Értéktár - Veszteséglista: érdekes eltűnési eseteket szedtünk csokorba

Barki Gergely nevét akkor jegyezte meg a művészetrajongó nagyközönség, amikor pár évvel ezelőtt a Stuart Little kisegér című filmben kiszúrta, hogy egy elveszettnek hitt Berény Róbert-festmény lóg a falon, és a képet később meg is találta. Mostanság egy másik izgalmas, sok szálon futó nyomozásban merül el: dokumentumfilmet forgat az 1915-ös San Franciscó-i Panama–Pacific világkiállításon részt vevő magyar műalkotások sorsáról. A grandiózus expót a Panama-csatorna átadásának alkalmából rendezték.

Máig ez a kiállítás számít a magyar művészet legnagyobb külföldi bemutatkozásának. Magyarország és Ausztria nem hivatalosan vett részt, ezért magángyűjtők és művészek összefogásával állt össze a kiküldött műtárgykészlet. Nyolc termet kapott az osztrák–magyar anyag: az expó kétkötetes katalógusa 76 magyar festőt, 44 grafikust és 12 szobrászt sorol fel, akik csaknem ötszáz műalkotással voltak jelen, például különtermet szántak a kubista Nyolcaknak; az osztrákokat csupán egyetlen festő, Oskar Kokoschka képviselte.

A világkiállítás alig egy év alatt 19 millió látogatót fogadott. A mintegy ötszáz műalkotás a zárás után a javában tomboló első világháború miatt nem térhetett vissza magyarországi tulajdonosaihoz, a képek raktárba kerültek és kilenc évig Amerikában vesztegeltek. Végül 1924-ben a művek valamivel több mint fele hazakerült, a többinek nyoma veszett.

Semmit sem tudunk például Berény Róbert egytucatnyi képéről, és odalett Tihanyi Lajos Önarcképe, Ferenczy Károly Tájképe, Uitz Béla, Márffy Ödön, Batthyány Gyula több festménye.

A hatalmas veszteség nem hagyja nyugodni Barki Gergely művészettörténészt és alkotótársait, akik előtt sok belföldi kutatás és forgatás áll még. De fáradhatatlanul nyomoznak, küzdenek, mert fontosnak tartják, hogy az eltűnt műkincsek előkerüljenek, sőt mi több, egy évszázad múltán végre hazatérjenek.

XXX

Ugyanezen vezérlő elv szerint gondolkodott és cselekedett Kovács Dezső is. Az eredetileg közgazdász és bőrdíszmű-nagykereskedő nem győzte hangsúlyozni, hogy a hatvanas években azért lett műgyűjtő, mert elborzasztotta, a második világháború és a rendszerváltás között milyen sok magyarországi műtárgyat vittek külföldre. Autodidakta módon képezte magát, műkereskedelmi céget és aukciós házat alapított. Igazságügyi műtárgy-, szobor-, festményszakértőként is sokszor kikérték a véleményét, miközben könyvet írt a műtárgyhamisításokról.

Amikor 2002-ben meghalt, az ország egyik legértékesebb műkincsgyűjteménye maradt utána. Azt akarta, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött műtárgyak biztosan ne kerüljenek ki az országból, sőt egyben maradjanak, saját múzeumot kapjanak. Megvásárolt és felújíttatott egy Köztársaság téri épületet, hogy majd ott helyezze el a kincseit – de erre már nem maradt ideje...

Kovács Dezsőnek két nőtől négy gyermeke született, akik nem tudtak megegyezni a hagyatékról. Végeláthatatlan pereskedés indult köztük, mindenki mindenki ellen. A hosszú évek alatt a műtárgyak semleges területen, egy lakatlan budai villában vártak arra, hogy valaki eldöntse a sorsukat: vagy az igazságszolgáltatás, vagy a testvéri belátás. A kulcsokat négyfelé osztották, így csakis együtt tudták időnként ellenőrizni, hogy minden rendben van-e.

