Nem feledkeztünk meg a súlyos vasak emelgetésének legnagyobb hazai klasszisáról

2005-ben az évszázad legjobb magyar súlyemelőjévé választották, 2009-ben pedig róla nevezték el a felújított tatabányai sportcsarnokot. S volt idő, amikor Csilla lánya is besegített a trófeák gyűjtésébe.

Földi Imre negyedszázadot áldozott sportágára, pályafutása során – hogy „beleférjen” a súlycsoportjába – összesen 360 kilogrammot fogyasztott, ami testsúlyának több mint az ötszöröse.

1960-ban Rómában 6. lett, aztán négy év múlva megkérdezte Csanádi Árpádot, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát: „Főnök, a világcsúcs elég lesz?” A válasz: „Csak az aranyérem!” A japán fővárosban Földi világcsúcsot emelt, a szovjet Vahonyin 2,5 kilogrammal többel polkát járt a zsűri asztala előtt, míg megadták a gyakorlatát. Aztán Földi újabb négy év múlva Mexikóban végig vezetett, de a végelszámolásnál az iráni Nasszíri 30 dekával könnyebbnek bizonyult és győzött. Aztán a mi fiunk 1974-ben Münchenben 377,5 kilogrammal megnyerte a versenyt!

A házban, ahol lakott, a szomszéd ajtót egy pártfunkcionárius nyitotta-zárta.
Ha találkoztak, mindig megkérdezte:

„Nincs semmi baj, Földi elvtárs?” „Semmi, semmi” – válaszolta. Majd 55 évesen infarktust kapott, két porckorongsérvét operálták és még hármat kellett rendbe tenni. Húsz-harminc métert képes menni egyvégtében, a lakásuktól ennyire áll egy pad, ott ülhet le, ha a boltba megy. A felesége mesélte, hogy amikor Földi Imre 2007-ig kimaradt a Nemzet Sportolóinak sorából, azzal nyugtatta magát: ha a föld alatt dolgozott volna, az sem lett volna könnyebb – és még kitüntetést sem kapott volna… Most, hogy átvette a Prima Primissima-díjat (kis képünkön), e nagyszerű sportemberrel megint nagyjából minden rendben…