Apró örömtől a korai halálig

Az Eurostat 2015-ös adatai szerint az Európai Unióban évente mintegy 700 ezer, Magyarországon 28 ezer ember veszti életét a dohányzással összefüggő betegségekben.

A dohányosok mintegy fele idő előtt hal meg – ez átlagosan 14 elveszített életévet jelent. Az Egyesült Államokban 50 év alatt a felére apadt a dohányzók száma – ezzel arányosan csökkent a dohányzás kiváltotta betegségek előfordulása és a kezelésükre fordított költség is.

A 2000-es évek elejétől az unió országaiban is bevezettek több korlátozást. Betiltották a dohánytermékek reklámját, a csomagoláson kötelezően figyelmeztető, elrettentő jelzéseket helyeztek el. Nálunk is megtiltották a füstölést a munkahelyeken, éttermekben, kocsmákban, iskolákban, kórházakban, sőt a tömegközlekedési megállóhelyeken is.

2006 óta folyamatosan csökken a rendszeresen dohányzók aránya – az északi tagállamokban gyorsabban, a mediterrán régióban lassan.

Az európai lakosság 26 százaléka továbbra is cigarettázik. Az Eurobarométer szerint 2015-ben a magyar férfiak 38, a nők 23 százaléka volt dohányos. Az EU-átlag a férfiaknál 31, a nőknél 22 százalék.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára 2014-ben az átlagosan 29 százalékot értékelte jelentős előrelépésnek. Szerinte nem nőtt, hanem csökkent Magyarországon a dohányzó fiatalok száma.

Egykori osztálytársam több évtizedes dohányzás után tette le a cigarettát. Addig másfél dobozzal is elfüstölt a munkahelyén, ahol egyedül dolgozott egy szobában. Először megpróbálta visszafogni magát napi 9-10 szálra – de nem sikerült.

A korlátozásokat kifejezett ellenszenvvel fogadta, a szabadságjogai elleni merényletnek tartotta. Ám azzal, hogy ki kellett járnia a ház elé, megszűnt a rágyújtáshoz kapcsolódó jó érzése. Kezdte megbélyegzettnek érezni magát, egyre nehezebben ment ki a hidegbe, mindenki szeme elé. Amikor megbetegedett, átmenetileg nem kívánta a cigarettát – utóbb pedig úgy érezte: most végleg le tudna szokni róla. Tudatosult benne: napi másfél dobozról csak a nullára lehet visszamenni – tíz szálra nem.

Dr. Vass Zoltán az elé kerülő betegek számában és állapotában nem érzékel a helyzet javulására utaló jeleket. Naponta látja, mennyien dohányoznak üzletek, irodák, sőt a kórházak előtt az utcán. Nem tartják be a minimális 5 méteres szabályt sem.

Tele a csikktartó, együtt szívja-fújja a füstöt orvos, beteg, ápoló. Szerinte a dohányosokra aránytalanul többet költ az egészségügy, mint az egészségtudatosan élőkre; sokan közülük követelőznek, miközben a költségekhez alig járulnak hozzá.

Battonyán nagyon sok a szegény ember, és majd' mindannyian dohányoznak. A fiatalok szinte gyermekkorban kezdik. Marjai János polgármester biztos abban, hogy a felnőttektől kapják a cigarettát, akik ezt természetesnek tartják, mert ők is korán kezdték. Noha racionálisan nem engedhetnék meg maguknak a drága cigarettát, a munkanélküliség és a jövőtlenség miatt annyira elsivatagosodott az életük, hogy a rágyújtás és a nikotin jelentette apró örömökkel kárpótolják magukat.

A leszokásban éllovas Egyesült Államokban már csak a felnőttek 16,8 százaléka dohányzik. Ám a létminimum alatt élők és azok, akiknek nincs egészségbiztosításuk, sokkal nagyobb arányban füstölnek, mint a jobb módúak. Egy michigani professzor a New York Times-nak úgy fogalmazott: „Akik politikailag befolyásosak, úgy hiszik, a dohányzás kérdését megoldották. A szomszédságukból eltűnt, a barátaik nem dohányoznak. A szegények, a jogfosztottak, a mentálisan betegek azonban igen!”