhéból és színes textilekből varrták.

A szent család története Lukács evangéliuma alapján elevenedik meg, közben ihletett zene hallható és élő hangszerek is megszólalnak, valamint észak- és dél-dunántúli, alföldi, erdélyi és moldvai (sok esetben XV–XVII. századi eredetű) karácsonyi dalok csendülnek fel. És a játék során visszaköszön a „ballószögi szál”, hiszen a cikkünk elején Tobak Ferenc által idézett pásztorjelenetet is beépítették a miskolciak. Ez egyébként már a megújított és kiegészített változat, mely néhány esztendeje nyerte el jelenlegi formáját. Minden évben bemutatják a zeneművészeti szakközépiskolában is, ahová először meglepetésnek vitte a tanár úr. Úgy megszerették a növendékek, a tanárok és a közönség, hogy nem múlhat el karácsony nélküle. Csiszár István és barátai (így hívják az alkalmi társulatot) kezdetben házaltak is a betlehemessel, felkerestek néhány miskolci családot, intézményt és eljátszották a műsorukat. Máig eleget tesznek felkéréseknek, az ünnepek előtt négy helyen szerepeltek. Ahová hívják őket, szívesen mennek.

Amíg vannak a múlt értékeire fogékony fiatalok és az örökséget továbbadó felnőttek, addig nem tűnhetnek el a népszokásaink. De a szülőföldjüktől messzire letelepedő magyarok is ápolják a hagyományokat.

Tobak Ferenc lassan három évtizede él a családjával San Francisco közelében, és évről évre előhozakodik karácsonyi „dallamkincseivel”. Igaz, legelőször egy jugoszláviai hegedűs barátja otthonában nem nagyon lelkesedtek a háziak a dudaszóért, talán túl kifinomult lelkek voltak.

A redwoodi magyar református közösség előtt már nagyobb sikere lett a különleges hangszernek és megszólaltatójának.

A zenész kiadott egy téli magyar népszokásokat bemutató lemezt és dudafesztivált szervezett San Franciscóban. Tobak Ferenc tehát az óceán túloldalán is művészi szinten alkot. Moldvai gyűjtése zenei anyagának feldolgozása közben néhány karácsonyi dudadallamot is rögzített számítógépére, s felidéződtek benne a gyerekkori emlékek.

Szívesen útra kelt volna betlehemezni, de a távolság miatt ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Elhatározta: az internet segítségével köszönti barátait, ismerőseit, mégpedig dudaszóval.

A felvételeket elhelyezte a honlapján, szenteste pedig e-mailben értesítette a szeretteit, hogy kattintsanak a megadott linkre. S fénysebességgel szaladt szerteszét a világba a Megváltó születését ünneplő dudaszó.


Borzák Tibor


(Illusztrációink Csiszár István és barátai, Ács Zsuzsanna, Ureczky Tünde, Nyiri Gábor, Göcz Roland) betlehemes előadásán készültek Hidasnémetiben.)