Marad a védőháló - Mégsem húzzák ki a talajt a közmunkások lába alól

AZOKAT A KÖZMUNKÁSOKAT, akik öt évnél hosszabb ideje dolgoznak határozott idejű, évről évre megújított szerződéssel, nem lehet tovább foglalkoztatni – január 24-én még ez volt a hivatalos álláspont. Munkaerőhiány van, menjenek a magánszektorba! Aztán minap kiderült, mégse húzzák ki a lábuk alól a talajt. Békés megyében jártunk.

Ország-világTanács István2017. 03. 06. hétfő2017. 03. 06.

Kép: Elek, 2017. február 24. Közmunkaprogram Békés megyében. Fotó: Ujvári Sándor

Marad a védőháló - Mégsem húzzák ki a talajt a közmunkások lába alól
Elek, 2017. február 24. Közmunkaprogram Békés megyében. Fotó: Ujvári Sándor

Az eredeti jogértelmezés szerint a 2300 lakosú Magyarbánhegyesen a legmegbízhatóbb 73 embert az utcára kellett volna tenni. Azokat, akikre az egész Start munkaprogram épül. Sódarné Varga Gyöngyi polgármester szinte lelki beteg lett ettől.

– Nem véletlen, hogy őket foglalkoztatjuk már öt éve – mondta február derekán a polgármester asszony. – Nem azért nincsenek a munkaerőpiacon, mert lusták, hanem részben azért, mert az országnak ezen a részén nincs is munkaerőpiac, részben pedig azért, mert a rendszerváltás után mindegyikükkel elbánt valamennyire az élet. Elvesztették a munkájukat, tengődtek, megbetegedtek. Akkor még kaphattak rokkantnyugdíjat, de később, amikor szigorodott a rendszer, és nekik nem volt elég pénzük, hogy megfizessék, akit kell, kiszórták őket, hogy nem betegek eléggé. A közfoglalkoztatásban találtak menedéket. Ha innen is ki kell hajítani őket, akkor egyrészt összeomlik a Start munkaprogram, másrészt ezek az 55-60-62 éves emberek az égvilágon sehol nem tudnak többé elhelyezkedni. Olyanok vannak köztük, akikre az életemet is rá merném bízni.

Végül, az utolsó pillanatban, február 21-én jött az értesítés a munkaügyi központtól: a Belügyminisztérium a korábbival ellentétben most úgy értelmezi a jogot, hogy a közmunka speciális foglalkoztatás, amelyre nem vonatkozik a Munka törvénykönyvének az öt évnél hosszabb határozott idejű foglalkoztatást tiltó rendelkezése. 2017–18-ban biztosan nem.

– Mi itt nem a vizet gereblyézzük – mondta Kitlinger Sándor, az egyik közmunkásbrigád vezetője.

Harmincöt évig dolgozott a téeszben, próbált mellette a háztájiban sertést nevelni. Házat épített, kitaníttatta a gyerekeit, diplomások lettek, messze költöztek.

Ő nem akarta az élete munkájával épült házát otthagyni, és elmenni a bizonytalanba.

– Úgy képzeltem, kihúzom itthon a nyugdíjig. Szeretne az ember még élni – mondta a brigádvezető, aki 32-33 embert irányít. Ők tartják rendben a közterületeket, termelik a sokféle zöldséget a közkonyhára és a szociális boltba, savanyítanak, seprűt kötnek. Ezenkívül a településen sertést és baromfit tartanak, dohányt és gombát termesztenek, gyertyát öntenek, koszorúkat és asztali díszeket készítenek, varrodát működtetnek, továbbá tervezik a kerékpárjavítás beindítását.

Magyarbánhegyes olyan, mint a kelet-magyarországi települések többsége: 6-8 nagygazda óriási gépekkel művel sok száz hektárt, feldolgozatlanul adják el a terményt, alig foglalkoztatnak néhány alkalmazottat.

A másik oldalon százával vannak a munkaképes korú emberek, akik választhatnak: vagy elmennek Nyugat-Magyarországra, külföldre, vagy a közfoglalkoztatásból próbálnak megélni. A semminél a hihetetlenül alacsony közmunkásbér is jobb. Ahol a polgármesterek fölvállalják, ott közepes vállalat nagyságú közmunkaszervezet alakul ki. Lehet értelmes munkát találni – de annak nagy része önfenntartás, ami a legjobb helyeken sem működtethető valamennyi állami támogatás nélkül.

