Döntsön a nép! - Megosztott lett a falu

Szép ez a táj, s kultikus. Ezoterikus kérdésekbe nem bonyolódnék: nem értek hozzá, olyan érvekkel, hogy ez a Pilis csakrája, s van rajta ösvény, ahol ha végigballag az ember, a lelki nyavalyái múlnak, mit kezdjek?! A hely a pálos rend szülőhelye, Árpád apánk élt itt, s még néhány szent királyunk. A koronát is őrizték erre. Templom ez a hely, amelyet óvni, és nem elkótyavetyélni kell. Így véli az egyik fél, aki állítja, nem fejlődésellenes, csak kérik, hagyjuk a helyet úgy, ahogy apáinktól kaptuk, s adjuk úgy át unokáinknak. Érték ez, ha hozzányúlunk, olyan, mintha rákos sejtet ültetnénk bele, amitől utána menthetetlenné válik.

Nem mondanám, hogy az új trafóállomás és elektromos vezeték elleni mozgalom vezetője Szőnyi József lenne. Ilyen mozgalom nincs. Csak úgy érzi, a falut és a faluvédő egyesületet árulná el, ha nem mondaná el a véleményét. Volt itt lakossági fórum is az ügyben, de – írja le, kéri – sumákolás folyt, aki ellenvéleményt mondott, abba belefojtották a szót. A helyi lap, pedig itt azt olvassák, meg sem említette az egészet.

Amiről nem beszélünk, nincs!

Mészégető volt Szőnyi, s itt ez elismert munka. Az égetés titka apáról fiúra szállt. Hogyan készül, titokként őrizték, azt másnak meg nem mutatták. Jóska, jó kiállású vagy, nem félsz, beszélni is tudsz, legyél polgármester, kapacitálták a rendszerváltáskor. Jó, ha így érzitek, felelte ő, gondolva, falut igazgatni sem nehezebb, mint égetőkemencét óvni. Bele kell tenni, amit kell, azután figyelni, baj ne essék. Kampányában sokat nem ígért, kezdő politikus volt, csak annyit szólt: „Ha megesszük a tyúkot, jóllakunk, azután se tyúk, se tojás nem lesz. Semmit se adjunk el, ami a falué.” Ennyi! S nyert, 1990-ban ez elég volt a győzelemhez.

A falu ismét a hírekbe került, mint amikor még Fischer Pál, később a Fradi és válogatott középcsatára rugdalta erre a gólokat. De nem ő volt az igazi csodafegyver, inkább az a sárkányrepülő, aki, ha nem álltak jól a helyiek, a pálya fölé repült alacsonyan. Az ellen meg őt leste, lezuhan vagy a fejükre pottyan. S addig néztek, míg kaptak néhány gólt, a meccset elveszítették, s sírtak, ez nem fair.

Ilyen időben lett polgármester Szőnyi, s lehet, nem is csinálta rosszul a dolgait, mert négyszer a falu első emberének választották. Mi volt a titka? Úgy mondta, a „családi ezüsthöz nem nyúlt”. S nyílt lapokkal játszott, az ő idején olyan nem volt, hogy misén vagy utána egymás fülébe sugdolózva tudták meg a hírt a helyiek, most éppen két focipálya nagyságú (újabban ez a legismertebb mértékegység), 120 kilovoltos transzformátorállomás épül, mellé/fölé tájat romboló, 400 kilovoltos távvezeték. Hová tettük a józan eszünket, kérdi. Győzködhetjük, hogy falugyűlés is volt, népszavazás lesz az ügyben – legyint, rájuk senki nem kíváncsi, eldöntötték ezt már fent. Pedig a településnek erre semmi szüksége. Mondják, a bővülés, a bővítés a fejlődés! „Jó, kérdeznék valamit, harminc éve 72 kiló voltam, most száz. Akkor én most fejlődtem?”

A polgármester asszonyhoz, Csicsmanczai Tamásnéhoz tartunk. Fiatalasszony, de hét éve áll a falu élén. Egész nap tárgyal, intézkedik, rohangál, de az idegei rendesen be vannak ágyazva. Nem mondja, hogy higgyük el, neki is a falu érdeke az első, ellenére semmit nem tenne. Nézzük a tényeket, a falu évente háromszázmillió forintból gazdálkodik. Embernek, ki hogy él, sok vagy éppen elég – településnek nem bántóan nagy ez az összeg.

