Erős érzelem, a lelkes társulat előadása - A Budapesti Orosz Stúdiószínház kuriózum Európában

Tiszteletre méltó küldetés az övék: két évtizeddel ezelőtt amatőr színészek szövetkeztek arra, hogy nálunk (is) ápolják az orosz színházi hagyományokat.

A társulat tagjai különböző életkorú és szakmájú emberek, nemzetiségük szerint oroszok, ukránok, beloruszok és magyarok. Mindenkinek megvan a saját története, miként került a világot jelentő deszkák közelébe.

A társulat művészeti vezetője, Zanaida-Zicherman Szokolova az Orosz Színművészeti Főiskolán végzett, játszott színházban és tanított is. Férje a kárpátaljai Zicherman Sándor festőművész, aki sokáig Szentpéterváron élt, kiállításai révén eljutott Bécsbe, Brüsszelbe, Nizzába és Budapestre. Az 1990-es évek elején úgy döntöttek, hogy Magyarországra költöznek.

– Valamikor 1996 őszén az Orosz Kulturális Központ hirdetőtáblájára kitettünk egy felhívást, amelyben színjátszás iránt érdeklődőket kerestünk – emlékezik vissza Zanaida a kezdetekre. – Jelentkeztek vagy kéttucatnyian, bár sokan nem tudták, hogy mire is vállalkoznak. A szlavisztika szakos egyetemisták például azt gondolták, itt majd gyakorolhatják a nyelvet. Akik pedig ifjú korukban arról álmodoztak, hogy egyszer színészek lesznek, most elérkezettnek látták az időt. Én mindössze stúdiófoglalkozásokat akartam tartani, színpadi mozgást, beszédtechnikát tanítani, de végül másként alakult. Nem mindenki tudta tartani a tempót, akik viszont maradtak, azokkal Csehov elbeszéléseiből összeállítottuk az első, Sírva- nevetve című produkciónkat, amelynek bemutatója 1997 májusában volt. Ezt tartjuk színházunk születésnapjának.

A lelkesedés ragadós. A társulat hamar összekovácsolódott, a színjátszás megváltoztatta az életüket. Állandó otthonra a budapesti Andrássy úti Orosz Kulturális Központban leltek. Mindmáig imádják a próbákat, alig várják, hogy újra és újra együtt lehessenek. Akiknek magyar a házastársuk, azok is bekapcsolódnak a színházi munkába. Van mit csinálni, hiszen legtöbbször a díszleteket, a jelmezeket is maguk készítik. A férjek mindenben segédkeznek, ha kell, az utazásokat szervezik, de akad köztük, aki színészként is kipróbálta már magát. Időközben képzőművészek, muzsikusok, irodalmárok sereglettek köréjük.

A Budapesti Orosz Stúdiószínház klasszikusok, Csehov, Osztrovszkij, Bulgakov darabjai mellett modern drámaírók, Koljáda, Razumovszkaja, Kurocskin, Robert Thoma műveit is színre viszik, de szerepelt repertoárjukban Örkény István egyik tévéjátéka is.

Kedvelik a zenés produkciókat, a verses esteket. Az előadások orosz nyelvűek, de pár éve a kivetítőn magyar felirattal is követhetők.

Kialakult már a törzsközönségük, s mindig sikerül újabb és újabb nézőket is meghódítaniuk. Ami a támogatásokat illeti, az Orosz Kulturális Központ az elsődleges partnerük, hiszen a színháztermükben próbálnak és játszanak. Időnként Oroszországtól is érkezik eseti támogatás. Nonprofit egyesületként az adózók által felajánlott egy százalékra is számíthatnak.

– Folyamatosan részt veszünk színházi fesztiválokon – meséli Kákonyi Tatjána színésznő, aki a kezdetektől tagja a társulatnak, s magyar férje révén telepedett le nálunk. – Az Orosz Kultúra Magyarországi Évének 2005-ös hivatalos programjában egy Bulgakov-darabbal szerepeltünk. Többször vendégeskedtünk a budapesti Nemzetközi Fringe Fesztiválon. Számos külföldi országban jártunk, illetve meghívtak bennünket Prágába, Bécsbe, Kijevbe, Szentpétervárra, Szófiába, Mariborba, Ljubljanába. Legnagyobb sikerünk Dublinban volt, ahol állva tapsolt a közönség. Magyarországon Budapesten kívül Pécsett, Szegeden, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Kaposváron, Pakson játszottunk már. Az egyetemi városokban az idők során hatszor-hétszer is vendégszerepeltünk. Van nekünk egy saját rendezvényünk is, a Lukomorje Határon Túli Orosz Színházak Nemzetközi Fesztiválja, amelyre 2009 óta kétévente, 2013-től pedig évente kerítünk alkalmat. Ilyenkor az előadásokon kívül mesterkurzusok is zajlanak, melyeket Oroszországból érkező neves szakemberek tartanak. A kerekasztal-beszélgetéseken a határon túli orosz színházakat érintő fontos és aktuális kérdéseket vitatjuk meg. A következő fesztivál 2017-ben esedékes, de pillanatnyilag még nem tudjuk, sikerül-e szponzort szerezni hozzá.

Visszatérő kérdés a támogatás szükségessége.

A társulat azonban bizakodó. Két évtized alatt értéket teremtettek, létrehoztak egy hiánypótló művészeti vállalkozást, amelyet nem szabad veszni hagyni. Azt már tudják: az alapokat könnyű lerakni, fennmaradni viszont annál nehezebb. Ennek dacára a csapat oszlopos tagjai soha nem akarták feladni. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy gondolták, akkor újabb utakat kerestek. Immáron felelősség is nyomja a vállukat: a csapattal és a közönséggel szemben egyaránt. Annál inkább, mert Európában, a szovjet utódállamokat leszámítva, ők az egyetlen folyamatosan működő, megmegújuló repertoárral rendelkező határon túli orosz színház.

Óriási archívumuk van: minden előadást videóra vettek, sok ezer fotót készítettek. Megérett az idő arra, hogy ezeket feldolgozzák.

Ennek 2017-ben apropója is lesz, hiszen húszéves lesz a stúdiószínház. Szeretnék emlékezetessé tenni a jubileumot, egyebek mellett dokumentumfilmet terveznek forgatni a munkásságukról. Zanaida-Zicherman Szokolova szerint a színházuk „őrült misszió”, amiből már csak azért sem lenne érdemes kiszállni, mert azt az űrt, ami utána keletkezne, semmi nem tudná betölteni számukra.