Barangoló - Téli gomba helyett

A Hortobágy szélén, valahol a Görbeháza, Hajdúnánás, Polgár háromszögben látszólag céltalanul bóklászunk. Az én nyírségi dombokhoz, szatmári árterekhez, erdélyi-kárpátaljai hegyekhez szokott szememnek itt minden egyforma, de a társaim kiváló szakértők: dr. Szentpéteri József nyugdíjas nánási agrármérnök és Reszegi Gábor görbeházi gátőr fél évszázada tapossák ezt a földet.

Reszegi Gábor egy kicsit hosszabb ideje, hiszen ő itt született, iskolába is sokáig ide járt. Ismer is minden tanyát, fasort, árkot, vízfolyást. Olyan dűlőneveket mond, amelyeket ma már legfeljebb a nagyon öregek ismernek. Meg persze azok, akik valamikor erre dolgoztak. Mint Szentpéteri doktor is, de ő most mint országos horgászbajnok és elismert gombaszakértő van jelen. A kirándulás is az ő ötlete: unta magát a második emeleti lakásában, és rávett bennünket a gombászásra. Egy távoli legelőrész, a Veresnád az úti cél, ahol kis domb emelkedik, valamikor tényleg tömérdek gombát szedtünk rajta. Lila tönkű pereszkét, de felőlem lehetett volna hupikék tönkű is. Vagy harminc éve elrontottam egyszer a gyomrom a ramocsaházi erdőben szedett őzlábgombával, azóta engem nem lehet rávenni a gombás ételekre.

De abból a veresnádi lilatönkű pereszkéből azért szedtem én is, majd elajándékoztam az egyik ismerősnek. De a lelkére kötöttem: ne feledje megvizsgáltatni! Azt már nem tudom, hogy megvizsgáltatta-e, de a család azóta is él és virul, s ha összefutunk, sose felejtik el megjegyezni: vihetnék már egyszer halat is.

Ezt hallom otthon is. Az a helyzet ugyanis, hogy az utóbbi időkben tényleg nem fogok halat. Pedig valamikor itt, a Veresnád mellett is rengeteget akasztottunk. Nem a legelőn persze, hanem a mellette futó úgynevezett K-3-as csatornában. Az ötvenes-hatvanas években rizst termesztettek errefelé, ahhoz meg víz kell, amit a Keleti-főcsatornából vittek a rizsföldekre. Csatornák bonyolult rendszere hálózta be a tájat, mindegyik tele hallal. A K-3-as volt a legjobb, amit most vastag jégpáncél fed, régi vashíd ível át rajta. Én ezt választom, a két cimbora pedig gombát keresve megkerüli a halmot, ám üres kézzel térnek vissza. Szentpéteri doktor azonban nem egykönnyen adja fel. „Azon a száraz nyárfán egyszer szedtem már laskát” – mutat a csatorna partján egy távoli fára, és elindul. Mi pedig könyöklünk a hídon, nézzük a havas jégen a vadnyomokat, s ábrándozunk. Reszegi Gábor a régi nagy telekről meg a csodás tanyasi tanítóiról. Somlay és Balogh tanító bácsiról, Gramantik Mária tanító néni galambjairól mesél, amikor egy nagy, hegyes szárnyú madár suhan át felettünk. Az addig vígan cirpelő tengelicek rémülten bújnak be a bokrok közé, de szerencséjük van – a karvaly nem igazán éhes. Mi viszont egyre inkább. Indulunk is, igaz, gomba nélkül, de ez senkit nem zavar. Eszünk majd otthon kolbászt, tepertőt – mínusz nyolc-tíz fokban ennyi mászkálás után az dukál.