Sítalpra fel! Az eplényi pályán jártunk, ahol nem érzékelik a klímaváltozást

Hétköznap délelőtt van, az eplényi sípálya parkolójában néhány autó árválkodik.

A nap egyébként ragyogóan süt, a levegő tiszta és éles, jóval a fagyhatár alatti. Körülöttünk a Bakony erdei, lankásai. Minden szürke, mint amilyenek a hómentes téli erdők.

A sípályákhoz közelítve aztán változik a kép: négy-öt hóágyú forog méltóságteljes lassúsággal, ontja a hidegben azonnal kristályosodó vizet. Az eredmény pedig a síelhető pálya.

– Ménfőcsanakról érkeztünk, Győr mellől – elegyedik beszédbe érdeklődésemre egy idősebb hölgy.

Bár fél tíztől hirdették meg a felvonók indítását, egyelőre mindegyik áll, türelmetlenségnek mégsem fedezem fel nyomát sem a néhány szedelődzködő síelőn.

– Nekünk ez éppen megfelelő – lép mellém a hölgy párja, Mécs Zoltán. – Hetvenéves elmúltam, ami mozgásra szükségem van, azt itt megtalálom.

A kihaltság pedig egyáltalán nem zavarja, sőt! Szívesebben jönnek hétköznap, mert akkor el tudják kerülni a szombat-vasárnap tapasztalható tömeget.

Mennyire éri meg ma Magyarországon sípályát fenntartani, különös tekintettel a klímaváltozásra? – szegezem a kérdést Ebele Bálintnak, a fiatal cégvezetőnek. A válasz: Eplényben nem érzékelik a klímaváltozást.

– Amikor 2006-ban nyitottunk, éppen nagyon enyhe volt a tél. Akárcsak a mostanit megelőző szezonban: decemberben még ősz volt, februárban pedig tavasz. Januárban viszont hasítottunk. A változékonyság a sípályák velejárója: három éve például áprilisban zártunk.

Kedvező hideg esetén tehát akár száznapos szezon sem elképzelhetetlen Eplényben. A sípályák sikerének legfőbb titka a megfelelő hely kiválasztása. Igaz, hogy az eplényi pályák mindössze 300–500 méter magasan fekszenek a tenger szintje felett, viszont északi lejtésűek, és a környék mikroklímája miatt az átlaghőmérséklet bőven az országos alatti. A hideg tehát adott, havat csinálni pedig ma már nem különösebb mutatvány.

Aki sípályát tart fenn, az legalább húsz évre előre tervez, avat be a cég üzleti filozófiájába Ebele Bálint.

A termelődő nyereséget pedig folyamatosan visszaforgatják a pálya fejlesztésébe. Így már milliárdot meghaladó összeget nyomtak a síarénába az évek folyamán.

Eplényben egyébként a hetvenes évektől alakítgattak ki pályákat, ám az igazi változás tíz éve következett be. Azóta igyekeznek nyugati minőséget produkálni: a büfé, a síiskola, a kölcsönző, a parkoló természetesen az alapfelszereltséghez tartozik. És itt található az ország egyelőre egyetlen beülős sífelvonója, a Sólyom.

A síelés a magashegyek hiánya ellenére tehát egyre népszerűbb szabadidős sport hazánkban is, és aki most tanul, vagy éppen ellenkezőleg, a kora miatt már megelégszik némi csúszkálással – legalábbis az osztrák vagy szlovák pályákhoz képest –, nos, annak megfelelők a hazai pályák.

– Budapestről jöttünk, gondoltuk, kimozdulunk egy napra – egyenesedik fel az anyuka, megszakítva a segítségnyújtást lánykájának a síbakancs felcsatolásában.

Érdekel, mennyibe kerül a kiruccanás egy háromtagú családnak. – Ahogy elszámolgatom, felvonóbérlettel, utazással, fogyasztással együtt 30–40 ezer forintot rá kellett szánnunk a napra.