Pályáznának ők rendszeresen, de a település közel van Budapesthez (hivatalosan úgy mondják, agglomerációs község), tehát fejlett is, európai uniós támogatást nyerni majdnem semmi esélyük. Más pályázaton hasonló az esély.

– Pedig kellene itt pénz járdára, útra, településfejlesztésre, parkosításra, iskolai tornateremre, miegyébre. Lehetetlen állapot, hogy gyermekeink testnevelési órák előtt volt szenespincében öltöznek, tornáznak.
Így érkezett a megkeresés az Elműtől, egy völgyben lévő, vizes-lápos, 12 ezer négyzetméteres területért 65 milliót fizetnének. Megvizsgáltattuk, a hely piaci értéke lehet úgy 2–2,5 millió.
Hol itt az elkótyavetyélés? Nem titkolóztunk, a javaslat felkerült a község honlapjára. Akit érdekelt, onnan elolvashatta. Lakossági fórumot, falugyűlést tartottunk, mindenki elmondhatta a véleményét. Kaptam hideget, meleget, nyilván joggal, benne lehet a polgármesteri díjazásomban. Kérték, mondjuk el, mit épített ott eddig az Elmű, mutassunk látványterveket, hogy fog kinézni ez az állomás, a táj. S hiába mondtuk, még semmi sem történt. Ez még csak ötlet, látványterv sincs, az elvi megegyezésnél sem tartunk, a faluban más, alternatív megoldásokat is keresnek, ha megépül, hol csúfítja legkevésbé a területet. Mert ne feledjük, távvezeték ott eddig is volt. Megosztott lett a falu, s tudom, ez a pénz is kevés, ebből még nem lesz tornaterem, járda, de annyira elég, hogy legalább elindulhassunk, tervezhessünk. Népszavazást írunk ki az ügyben. Mikor lesz, még nem tudom. S lehet, mire végzünk, felesleges is, mert az Elmű meggondolja magát, máshol épít, de betartjuk a demokrácia szabályait.

Mondandója után a polgármester öltözőt, tornatermet mutat, hogy azért lássuk a saját szemünkkel, ezek nem XXI. századi körülmények...

Megyünk tovább, s annál többet hallunk. Ez itt kiemelten védett, Natura 2000-es terület. Itt házra még napkollektort tenni se lehet. Akkor ebbe hogyan illeszkedik a nem szép trafóállomás és újabb távvezeték?

Vándor Dórához érünk, aki 16 éve vett itt nyaralót, majd hat éve az épületet átalakítva ide is költözött. Sokak szemében amolyan igazi beköltöző értelmiségi „gyüttment”, aki már az új idők nemzedéke. Neten fejlesztési terveket néz, de valahogy a 06182/52 döntés, mi úgy szólt, a házuktól nem is oly messzire trafóállomás, 400 kilovoltos távvezeték épülne, eléggé el nem ítélhető módon elkerülte a figyelmét. Pedig fontos tényező ez, a gyermeke alatta járna mindennap az iskolába.

Kimondták sokan, hogy ez veszélyes, a vezeték akár leukémiát okozhat, írták szakértők – és persze az ellenkezőjét is, hogy ez butaság, nem tudják, hogy lehet ilyet leírni. Sok igen és sok nem szól ellene, döntsön, aki tud. Az itt élők mindenesetre aláírásokat gyűjtöttek, hogy Placskó (ez a településrész neve) népe ebből nem kér. S írták is alá az ívet sokan.

Persze, mondja Vándor Dóra, új tornateremre, járdára, útra szükség van. A falugyűlésen felállt egy úr, hárommilliót ajánlott. Persze jóval kevesebb ez, mint a területért ígért 65 millió, de a faluért mások is a zsebükbe nyúlnának. Ő most fordításból él, de évekig a közelben faluházat vezetett. Ott épült néhány turistaszálláshely.
Mindig telt ház van, nehéz bejutni, ott aludni. Sok a turista. Pénz kell? Lehet, hogy ez a megoldás.

Döntsön a nép, így igazságos – gondoljuk elsőre. Aztán eszünkbe jut: mindenki szeretne buszmegállót is, csak éppen – ilyen az emberi természet – mindig a mások háza elé...