Válogatott borzalmak - Az idei fődíjas megosztja a közvéleményt és a szakmát is: az elnök ellene szavazott

Burhan Ozbilici, az AP amerikai hírügynökség fotográfusa tavaly december 19-én éppcsak beugrott az ankarai kortárs művészetek galériájába egy teljesen hétköznapi fotókiállítás megnyitójára – aztán hirtelen egy merénylet kellős közepén találta magát. Amikor az öltönyt és nyakkendőt viselő férfi fegyvert rántott az orosz nagykövet mögött, először azt hitte, a mozdulat a megnyitó része, aztán nyolc lövés dördült el, és a nyitóbeszédet mondó Andrej Karlov holtan esett össze. A lövések elől a fotográfus is egy közeli oszlop fedezékébe vonult, majd onnan kezdte fényképezni a merénylőt és a többi embert a teremben. A gyilkos férfi arabul beszélt, Allahot emlegette és Aleppót, ahol az orosz bombázókkal megtámogatott szíriai kormányerők komoly civil áldozatok árán foglalják vissza a várost a felkelőktől.

Ozbilicinek az AP blogján írt hátborzongató beszámolója és képei bejárták a világot.

És most az Egy gyilkosság Törökországban című sorozat egyik darabja lett 2016 sajtófotója. A fődíjas pillanatképen a 22 éves merénylő – egy szolgálaton kívüli rendőr, a Dzsais al-Fatah szíriai iszlamista koalíció tagja – látható fegyverrel a kezében, amint a másodpercekkel korábban agyonlőtt nagykövet holtteste felett áll; bal kezét kinyújtott mutatóujjal a magasba tartja, közben dühödten azt kiáltja arab nyelven: Allahu Akbar, vagyis Allah hatalmas.

A zsűri döntése vitát kavart, még a zsűrin belül is. Egyes tagok az AP fotóriporterének bátorságát méltatták, aki – mint blogjában írta – ösztönösen cselekedett a szeme láttára történő, sokkoló események közepette.

Joao Silva zsűritag a fotográfia védelmében így fogalmazott:
„Úgy látom, hogy a világ egy szakadék széle felé menetel. Ez a kép számomra arról szól, ami Európában, Amerikában, a Távol-Keleten, a Közel-Keleten és Szíriában folyik. Ez a gyűlölet arca.”

A zsűrielnök, Stuart Franklin azon kevesek egyike, aki a fődíjas kép ellen szavazott:
„Ez egy gyilkosságról készült felvétel, amelyen a gyilkos és az áldozat is szerepel. Azzal, hogy díjazzuk a képet, megerősítjük a fanatikusokban azt a régóta fennálló hitet, hogy szoros összefüggés van a mártíromság és a reklámérték között.” Harmadik alkalommal nyer gyilkosságot ábrázoló kép a pályázat hatvanéves történelmében, de Stuart Franklin szerint – szemben például a vietkong katona meggyilkolásáról készült nagydíjas képpel – ez a fotó és az általa generált médiafelhajtás nyíltan buzdíthat hasonló cselekedetekre.

Németh András Péter, lapunk munkatársa Burhan Ozbilici bátorságát emeli ki: a képsorozat komoly fotóriporteri teljesítmény, merthogy váratlan életveszélyben készült. Az abszurd helyzet dacára technikailag hibátlan képeket kaptunk egy igazi profitól. Szerinte a háborúk, katasztrófák idején született sok-sok WWP-fotóhoz képest a fődíjas visszafogott ábrázolása a szörnyű valóságnak: nincs vér, nem látjuk a halott arcát – miközben hátborzongatóan átsüt a merénylő fanatizmusa, mint tudjuk, a lelövése előtti utolsó pillanatokban.

– Sok kritika éri a versengést, mert a fotókon a tragédia dominál, ami elnyomja az élet szépségeit. Így igaz, a sajtófotók arról szólnak, ami körül a világ forog: szenzáció, vér, borzalom. Ezek szerint ilyen az élet – mondja Keleti Éva Táncsics- és Prima Primissima-díjas fotóművész, akit elsőként hívtak meg Magyarországról zsűritagnak a WPP-n. – A fotóriporter felelőssége és kötelessége, hogy az igazat és a valósat ábrázolja. Burhan Ozbilici szemtanúként bátran dokumentálta a szörnyűséget. Elsősorban az ő felelőssége volt, hogy aztán publikálja-e ezeket a közönség előtt. Jól döntött, amikor nyilvánosságra hozta: igen, a világnak tudnia, beszélnie kell róla! Ennek ellenére ennek a képnek „csak” eseményértéke van, fotográfiai értéke jóval kevesebb. Annyi embert gyilkolnak meg világszerte nyílt színen, és mindezt meg is örökítik. Számomra a WWP-fődíjhoz a mostaninál több kell.