És akkor 2013 kora tavaszán egyszer nem volt minden rendben: a gyűjtemény mintegy 500 darabja eltűnt. A négy örökösnek alig maradt valami. Az ügy pikantériája, hogy Magyarország talán legnagyobb műkincslopásának körülményei, de még a pontos ideje sem ismert! A kárt megbecsülni nem lehet. A szakmabeli mendemondák szerint 500 millió dollár, azaz 150 milliárd forint eszmei értékű a Kovács-gyűjtemény. Paál László, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos és Derkovits Gyula alkotásai, illetve Tintoretto egyik festménye is áldozatul esett. Közülük több tucat védett, vagyis az országból nem vihető ki, és az államnak elővásárlási joga van eladás esetén.

A rablást valószínüleg profik hajtották végre, és a műkincseket évekig pihentetik, majd egyszer csak felbukkannak egy magángyűjtőnél. A felbukkanás szó erős túlzás, hiszen az úgynevezett alvógyűjteményeket soha senki nem láthatja. Az ilyen gyűjtők ugyanis nem azért veszik a műkincset, hogy mutogassák – mint tette volna Kovács Dezső –, hanem csakis birtoklás céljából.

XXX

Külföldön előfordul, hogy a műtárgyakra specializálódott betörők megrendelésre lopnak, sóvárgó gyűjtőknek. Magyarországon viszont a rablások motivációi sokszor ennél spontánabbak: visznek, amit tudnak, és utólag keresnek rá orgazdát. Vagy egy-egy feltűnő árverés után kapnak kedvet a tolvajok. A szentendrei Czóbel Emlékházba például azután törtek be, hogy a lapok megírták, rekordáron kelt el egy Czóbel Bélafestmény. A Bibliát is akkor vitték el Vizsolyból, amikor Londonban egy másik 26 millió forintért ment el.

A Magyarországon eltűnt és ellopott műtárgyakról 2004 óta létezik egy interneten is elérhető lista, a Forster Központ Műtárgy-felügyeleti Irodája jóvoltából. A magánszemélyeknek és a műkereskedőknek könnyebb ellenőrizniük, hogy egy-egy műalkotás nem rendelkezik-e kétes, törvénytelen előtörténettel. A lista az elmúlt évek során mintegy 400 ellopott, eltűnt műtárgy megkerülését tudta érdemben előmozdítani, többek közt Mednyánszky László Megáradt folyó (Napfelkelte), valamint Molnár C. Pál Zsuzsanna és a vének című festményét is a segítségével találták meg – tudtuk meg az irodától.

Érdekes módon került meg Gruber Béla Ikerfa című pasztellképe: a 2001 januárjában budapesti magántulajdonból ellopott képet a nyilvántartás alapján 2008 októberében egy közérdekű bejelentő azonosította be egy fővárosi utcán kidobott törmelékkupac tetején. A bejelentést követően a festményt (a két másik, ugyanonnan ellopott, majd ugyanott előkerült Gruber-képpel együtt) visszaadták jogos tulajdonosának.

Kalandos utat járt be a magyar királyi étkészletből származó, ezüst pezsgőhűtő edény is! A II. világháború végén a fővárosból menekülő magyar kormányszervek a budai várat is kiürítették, többek között ládákba rakták az ezüst, üveg és porcelán étkészleteket is. A több ezer darabos ezüst edénykészletek sorsát az iratok alapján Kőszegig, 1944 végéig tudjuk követni, ahova (Szálasi Ferenccel együtt) vagonokban szállították és biztonságba helyezték. Innen továbbvitték Ausztriába, ahonnan az utóbbi években részletekben kerülnek elő darabjai.

Így bukkant fel árverésen 2015 májusában, Bécsben az említett darab három társával egyetemben. Mivel a rendelkezésre álló iratok alapján a jogi úton történő visszaszerzés nem tűnt kivitelezhetőnek, az iroda kezdeményezte és megszervezte a (vissza)vásárlást, hogy azok visszakerüljenek eredeti tulajdonosukhoz, a magyar államhoz.

Tévedés, hogy a tolvaj csak azt viszi, ami mozdítható! 2011 áprilisában egy szentendrei közintézmény felújítás alatt álló épületéből az 1880 körüli ónémet cserépkályhát lopták el. A kis magyar abszurd jól végződött: a sikeres nyomozást követően a kályhát lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.