Mit akar Kína? Rajtuk kívül senki sem tudja - de 'Mag-érdekeit' midenáron megvédi

A nyugati médiában megjelenő hírek előszeretettel sugallják azt a képet, miszerint vége az utóbbi évtizedek nagy kínai gazdasági növekedésének.

A Peking erősödésével szembeni ellenszenv megkérdőjelezhetetlen, s van igazság abban, amit a Kínával kritikus sajtótermékek írnak – a világ legnépesebb országa valóban rengeteg belső problémával küzd, társadalmilag megosztott, a környezetszennyezés óriási –, de nagyon félrevezetjük magunkat, ha csak ezek türkében ítélkezünk. Kína a világ egyik legpezsgőbb, legnyüzsgőbb, leggyorsabban fejlődő országává vált.

– Nem az a kérdés, lesz-e globális hatalom Kínából, hanem az, hogy már globális hatalom-e – véli Salát Gergely sinológus, a PPKE BTK docense. – Ha megnézzük a közhelyszerűen felsorolt adatokat, amelyek szerint Kína a világ második legnagyobb gazdasága, legerősebb kereskedelmi hatalma, ő rendelkezik a legnagyobb valutatartalékkal és a második legnagyobb katonai költségvetéssel, ezek alapján nyugodtan tekinthetjük globális hatalomnak.

A világ százhúsz országának nem az Egyesült Államok és nem az Európai Unió, hanem Kína az első számú kereskedelmi partnere. Hadi ereje is jelentős, hadserege már a kínai partoktól távol is jelen van, például az Ádeni-öbölben nemcsak a saját hajóit védi a kínai flotta, hanem más országokéit is. Jelenleg ugyan Amerika még jóval erősebb hadászatban, GDP-ben, azonban a vásárlóerő paritásán mért nettó hazai termékben már Kínáé az elsőbbség az IMF 2016-os előrejelzése szerint.

A kínai politika elmúlt harminc éve arról szólt, hogy a korábbi évtizedek totális bukást hozó, önerőre támaszkodó, izolációs stratégiáját felváltsa a külföldre nyitás szándéka. Ennek eredményeképp Kína a külföldnek egyik legjobban kitett nagyhatalommá vált, ami nemcsak hatalmat jelent, hanem sebezhetőséget is: egyszerre kell jóban lennie a partnereivel és megvédenie az érdekeit. Tíz évvel ezelőtt Kínának még nem voltak külföldi érdekeltségei. Mára a pakisztáni kikötőktől a dél-szudáni kőolajvezetékeken keresztül a mianmari vasútépítésekig kínai munkások, cégek, állami és magánvállalatok dolgoznak szerte a világban, akik és amelyek, ha bajba kerülnek, számíthatnak a kínai állam által biztosított védőhálóra.

Az ázsiai ország napjainkban már nagyhatalomként viselkedik. Megindult befolyási övezeteinek intézményesítése, és Kína vezetésével megalakult az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank. Kína nagyon jól megértette a világhoz való kapcsolódás jelentőségét a gazdasági növekedés és fejlődés szempontjából. A fejlődés fő keretének számító Egy övezet – egy út nevű kezdeményezésének két pillérét adó Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút területileg magába foglalja a világ nemzeti össztermékének 55 százalékát adó országokat, a globális népesség 70, az energiatartalékok 75 százalékát – a Reuters jelentése szerint. Mára az ország high-tech cégei, kínkeserves másfél évtized után, a modernizációs folyamat meghatározó tényezőivé váltak.

Az a kijelentés, miszerint a kínaiak genetikailag alkalmatlanok arra, hogy globálisan is nagyhatalommá váljanak, ellentmond a történelmi tapasztalatoknak. Salát Gergely szerint ezen a ponton szembekerülhet vele Amerika feltartóztatási politikája, de a Kína-kutató álláspontja szerint Peking nem fogja újrajátszani a szovjet–amerikai hidegháborút.

A kínai előretörésben nincsen ideológiai töltet, nem kizárólagos. Kína nem támaszt feltételeket gazdasági partnereivel szemben, nincsenek olyan jellegű blokkosodási, szövetségkeresési törekvései, mint amilyenek annak idején a Szovjetuniónak voltak. Sokkal inkább Amerika szövetségeseit próbálja magához édesgetni – miközben Amerika is építi a kapcsolatokat Dél-Koreával, Japánnal, Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, azokkal az ázsiai országokkal, amelyeknek a legfontosabb kereskedelmi partnere Kína.

A kínai külpolitika alapvetése a be nem avatkozás elve: más ország belügyeibe nem szól bele, s nem köt katonai szövetséget más országokkal, még a szomszédos Pakisztán és Észak-Korea sem katonai szövetségese Kínának. Peking tudatosan kerüli azokat a helyzeteket, amelyek nemzetközi konfliktusba torkollnának.

Pragmatikusan csakis azokat a szabályokat tartja be, amelyekkel jól jár. Nem tekinthetünk el attól, hogy Kína valóban a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó (bár az egy főre jutó emisszió esetében még mindig az USA jár az élen, s képmutatás lenne elhallgatni, hogy a kiotói protokollt annak idején az amerikai szenátus tagjainak 95 százaléka utasította el).

Ám az is érthető, hogy a világnak a legtöbb közjót (is) biztosító Amerika és a gazdasági segélyprogramokban élen járó Európai Unió felelősségteljesebb politikát várna el Kínától.

Az USA nemcsak biztonságpolitikai téren, a terrorizmus elleni harcban érezheti magára hagyatottan magát, Észak-Koreával kapcsolatosan sem egyeznek álláspontjaik: Washington úgy gondolja, Észak-Korea egyfajta köldökzsinóron lóg Kínán, amelynek persze nem érdeke, hogy a rezsim megdöntésével 10-15 millió koreai menekült érkezzen hozzá.

Mit akar Kína? Azt rajtuk kívül senki sem tudja, az viszont biztos, hogy az általuk Mag-érdeknek nevezett érdekeit védeni fogja, akár egy nemzetközi konfliktus árán is: Szenkaku-szigetek, Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tengeren található szigetekről nem fog lemondani, ez pedig akár egy közeljövőbeli konfliktus forrásává is válhat. Ha a Csendes-óceán térségében nagyobb befolyást szeretne, azt csak az USA kárára teheti. Az interdependencia jelensége, vagyis a kölcsönös függés azonban valószínűsítheti, hogy a két hatalom nem fog egymásnak esni. Amerika és Kína egymásra utaltsága jelentős, Peking hárombillió dollár értékű amerikai államkötvénnyel rendelkezik, ha az amerikai piacot elveszítenék, óriási kárt szenvednének, nem kevésbé Amerika is.

Megvan annak az esélye, hogy az igazán nagy konfliktusok elvesznek, így ez lehet az első alkalom, amikor egy, a nyugati világtól eltérő civilizációs gyökerekkel rendelkező nagyhatalom jelenik meg. Modernizálódott, a nyugattól sokat tanult hibrid országról lévén szó némi módosulásra van esély, ám nem valószínű, hogy egy teljesen új világrendet állítanának fel a már meglévő felborításával.