Antik vasgyúrók a kályhadoktortól

Nem használja a padlófűtést, a nappalijában télen egy gyönyörű vaskályha szolgáltatja a meleget – árulta el a rekkenő hőségben Vaszkó Ernő, amikor múlt nyáron, balatoni szabadságom idején betértem hozzájuk.

A házigazda különleges öntöttvasgyűjteményét ugyanis péntekenként bárki ingyen megtekinthette Gyenesdiáson. Huszonöt év munkája ez: úgy 150 míves öntöttvas kályha és legalább 350 különleges használati eszköz kapott helyet, az 1860-as évekből, Szentkeresztbányáról származó ágytól az esernyőtartókon, dohányszelencéken és sakkasztalon át a szabóműhelyekben használt vasalókig.

A Vaszkó család otthonának arculatát is a családfő hobbija határozza meg: a kabátokat egy 150 kilós, vasból öntött sasmadár őrzi, a virágok és apró tárgyak tárhelyéül női testet formázó asztalkák szolgálnak.

Vaszkó Ernő eredetileg kereskedő, aki már egészen kicsi gyerekkorától rajong a régiségekért. Egy darabig gyűjtött is mindent annak rendje-módja szerint. Aztán lassan kialakult a vonzalom pontos iránya: a XIX. századi polgári lakásokban fellelhető öntöttvas tárgyakra, azon belül a kályhákra specializálódott. Legelső kályháját 17 évesen szerezte egy felső-gödi lomtalanításkor: a sógorával kézikocsin tolták haza a rozoga iskolakályhát.

A kiállított tárgyak nagy részére rozsdás vasdarabként bukkant rá.

Eleinte szakemberekhez fordult segítségért, ám csalódnia kellett – úgyhogy muszáj volt megtanulnia a restaurálást. Erőt és fáradságot nem kímélve, mesterfokon sajátította el az újjávarázsolás tudományát.

– Először a rozsdát távolítom el homokfúvással, drótkefével. A mintákat gondosan letisztítom, a szétégetett alkatrészeket kicserélem – sorolta az ezermester, aki nem ritkán éveken át dolgozik egy kályha felújításán.

Olyan ez néha, mint a legó: olykor több darabból és lassan áll össze egy működő példány, ennek az ajtaja, annak meg a füle jó.

Eleinte régiségpiacokra is járt, aztán kialakult a saját „súgóhálózata”. Bizonyos darabokért a gyűjtő több száz kilométert is utazott. Honnan tudta, hogy a rozsdaette ócskaság megéri a fáradozást?

Vaszkó Ernő számára a legfontosabb szamárvezetők a régi vasgyárak katalógusai, amelyek segítségével fény derült többek közt a gyártás helyére, módjára és a tárgyak főbb jellemzőire is.

– Az öntöttvas művészet a napóleoni háborúk idején kezdett el kibontakozni, a színesfém hiánya miatt dolgozták ki azt a technológiát, amelynek alkalmazása révén
vasból is cizellált alkotásokat, tárgyakat készíthettek. Anno a Kárpátok vonulatán, az ércbányák mentén összesen 18 öntöde működött. Az elcsatolások után sajnos egy sem maradt Magyarországon, így a gyűjteményem több mint fele külföldről, főképpen Erdélyből származik, főként a kaláni, nadrági és frigyesfalvi vasgyárakból került ki. Például a kaláni vasgyár 1911-es mintakönyve több mint 400-féle terméket kínált eladásra. A korabeli öntödékben készítettek különleges igényeket kielégítő darabokat is; a díszes kastélykályhák tűztere a helyiségben nem is látszott, ajtajuk a szomszédos szobára, folyosóra nyílt, onnan tartotta életben a tüzet a személyzet – magyarázza a kályhadoktor.

Az egyik legkülönlegesebb darab egy több mint 200 éves ungvári kályha, amelynek tetején aprólékos gonddal kidolgozott angyalok fogják a címert, alsó részén pedig a törökverés egy jelenete látható.

– A henger- vagy oszlopkályhákat fűtésre és az úri szalonokban a tea melegen tartására használták, míg a takaréktűzhelyeket fűtésre és főzésre egyaránt igénybe vették. Ez utóbbiakból nagyon kevés maradt meg, hiszen a háztartásokban a mindennapok során többségük kiégett, tönkrement.

Érdekesek a főzőfülkés kályhák. A mellmagasságban elhelyezkedő kis melegítőfülke ajtaját gyakran figurákkal díszítették. A fülkében akár vizet, akár ételt lehetett melegen tartani. A huzamkályhán pedig több polcot alakítottak ki e célra.

Ezek celláiban a felfelé áramló, megfelelő irányba terelt füst garantálta a melegítéshez szükséges hőfokot.

Az öntöttvas kályhák fénykora a XVIII–XIX. századra tehető. A mesteremberek ekkor már szépen megmunkálták a vasat, márpedig ezen míves tárgyak elkészítéséhez nagyon magas szintű mesterségbeli tudás szükségeltetett. A vasat ugyanis nehezebb megmunkálni, mint az aranyat: magasabb az olvadáspontja, öntéskor gázosodik, fröcsög, és nincs lehetőség utómunkára.

A mintakészítő mesterek a kor ízlésvilágának megfelelő motívumokkal díszítették a kályhákat, amelyek nagysága és kidolgozottsága a tulajdonosuk vagyonáról árulkodott.

És nem mellesleg a domborművek, bordázatok növelték a sugárzó felületet is.

A magyar és európai öntöttvasművesség kiemelkedő emlékanyagaként számon tartott, több mint ötszáz darabból álló gyenesdiási öntöttvasgyűjtemény 2016-ra kinőtte a Vaszkó-lakot. A gyűjteményt májusban, a kormány döntése alapján megvásárolta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A füzérmintás oszlopkályhákat, a neogótikus és csipkés burkolatú mesefigurás huzamkályhát, a török–magyar párviadalt bemutató timpanonos kályhát, a jancsikályhákat és sparhelteket, a II. Rákóczi Ferenc kassai újratemetésének emlékére öntött domborművet és különleges társaikat december közepe óta a váci Tragor Ignác Múzeum Pannónia Ház Kiállítóhelyén csodálhatja meg a nagyközönség.

Az impozáns amerikai és német kokszkályhák mellett bizony szegényesen hatnak a szabóműhelyek vasalókályhái, holott a szellemes gyűjtő szerint ezek fontos kortörténeti adalékok, a szalagmunka ősei: sorakoztak rajtuk a kisebb-nagyobb vasalók, és attól függően választott közülük a mester, hogy bélést, selymet vagy vásznat kellett vasalnia.

Azt a tévhitet, miszerint eme tűzhely sütője mellett a kis ajtó a fatároló részt nyitja, a vasgyár katalógusa cáfolja: ez a kelesztő és melegen tartó, vagyis az akkori mikró.

Ezek mind-mind használati tárgyak, hangsúlyozza Vaszkó Ernő, de valamennyi művészi igényességű darab – nem művészektől, „csupán” mesteremberektől.