Veszélyes figura a filozófus? - Gábor Györggyel Sztankay Ádám beszégetett

– Kiből lesz a filozófus? Ön például könyveket bújó, okosakat szóló mintadiák volt?

– A magaviseletem miatt majdnem kicsaptak a Kölcsey Gimnáziumból. A Kádár-korban az is szúrta egyes tanáraim szemét, hogy akkora séróm volt, mint Jimi Hendrixnek, és kopott farmerekben jártam, amelyeket apám hozott külföldi útjairól. Imádtam a Rolling Stonest, sokat lógtam a suliból. Azt hitték, a közeli parkban bandázok, pedig más miatt jártam oda az utált kémiaórák helyett. Volt ott egy pad, azon olvastam először Stendhal, Tolsztoj és más klasszikusok regényeit.

– A kicsapatást hogyan úszta meg?

– Apám könyörgésére maradhattam. Tudta, hogy nem vagyok rossz, csak kicsit öntörvényű. Édesapám a műszaki egyetemen tanított, édesanyám közgazdász volt. Mindketten szerették a színházat, zenét, művészeteket. A gyerekeiktől ugyancsak elvárták ezt és a szellemi nyitottságot. Megértették persze az azzal járó zabolátlanságokat is. Ám ha apám a vasárnapi ebédnél citálni kezdett egy Arany János-balladát, és mi a testvéreimmel nem tudtuk folytatni, akkor lemondhattunk a desszertről. Dramaturg és műfordító nagynéném is hatott a gondolkodásomra, aki a Színházi Intézet munkatársaként már akkor színházba cipelt, amikor még járni se tudtam. Gábor Miklóst tízéves koromban láttam Hamletként – máig meghatározó élmény.

– Mégsem művészpályára ment.

– Talán azért választottam a filozófiát, mert az vizsgálja legátfogóbban a láthatatlan dolgainkat, például az érzéseinket. Szeretünk, gyűlölünk, boldogok vagyunk, elkeseredünk s a többi. Ezekkel is muszáj foglalkoznunk, ahogy teszi is a pszichológus, színész, muzsikus, táncos, sokan mások. Ha jól csinálják, magunkra ismerünk, és válaszokat kapunk a „láthatatlan” gondjainkra. Vagy legalább felismerjük azokat. A filozófus gondolkodásának mindeközben tárgya lehet maga a pszichológia vagy a művészetek is.

– Hétköznapi embernek van ebből bármi előnye, haszna?

– Mondok rá példát, hogy miként. Egyetemi éveim elején tanulmányi útra küldtek a Szovjetunióba. Már a vonat büfékocsijában három késelésnek lehettem tanúja egy kurta ebéd alatt. Az út során később is szépszámú, alapos verekedést láttam. Kapásból azt mondanánk: ilyenek az oroszok. Filozofikus megközelítésből azonban arra jutni: a magánéleti feszültségekre azért reagáltak az emberek agresszióval, mert hosszú ideje azt tapasztalták, őket is erőből tartja féken az állam. Vagyis a kommunikáció legősibb, legegyszerűbb formájával. Azzal áll szemben a nyugat-európai, demokratikus kultúrában a szóbeliség, a vitakultúra. Vagyis nem az orosz néplélek magyarázta a vadulásokat, hanem a rendszer sajátosságai. Az ilyen felismerések segíthetnek a probléma megoldásában.

– A Kádár-korban értékelték, ha egy filozófia szakos hallgató néhány bicskázás alapján rájött: meg kell dönteni a rendszert?

– Bizonyos felismerések megvalósításához idő kell. Miután felvettek filozófia szakra, kiderült: még a szakot sem indítják el, mert akkoriban indult pártfegyelmi az ELTE filozófiai tanszékének olyan meghatározó személyiségeivel szemben, mint például Heller Ágnes. Bizonyos rendszerekben a filozófus mindig veszélyes figurának számít, mert folyton kérdez. Azért a filozófia szak később elindult, de tény, hogy én aztán pont a pimasz kíváncsiságom miatt fordultam a vallások felé.

– Pontosan miért is?

