Véget nem érő Petőfi-történet

– Már csak a nagyapám iránti tiszteletből is kötelességem foglalkozni az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tisztázatlan kérdéseivel. Érdemes kutatni például a Balugyánszkyak után, akiknek szerepük lehetett Petőfi Segesvár utáni életében. Balugyánszky Mihály ruszin származású magyar államjogász és pénzügyi szakértő, a pesti és a váradi egyetemek professzora I. Sándor cártól kapott meghívást a szentpétervári tudományegyetem katedrájára. Fényes karriert futott be. Tíz gyereke közül az első Balugyánszky Sándor, aki később cári gárdaezredes lett. 1846-ban elkísérte apját egy magyarországi nosztalgiaútra, így jutottak el egyetemi éveinek városába, Debrecenbe. Petőfi akkor máshol tartózkodott, Kiss Sándor színész barátja köszöntötte a vendégeket és átadta nekik a költő 1846-ban kiadott kötetét, amely elbűvölte őket. Kiss Sándor századosként túlélte az 1849-es erdélyi csatákat, de névrokonához, Kiss Sándor ezredeshez hasonlóan ő is fogságba esett. Lüdersz, az oroszok egyik hadseregparancsnoka a kétezernyi fogolycsoport tisztjei közül kettővel kivételt tett, útnak indította őket Bukarestbe, Dannenberg tábornokhoz, hogy adja át mindkettőjüket a galíciai főhadparancsnoknak. Egyikük Bem törzsének parancsnoka, Kiss százados volt, akiben a kihallgatáson jelen lévő Balugyánszky Sándor ezredes felismerte az egykori debreceni színészt. Tőle tudta meg, hogy Petőfi is Bem seregéhez tartozott, civilben volt a csatatéren és ért a nyelvükön.

Balugyánszky Sándor apja 1847-es halála után is élvezte a cárné bizalmát – titkos ügynöke lehetett –, az ő kérésére vett részt 1849 júniusától az orosz intervencióban sógorával, Leonid Brevern gárdafőhadnaggyal együtt. Kezébe került az orosz csapatoknak is szétosztott körözőlevél, amelyen feltűnt neki Petőfi (Alexander Petrovics) neve is. Emlékezett I. Miklós hadparancsára, miszerint ha az osztrák kormány megtagadná a kegyelem megerősítését, akkor a cár megengedi, hogy magukhoz vegyék ezeket a magyar tiszteket. Brevern kozákjaival járta a vesztes csata utáni helyszínt: az Ispán-kút közelében felfedezett egy eszméletlenül fekvő vagy sebesült alakot, a július 31-ről augusztus 1-jére virradó éjszakán védett helyre vitette, orvosi kezelésben részesíttette, s ezzel megmentette az életnek az akkor még nem azonosított Petőfit. Az azonosításban talán éppen Balugyánszky ezredesnek volt szerepe. A cárnénak küldött jelentései sok titokról fellebbenthetnék a fátylat. Annyi már nem tagadható le, hogy a cári gárdatiszteknek köszönhetően Petőfi Sándor életben maradhatott, és a hadifoglyokkal együtt orosz földre kerülhetett.

– Létezik Petőfitől három levél, amelyeket a költő Bemhez írt francia nyelven 1849. május 17-én, 1849. június 20-án és 1849. augusztus 3-án – sorolja Kónya- Hamar Sándor. – Ezek közül az utolsó különös figyelmet érdemel, ebben állapotáról és Kemény Farkas ezredes eltűnt jelentéséről értesíti tábornokát. Ezeket a leveleket a Bem törzskarához tartozó Lőrincz József mentette meg és adta át a Székely Nemzeti Múzeumnak. Kerestem a harmadik levelet, ám nincs a múzeumban. Tudott róla Józsa Antal hadtörténész is, szerette volna megtekinteni, amiről a 2000-ben keletkezett látogatói bejegyzése árulkodik. Vajon hol lehet ez a perdöntő dokumentum? Kínos a csend körülötte!

