Velünk élő hagyomány - Díjazzuk a hímes tojásait

A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét. Hirdeti az ember feltámadásba, az örök visszatérés mítoszába vetett hitét, a természet folytonos megújulását: a Jó győzelmét a Rossz felett, az Élet diadalát a Halál felett. A húsvéti tojás a feltámadó Jézus Krisztus jelképe és termékenységi szimbólum.

Jómagam Hódmezővásárhelyen születtem, vidéki, de városi – református – közegben. Itt talált rám a tojásírás, a tojásfestés szenvedélye, a néprajzi kutatómunka szeretete.

A Kárpát-medence régészeti emlékei szerint már az avar korban karcolt lúdtojással temetkeztek errefelé az emberek. A kutatások alapján valószínűleg szláv hatásra vehettük át a viaszolt tojásírást. Az emberek hiedelemrendszerének a születéstől a halálig elválaszthatatlan része, szakrális tárgya volt a különféle technikákkal díszített tojás. Óvó, védő, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak neki, szerelmi jegyajándék, mátkatárgy, a vajúdó nő fájdalmát csökkentő, az újszülött egészségét és szépségét biztosító szent tárgy volt. Adta keresztszülő, kapta keresztgyermek; a halott kezében Szent Péter ajándéka, a szentmise szentelménye, a házi oltár legfőbb éke. Igyekszem én is élő hagyománnyá tenni: adtam a keresztlányomnak a keresztelőjén, a kolléganőmnek kis unokája születésekor, eljegyzésre és más alkalmakra baráti ajándékként, locsolóimnak húsvétkor, halottaimnak a temetőkbe.

Őseink a Kárpát-medencében sajátosan magyar hímestojás-mintakincset és díszítési technikákat hagytak hátra számunkra. A viasszal írottak közül egyedülállóak a muravidéki piros-fekete, a háromszéki sárga-piros-fekete írott tojások, a somogyi vagy a Keszthely környéki minták. A legősibb, a legarchaikusabb talán a gyimesvölgyi és a moldvai csángók által őrzött mintakincs. Érdemes megemlíteni a dunántúli karcolt technikákat vagy a mára kihalófélben lévő szalma-, gyöngyrátétes, patkolt, drótozott tyúktojásokat. Újkori jelenség az azsúrozott, áttört libatojás készítése, a dekupázs (szalvétatechnika), illetve a matricázás.

Számomra mindig nagy öröm, ha a helyi közösség mutatja be vagy szeretné felkutatni tojásdíszítési technikáját. Ezért alapítottuk meg 2014-ben a Kárpát-medence tojásdíszítőit összefogó Tojásdíszítők Egyesületét, hogy minél több segítséget nyújthassunk egymásnak és visszatanítsuk hagyományainkat gyermekeinknek.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz’ nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket” – nyilatkozta Sebő Ferenc.

Ebben hiszek én is. Minden tájegység a lelkem részévé válik, de ha egyet meg kell említenem, Gyimesbükk jut eszembe.

Mikor először jártam a Gyimesekben, emlékszem, egész nap potyogtak a könnyeim – olyan érzés, boldogság kerített hatalmába, mintha hazaérkeztem volna. Antalné Tankó Mária néni és családja nagy szeretettel fogadott. Mária néni gyimesvölgyi írott-tojás-mintakincséből azóta könyv is megjelent, sajnos ő már nem lehet közöttünk.

Hosszan sorolhatnánk a „láng” hordozóit. Nagyon fontos, hogy kétezer éves hagyományainkat élővé tegyük, felruházzuk a XXI. századi ember kérdéseivel és ízlésével. Ezért örülök a Szabad Föld pályázatának is. Hiszen ahogy eleinket összekötötte a közös hit, a mai család s rajta keresztül az egész nemzet összetartozását is erősítheti a húsvéti hímes tojás közös díszítése, az együtt eltöltött szent idő.


Bereczné Lázár Nóra