– Feltűnt, hogy az ókori gondolkodók után rögtön a felvilágosodás korának filozófusait kezdték tanítani. Kiradírozva az oktatásból a rendszer által említésre sem érdemes középkori keresztény és zsidó elmélkedőket. Engem persze, hogy ők kezdtek érdekelni, szakdolgozatomat is Szent Ágostonból írtam. Később mindig büszke voltam, amikor aztán a szakfolyóiratok azzal a megjegyzéssel közölték a cikkeimet: a szerkesztőség elhatárolódik a tartalmuktól.

– A hivatása nem távolítja el a mindennapok világától?

– Az egyetemi vizsgák után „pótnagyanyám”, egy egyszerű, de nagyszerű dömösi asszony mindig leparancsolt magukhoz némi időre pihenni. Szállt a konyhából a paprikás csirke illata, miközben nagyokat beszélgettünk a férjével a diófa alatt. Sokat tanultam tőle, pedig neki sem papír adta a bölcsességét. Generációkat tanítottam már egyetemi karokon, és tapasztaltam: egyre könnyebb diplomát szerezni, és az önmagában semmit sem jelent. A józan ész, a figyelem képessége, a világ korlátoktól mentes értelmezése nem feltétlenül iskolázottság kérdése. Már csak ezért sem élek elefántcsonttoronyban. Ám az is igaz, hogy a munkaidőn kívül is gyakran járnak a fejemben a filozófiával kapcsolatos gondolatok. Ezért megesik, hogy már a kapuból felhívom a páromat: miért is küldött le a közértbe?

– Másfelől vallásfilozófusként talán könnyebb megérteni korunk olyan problémáit, amelyek például a migránsügyek kapcsán vetődnek fel.

– A menekültkérdés megoldása összetett feladvány lenne. Amelyre csak nagyon felkészült, előítéletektől mentes szakemberek – történészek, közgazdászok, szociológusok, vallástudósok – közös forgatókönyve adhatna megoldást. De nincs ilyen csapat, nem készül forgatókönyv.

– Mert?

– Mert sokan bíznak az egyszerűbb megoldásban. Ma még jeles értelmiségiek közül is sokan hiszik, hogy a más hagyományú iszlám világba simán exportálható a demokrácia. Pedig ez tévedés. Amíg az iszlám világot a saját képünkre és hasonlatosságunkra akarjuk formálni, addig nem enyhülhet a feszültség. Ahogy az onnan érkezők felé áradó gyűlölet is csak olaj a tűzre. Ha a háborúk és a szenvedés elől a békésebb világba igyekvő, magukban semmi rossz szándékot nem hordozó menekültek is a puszta megvetést tapasztalják elsőként a békésebb világban – az bennük is szélsőséges indulatokat kelthet.

– Mégis, mi hozhatna megoldást?

– Miután tisztázzuk, hogy a demokrácia nem exportálható, az érintett országokban kell létrehozni olyan politikai, gazdasági, katonai felépítményt, amelyben kialakítható az adott térség társadalmi hagyományainak megfelelő rendszer. Ahonnan nincs értelme elvándorolni, ahová érdemes visszamenni.

– De addig is mi a teendő azokkal, akik fittyet hánynak az őket befogadó ország hagyományaira?

– A hatóságok feladata, hogy kellő szigorral járjanak el velük szemben. Aki képtelen tudomásul venni az európai normákat, annak nincs is hely az EU területén.

– Ha éppen nem máson töpreng, akkor azért privát életének ügyeiben is képes a távolságtartó elemzésre?

– Arisztotelész szinte lehülyézte azt, aki arra kérte: hozzon ésszerű, cáfolhatatlan következtetéseket egy jövőben várható eseményről. A jövőről csak bizalmi, lényegében hitbéli alapon gondolkodhatunk. Így van ez akkor is, amikor vonzódni kezd egymáshoz a férfi és a nő.
Bíznak benne, hogy mindkettőjükben megvan mindaz, amitől élethosszig együtt maradhatnak. De ellépve a filozófiai síkról: két házasságomból három remek gyermek született. És ma is van szerető párom. Családi viszonyaim is alkalmasak arra, hogy megosszuk tagjaival az anyagi és a láthatatlan világban szerzett élményeinket.