Titokzatos fogoly Szibériában (Petőfi Sándor száműzetése Barguzinban) – ezzel a címmel jelent meg 2016-ban Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, a történelemtudományok kandidátusa könyve, amelynek fordítása a Magyarok Világszövetsége kiadásában napvilágot látott Magyarságtudományi Füzetek 29. számában olvasható. Az Ulan-Udéban élő Tyivanyenko az 1980-as évek közepétől foglalkozik a témával.

– Expedíciós kutatótársam, Kéri Edit a Bécsi Állami Levéltárban (Staatsarchív) találta meg az osztrák minisztertanács 1849. május 14-i és június 3-i eredeti jegyzőkönyveit, amelyekben arról határoztak, mi legyen a magyar felkelőkkel az orosz csapatok által várható leverésük után – mondja Tyivanyenko. – Bach igazságügy-miniszter azt indítványozta, hogy a fogoly lázadóvezérek, illetve a felkelés kisebb-nagyobb résztvevőit halállal, deportálással, vagyonelkobzással, pénzbüntetéssel kell sújtani. 
Idézem: „Egy távoli, Európán kívüli országba való deportálás – ahonnan nagyon nehéz lenne visszajönni – volna az egyetlen hathatós és tartós eszköz.” Egyetértve az indítvánnyal Schwarzenberg miniszterelnök azt tette hozzá, hogy „megnyugvást csakis az Észak-Ázsiába (Szibériába vagy Kamcsatkára) való száműzetésük mellett lehetne találni”. Bach és báró Krauss miniszterek megjegyezték, hogy előbb Oroszországtól egy Észak-Ázsiában létesítendő kerület átadását kellene engedélyeztetni, így az „osztrák alattvaló bűnözőknek” nevezett hadifoglyok osztrák földön és osztrák csapatok ellenőrzése mellett tartózkodnának ott. Az 1849. május 16-án zárult ülésen a jegyzőkönyvet minden miniszter elfogadta és aláírta, amit május 19-én Ferenc József megjegyzés nélkül vett tudomásul.
A második, 1849. június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyvben a császár megerősítette a deportálás szükségességét, és közölte, hogy meg kell keresni az erre alkalmas területet.

Egyébként ezek a dokumentumok nem voltak ismeretlenek a hazai kutatók előtt, Andics Erzsébet történész, az MTA tagja és a Svájcban élő magyar emigráns, Stefan Kovacs is foglalkozott a témával. Itt jegyezném meg: a két minisztertanácsi ülés közötti időben Ferenc József Varsóban járt, ahol az ott tartózkodó orosz cár, I. Miklós előtt letérdelt és kézcsókkal szentesítve könyörgött neki erős katonai segítségért.

– A szibériai levéltárakból előkerült az a dokumentum, amely az osztrák kormányzat kérését foganatosítja – újságolja Tyivanyenko. – A „különös helyszín” kijelölése Szibériában a „magyar lázadás” résztvevői nagy csoportjának elhelyezésére érdekes módon egybeesett a szenátus 1851. július 11-i rendeletével, minek alapján az irkutszki kormányzóságban külön Bajkálon túli területet kel kijelölni és Bajkálon túli kozák sereget kell megalakítani.

A teljesen új közigazgatási terület szabályzata rámutat arra, hogy elsősorban a kényszermunkára és száműzetésbe küldött „államellenes bűnözőket” a nyercsinszki ércbányákban, üzemekben, aranylelő helyeken kell elhelyezni megfelelő őrzés mellett. Az Orosz Birodalom új közigazgatási egységének jelentőségét növelték a szintén 1851-ben létrehozott speciális irányító intézmények, köztük a főkormányzói, illetve a katonai kormányzói hivatal, a száműzöttek ügyeinek osztálya, rendőrségek, bíróságok.

Mindenképpen folytatni kell(ene) a szibériai levéltári kutatásokat. Egy levélben a barguzini rendőrfőnök például azt közli: nem tud több száműzöttet fogadni, mert a területén már 500 letelepített van. Hogy köztük volt-e Petőfi, a „titokzatos Petrovics”? Ez a barguzini őslakosok visszaemlékezései, a távolról érkező rabnak tulajdonított versek és sírjának exhumálásakor előkerült európai csontváz költőre jellemző testi jellegzetességei (például a kiálló bal szemfog) alapján sokak számára nem kérdés.