'Sokszor úgy érezzük, hogy csak szenvedés az életünk' - Mind testvérek vagyunk

Tiszaszentmárton a magyar–ukrán határ mellett, a záhonyi határátkelőtől nem messze, Budapesttől viszont több mint háromszáz kilométerre fekszik. Az 1200 lelkes faluban a lakosság csaknem fele cigány, az iskolában a gyerekek 90 százaléka.

Valaha a záhonyi átrakó körzetben – Közép-Európa legnagyobb „szárazföldi kikötőjében” – hét-nyolcezer embernek adott munkát a MÁV, ez azonban már olyan rég volt, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a fiatalabb szülők se nagyon emlékeznek rá. Tiszaszentmártonban ma 30 százalékos a munkanélküliség, az önkormányzat 160 közmunkást tud foglalkoztatni, de – mint Szűcs Dezső polgármester mondja – kétszer ennyit kellene.

Közmunkásként dolgozik a háromgyermekes Vadászi József, az Élő Víz Gyülekezet szolgálattevője is, aki a segítségkérő levelet írta – a polgármestertől tudjuk: ügyes kezű ember, két társával söprűt köt az önkormányzatnál. Mivel csak öt osztályt végzett, most igyekszik pótolni: feleségével együtt a felnőttek szeptemberben indult iskolájába járnak, ahogy a gyülekezetből többen is. Sokan jelentkeztek a faluból, mert rájöttek, nyolc osztály nélkül ma már boldogulni nem lehet.

A hét családban, akiknek cukrot, lisztet, étolajat, ruhát hoztunk, összesen harminc gyermek él. El is jöttek néhányan a szüleikkel, nincs itt viszont Lakatos Orsi, akivel tavaly találkoztunk. Tizenketten vannak testvérek, és nemrég meghalt az édesapja. Orsi nyolcadikos, és az osztály egyik legjobbjaként a vásárosnaményi Lónyai Menyhért Baptista Szakgimnáziumba és Szakközépiskolába jelentkezett, szakács- és pincértanulónak. A bátyja, Tibor már elsős ott – újságolja az édesanyja. Özvegy Lakatos Károlyné hét fiút és öt lányt szült, s a fiúk közül három Pesten dolgozik, ők segítik a családot – megélniük így is nagyon nehéz.

– Mi, cigányok támogatjuk egymást, amiben tudjuk – mondja Vadászi József. – Akinek jut munka és kereset, az ad a másiknak. Külső segítséget alig kapunk, a Szabad Föld kivétel. Az önkormányzat, a polgármester szívén viseli a falu és benne a cigányság sorsát, de sajnos a munkaalkalom kevés. Volt itt konzervüzem régen, de bezárt. Van egy kis kft., de jó lenne egy nagyobb üzem, egy gyár, hogy sokkal többen dolgozhassanak.

A kis gazdaság az önkormányzatnak köszönheti a létét, amely 1998 és 2000 között felvásárolt 65 hektár földet. Csaknem húsz hektáron almát telepítettek – meséli a polgármester –, új, korszerű fajtákat. Gyümölcsöt és zöldséget termelnek, alma-, barack-, sárgarépa-, céklalevet készítenek. Szűcs Dezső elmondja: minél előbb szeretnének egy nagy húsüzemet, csirkefeldolgozót létrehozni, amely több mint száz embernek adhatna munkát.

Amikor az Élő Víz Gyülekezetről kérdezem, azt feleli, mindenképpen jó hatással van a – különben zömmel református – község életére.

Az istentiszteletet szombatonként négy órakor tartják a gyülekezetben. Lelkipásztoruk Tóth Attila, aki maga is Tiszaszentmártonban nőtt fel, 11 gyermekes családban. Hét testvére ma is itt él, ő Hajdúhadházon lakik, ott 200-250 fős gyülekezet „pásztora”.

Videón látom egy bemerítési szertartáson, szuggesztíven – meggyőzően, szívből, őszintén – beszél, a felvételről is sugárzik, hogy valami történik a lelkekben. A megtérés nem egyszerű – magyarázza a háromgyermekes zenész, mikor telefonon beszélgetünk –, így volt ez az ő életében is, züllött, ivott, mielőtt elfogadta Jézust. Tiszaszentmártonba hazajárva sokáig hiába beszélt róla a testvéreinek, a gyerekkori barátainak, aztán egyszer csak kezdett megváltozni valami.

– Sokszor úgy érezzük, hogy csak szenvedés az életünk – szólal meg egy anyuka a gyülekezeti teremben, mielőtt elköszönnénk s továbbindulnánk Ibrányba. – Borzasztó, amikor éheznek és fáznak a gyermekeink, s nem tudunk mit tenni. Tanulniuk kell, ezt belátjuk, nem várhatunk csak másoktól segítséget, az életünkön magunknak is változtatnunk kell. A gyülekezet szeretetet, békességet ad, egymás iránti tiszteletre, alázatra nevel. Itt mindannyian testvérek vagyunk, és az Úr arra tanít, minden ember testvér. Mi ebben hiszünk...