Takarékosan megúszható olcsóbban is, egy baráti társaság éppen az otthonról hozott szendvicséről hámozza le az alufóliát. Amúgy a büféárak a nyugati országokéban tapasztaltnál jóval alacsonyabbak, vélhetően csak nekem tűnik soknak 270 forint a két deci kórházi minőségű teáért. Igaz, legfőbb hivatását, hogy átmelegítsen, betölti.

– A gazdaságossághoz tartozik a téli-nyári nyitva tartás is – teszi hozzá Ebele Bálint. – Síszezonon kívül is igyekszünk idecsábítani a szabadba vágyókat, például a felvonó alkalmas a terep-kerékpározás szerelmesei számára a bicaj felszállítására.

És mit szólnak a természetvédők a környék hatalmas terheléséhez?

Ebele Bálint szerint ilyen gond nem lehet: az ágyúzáshoz szükséges vizet a patak felduzzasztásából nyerik. Igaz, jövőre újabb pályát terveznek, a kivágott fákat viszont másfélszer annyival pótolják.

Ha a fák kivágása elkerülhetetlen is, azon bizonyosan lehetne segíteni, hogy a pálya simításához szükséges monstrumot – magyarul: ratrack – időnként kikapcsolják. Ottlétünk alatt folyamatosan járt az álló jármű motorja, lassan, de biztosan beterítve a környéket a gázolaj bűzével.

Eplény tehát előremenekül – ám képes-e erre a tucatnál több hazai sípálya? Szinte bizonyosnak tűnik, hogy a síelőkért folytatott csaták tüzérség nélkül nem nyerhetők meg. Magyarul: az az öt hazai sípálya – Eplényen kívül Visegrád, Kékestető, Mátraszentistván és Sátoraljaújhely –, ahol lehetőség van ágyúk bevetésére, hosszabb távon is reménykedhet a győzelemben, a többiek vélhetően csupán tetszhalott állapotban, az önkormányzati lélegeztetőgépen várják a havat.

Ez a hétvége – a karácsony előttiről beszélünk (a Szabad Föld hetilap lapzártája december19-e volt - a szerk.) – idén a visegrádi pálya szezonnyitója. A cégvezető, Gutbrod Rezső egykori síoktató neve fogalom a környékbeli síelők körében. Tapasztalata szerint az utóbbi telek nem adnak okot sok reményre, viszont az évtized átlaga nem rossz. Mert az igaz, hogy az átlaghőmérséklet rekordokat döntöget, viszont az utóbbi tíz évben a december és a február tudomása szerint hidegebb az azt megelőző évekénél.

A klíma változását persze érzékelik Visegrádon is, ám ebből akár profitálhatnak is. Újabban ugyanis többször tartósan a Kárpát-medence aljára húzódott a hidegebb levegő, ami által például az elmúlt szezonban nyolc napot tudtak Kékestetőre verni a nyitvatartási napok számát tekintve.

A hazai pályák egyelőre nem vagy csak minimális mértékben konkurenciái egymásnak – annak köszönhetően, hogy viszonylag távol vannak egymástól. Visegrád óriási előnye, hogy a fővároshoz legközelebb lévő felvonós pálya, ráadásul kiváló ugródeszka a nagyobb külföldi síelések előtt – tanulás szempontjából.

Az előrelépéshez azonban elengedhetetlen egy víztározó, ahonnan a további hóágyúzás megoldható. Most ugyanis a vízművektől kapják a hozzávalót, amivel nem az a baj, hogy ivóvíz minőségű folyadékot szórnak szerte – sőt ez a környezet szempontjából így jó –, hanem hogy túl meleg, vagyis körülbelül tíz Celsius-fokos vizet kell hóvá varázsolniuk. Ez pedig óriási többletenergia- befektetést igényel az ideálisan sokkal hidegebb, 2-3 fokos tározós vízzel szemben.

Mindez azonban most ez egyszer legyen a sípálya fenntartóinak a gondja. Az előrejelzések szerint hideg napok elébe nézünk, aki tehát teheti, irány a pályák, és sítalpra fel!