– Elképedve nézem, hogy amikor osztják a megyei területfejlesztési operatív programban az uniós támogatást, egy, a miénknél kisebb helyi piactérre 97 millió forintot kalkulálnak. Mi pedig megcsináltuk magunk – mondta Sódarné Varga Gyöngyi. – Az állam szóban támogatja a szociális szövetkezetek alakítását, de nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok földet vásároljanak. Így a mezőgazdasági programunkra összesen 14,5 hektár föld jut – annak egy része is a házaknál lévő kert, amelyeket ingyenesen adnak használatba.

Amikor a tésztaüzem vezetőjének, Lantos Józsefnénak öt éve megműtötték a szívét, már nagyon nehéz volt rokkantnyugdíjat szerezni.

– Én nem is kaptam. Negyvenkét százalék munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nálam, arra nem járt semmi. Ezt a munkát el tudom végezni. Hatan dolgozunk itt. Kétfajta tésztát készítünk, széles metéltet és cérnametéltet, mert arra van gépünk. A tésztakészítő gépekre pályázni kell: akkor tudunk újat venni, ha nyerünk a pályázaton.

Sódarné Varga Gyöngyi szerint több száz ember jut jövedelemhez a közmunkán, és ez növeli a helyi vásárlóerőt – de csak kis mértékben. A közmunkások egy időben eladásra is próbáltak sertést hizlalni, de nem tudták eladni. Igény lenne rá – ám egy hízott disznóra való pénzt ma nem bírnak összespórolni az emberek.

A polgármester asszony elszoruló szívvel nézi, amikor az iskolai menzán a gyerekek dugdossák a zsebükbe a kenyeret, hogy otthon is legyen mit enni.

XXX

A 4800 lakosú Eleken 280 közmunkást foglalkoztat az önkormányzat. Van fóliás kertészetük, szántóföldi hajtatásos kertészetük, gyártanak biotéglát, amelyből középületeket építenek vagy újítanak fel. Óvodákban, iskolákban és az idősek otthonában is számos közmunkás dolgozik.

– Olyanok talán, akiket közalkalmazottként el kellett bocsátani, és közmunkásként sokkal kevesebbért visszafoglalkoztatják? – kérdeztem Pluhár László polgármestertől.

– Nem. Ilyet jogszerűen nem lehet csinálni, mi pedig tiszteletben tartjuk a törvényeket – felelte.

Az eleki polgármester szerint sokan elképzelni sem tudják, milyen lehet közmunkásként élni.

– Nemrég meghalt egy 54 éves közmunkásunk szívinfarktusban. Mondja nekem egy magasan képzett, magas jövedelmű egyén, hogy nem érti, mitől kaphat infarktust egy közmunkás. Visszakérdeztem: próbált maga már 54 ezer forintból megélni? Ezeknek az embereknek az élete állandó szorongás és küzdelem a túlélésért.

– Arról nem is beszélve, hogy a többségük reménytelen adósságcsapdában vergődik – tette hozzá Szabó Vivien, az eleki közmunkások vezetője. – Még abból az 54 ezerből is annyit levonnak a bankok, végrehajtók, hogy 28 ezer forintnál nem marad több a megélhetésre.

– Nem találnának piaci munkahelyet?

– Van, aki azért nem tud elmenni például Békéscsabára dolgozni, mert kisgyereket nevel vagy beteg, idős szülőket gondoz. De nem is éri meg: ha ugyanannyi marad, akkor minek menjen akárhová, amikor még a buszbérletet sem tudja megelőlegezni?

Eleken az ottani szakképző iskolából egy szép napon egy teljes osztály átballagott a polgármesteri hivatalba. Közölték, hogy otthagyták az iskolát, hétfőtől vegyék fel őket közmunkásnak. Elmúltak 16 évesek, nem kötelező már iskolába járniuk, pénzt akarnak keresni. Jogi lehetőség lenne rá, de Eleken csak 21 évestől vesznek fel fiatalokat. Az idősekkel ellentétben ugyanis ők egyáltalán nem akarnak dolgozni. Sőt, gyakran elkezdik a többieket is lázítani, hogy ne dolgozzanak ennyi pénzért.

– Kérdem az egyiktől: ha az anyukád nem lesz, miből fogsz élni? Az őt nem érdekli. Mit szeretnél csinálni? Ja, semmit, csavarogni – mesélte Szabó Vivien.

A polgármester hozzátette: bemennek hozzá a szülők, hogy vegyék már fel közmunkára a gyereküket, mert ők nem bírnak vele.

– Mondom neki: ne haragudj, ha te húsz évig nem tudtál vele mit kezdeni, miért gondolod, hogy mi majd meg tudjuk nevelni?

