Hol házasodunk, hol meg elválunk

Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak, vagyis naponta 50 házasság romlik meg, és döntenek úgy a párok, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert. Minden bizonnyal pszichológiai okai lehetnek annak, hogy január első felében tervezik a legtöbb válást.

Ország-világMunkatársunktól2017. 01. 24. kedd2017. 01. 24.
Hol házasodunk, hol meg elválunk

Az év végi ünnepek eltelte után döbbennek rá sokan, hogy házasságuk végleg megromlott.

A januári kiemelkedő érdeklődést több hullám követi az elkövetkező hónapok során. Február közepén és március végén mutatkozik még nagyobb érdeklődés az interneten fellelhető, válással kapcsolatos információk iránt. Az év második felében pedig november eleje jelenti a vízválasztót. A legnyugodtabb időszaknak a nyár tűnik a statisztikák alapján – sokaknak a válása ekkorra már folyamatban van.

Hazánkban nem készült még arra vonatkozóan felmérés, hogy leggyakrabban melyik fél kezdeményezésére indul el egy válóper, de ha hihetünk egy korábbi amerikai felmérésnek, akkor a válások háromnegyedét a nők kezdeményezik.

Ezek is érdekelhetnek