A fiataloknak még tanulniuk kellene, de az állami szakiskolákban is sok a kamu szak. Van például vadőr szakos osztály – egy faluban harminc évig kitart egy vadőr, biztos, hogy az ilyen bizonyítványt szerzettek nagy része nem fog azzal elhelyezkedni. Nem is szaggatják az istrángot. Mesélték, hogy előző nap délelőtt 9-kor a munkavezető szedett ki az ágyból egy fiatalembert, hogy el ne aludja az informatikai vizsgáját, amely 11-kor kezdődött. Az egész felnőttoktatást főként az mozgatja, ki keressen egy kalap pénzt a képzésen – az senkit nem érdekel, hogy a megszerzett papírral nem lehet elhelyezkedni.

Vannak pedig hiányszakmák. Targoncásként például még Dél-Békésben is lehetne állást kapni – mégis alig képeznek targoncavezetőt. Teherautó-sofőrből is hiány van – de a képzés annyiba kerül, hogy inkább nem is indítanak eleget. Pluhár László mesélte, hogy beiskoláztak egy embert a munkaügyi központ képzésére, ahol kapott szakmunkás-bizonyítványt. De amikor ez alapján szakmunkásbért akartak neki fizetni, pont a munkaügyi központ közölte, hogy arra a bizonyítványra nem jár szakmunkásbér.

Kimentünk egy dzsuvás akácosba, ahol „surjáztak” a közmunkások. Kidarabolták a fölösleges suhángokat, a földszint elvágott törzsből kinövő hajtások közül meghagyták a legegyenesebbet, hogy abból majd újra akácfa legyen.

Bányai Sándor munkavezető elmondta: tavaly október óta egyfolytában ezt csinálják – akkor is, amikor mínusz 6-8 fok volt napközben. A tüskés gallyat összekötik, kiszárítják, jövő télen ezzel fűtenek az intézményeknél. A megspórolt gáz árából pedig jut egy kis karácsonyi ajándékra.

Mondtam, beszélnék egy nehéz sorsú emberrel, mire Bányai azt felelte: itt mindenki nehéz sorsú. Enyedi Lajosnét szólítottam meg, őt is kirúgták volna, ha meg nem gondolja magát a minisztérium. Sok hiteladósságuk van, építkezésre vették fel. A férje is dolgozik a Gyulai úti sertéstelepen, ketten együtt 150 ezer körül keresnek, csak sokat elvisz a törlesztés.

Kérdeztem, próbált-e már valamit tanulni, amióta munkanélküli. Kiderült, hogy két tanfolyamot is elvégzett.

– Takarítói iskolát végeztem, utána pedig zöldhulladék-kezelőit. Hogyan lehet komposztálni, meg hogy szelektálni kell a hulladékot.

– Mit tudott velük kezdeni?

– Láthatja: semmit. De szeretek én itt kint a levegőn. Jobb az egészségem, mint a fiataloké, akik egész nap nyomkodják a számítógépet. Csak ezt a lehetőséget el ne vegyék!

Bányai Sándor azt mondta: brigádja nemsokára átmenne dolgozni a szántóföldi növénytermesztésbe. Az a baj, hogy azoknak, akik országosan irányítják a közmunkát, fogalmuk sincs a mezőgazdaság természetéről. Addig nem lehet a vetőmagokat közbeszereztetni, amíg nincsen meg a támogatási szerződés, és mindig félni kell, hogy mire az egész bürokratikus folyamat lezajlik, elmúlik a vetési idő.

Míg mentünk egyik helyszínről a másikra, Szabó Vivien folyton telefonált. Kiderült, most, hogy végre eldöntötték, nem kell az öt évnél régebben ott dolgozó közmunkásokat sem elbocsátani, lóhalálában intézni kell az adminisztrációt. A munkaügyi központból azt üzenték, reggel 8-tól délután 4-re készen legyen minden papír. Háromszázmillió forint éves költségről, az anyag- és eszközigényt megtervezve összesen 8 ezer tételről van szó, bár akkor éppen azt kérték, hogy a 8 ezer tételt vonják össze 10-be.

Megkérdeztem Szabó Vivient, ő nem akarna-e inkább külföldön dolgozni.

– Nem. Mindkét testvérem külföldön dolgozik. A nővérem fodrász – odakint takarít. A bátyám autószerelő – ő is takarít. Én a diplomámmal nem vagyok hajlandó külföldön takarítani – akkor sem, ha háromszor ennyit keresnék vele.

TANÁCS ISTVÁN
RIPORTJA

UJVÁRI SÁNDOR
FELVÉTELEI
 

Ezek is érdekelhetnek