Felébredt mély álmából - Felújított épületek az egykori gyáróriás udvarán - Képes riport

Mondhatnák, olyan ez a történet, mint a mesében, például Csipkerózsikáé, a helyzet azonban az, hogy az ózdi gyártelep renovált épületeinek esetében nem a szépség alussza örök álmát, hanem mintha a hercegek húznák a lóbőrt. A szépség ugyanis már felébredt. Mert nehogy azt higgyék, egy ipari gyártelep felújított tömbjeiben nem lehet meglátni a szépséget, és akkor még nem is beszéltünk arról, jó pár ember küzd azért, hogy megmutassa: Ózdon is van élet. És nem csak akkor, ha erre téved az utazó.

Ózd földrajzi fekvésének, valamint a közeli szénlelőhelynek köszönhette felemelkedését, ami végül a város hanyatlását is eredményezte. Igaz, mintha már a vasgyártás indulása is előrevetítette volna, mi vár egy társadalmi és politikai körülményeknek kiszolgáltatott településre: alig kezdődött el a munka, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc meg is torpantotta azt néhány évre. Ezt követően belehúzott az iparvidék, a 19. század végére már acélt gyártottak itt, a 20. század első felének eseményei (két világháború és a köztük kirobbant gazdasági világválság) viszont ismét megroppantották a gyártási folyamatokat; s bár a század második fele hozott néhány boldog évtizedet a város lakóinak, a keleti tömb összeomlásával, a rendszerváltoztatással megpecsételődött Ózd sorsa. A régi gyárépületek közül több eltűnt, elhordták, szétlopták, lebontották, ami viszont maradt, az azt szimbolizálja, hogyan bánik a történelem egy-egy térséggel, várossal.

Ebben a lepusztult, magára hagyott térben elindult valami, aminek Ózd és a program is a kezdetén tart. Amit ugyanis az egykori gyár helyére álmodtak, az több mint kihívás. Egyrészt azért, mert teljesen profilidegen attól, ami Ózdon százötven éven át folyt. Másrészt azért, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város nem került közelebb sem a megyeszékhelyhez, sem a fővároshoz, az elmúlt évtizedek pedig autópályát sem húztak a város kapujáig. Harmadrészt a város huszonhét éve nemhogy álomba, de fokozatosan kómába merült, és a rendszerváltoztatás óta nem született olyan épkézláb, hosszú távú rendezési terv, amely megoldást talált volna a város alapproblémáira: munkanélküliségre, elvándorlásra, elszegényedésre, kiszolgáltatottságra.

Ebbe a társadalmi és földrajzi térbe került a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épülete. Pontosabban minden fordítva történt: az erőmű és a fúvógépház épülete eddig is ott állt, de azzal, hogy beköltözött oda a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, értelmet kapott a felújítása. És ami a legfontosabb: egyik sem lett az enyészeté.

Olyannyira nem, hogy az ózdi gyártelep rehabilitációját (tervező: Csontos Györgyi) nemzetközi építészeti díjra is jelölték. Igaz, magyar épület még soha nem nyert az Európai Unió Mies van der Rohe építészeti pályázatán,de Ózd esetében már az is győzelemnek számít, hogy megmutathatja, az újraértelmezett épített környezet új tartalommal tölthet meg bármilyen teret, és esélyt adhat a városnak arra, hogy visszahelyezze magát a térképre.

Az eredeti elképzelések szerint a MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet) vezényletével digitalizálta volna itt a magyar kultúrkincseket, valamint őrizte volna a magyar filmeket és a hozzájuk kapcsolódó tárgyi emlékeket. A MaNDA-t azonban januárban megszüntette a kormány: a könyvtári dokumentumok digitalizálásával kapcsolatos közfeladatokat az Országos Széchényi Könyvtárhoz rendelte, a Filmintézet és Filmarchívum feladatait pedig a Magyar Nemzeti Filmalaphoz; ami viszont maradt – az európai
 uniós pályázatok fenntartási kötelezettsége, az országos digitalizációs közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos feladatok –, az a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. feladata lett.

Ez utóbbin dolgozik Lovas Lajos, a projekt vezetője és csapata, és nem csak azért, mert ez uniós pályázati kötelezettség. A filmtörténeti élménypark legfontosabb része egy gigászi „játszóház”. A kialakított terekben filmeket, filmrészleteket lehet forgatni. Az egyik díszletben egy 1956-os utcarészlet kel életre Fortepan-képről, T–34-es tankkal a középpontban. Interaktív irodalomórák helyszíne lehet a Légy jó mindhalálig című film tantermi díszlete; „utazhatunk” az Orient expressz filmes díszletkocsijában, és bármit aláírhatunk egy harmincas évekbeli dolgozószoba íróasztalán. De lecsúszhatunk drótkötélenis egy zöld hátteres fal előtt (bármilyen tájat képesek mögénk vetíteni, felrobbanó várost vagy a Grand Canyont), és egy ügyes trükk segítségével rövid beugró szereplőként együtt játszhatunk néhány régi filmes óriással, például Sinkovits Imrével A tizedes meg a többiek című vígjátékban – a filmrészlet haza is vihető.

Az élménypark többi részében plakát- és filmeskosztüm-gyűjtemény kapott helyet, valamint egy idővonalas filmtekercsraktár.

Ez a rész – mivel a Nemzeti Filmalapnak a feladatok kiosztásakor csak az összes film kellett, az ózdi tér nem – feltöltésre vár.

A temperált teremben jelenleg mintegy 800 tekercs (köztük számos régi filmhíradó) pihen, de újabb 13 ezret várnak, és még így is marad hely 46 ezernek. Az idővonalas tér megpróbálja egybegyűjteni a visegrádi országok (cseh, lengyel, szlovák és magyar) filmlistáját, így igazi kuriózumnak számít, hogy beletekinthetünk egy-egy korabeli lengyel vagy cseh filmbe is.

De nemcsak az élménypark tere alkalmas arra, hogy interaktív tanórákat és foglalkozásokat tartsanak benne, hanem a Digitális Erőmű tömbje is. A Miskolci Egyetem hamarosan ide helyezi ki anyagmérnöki képzését. Az épület valóban impozáns terekkel rendelkezik, és ez alapvetően meg is határozza funkcióját: előadások, rendezvények, kiállítások helyszíne.

A földszinti térben jelenleg a Digitális Kárpát-medence kiállítás látható. A kialakított terek falára az 1896 és 1989 közötti magyar filmekből vágtak össze 1-1,5 perces, egymásba olvadó montázsokat; valamint önálló kiállításon láthatók a informatikatörténet emblematikus tárgyai is – így például a világ első kazettás floppy drive-ja is. Az egykori vezénylőteremből pedig szabadulószobát alakítottak ki – a logikai, egymással összefüggő feladatsorok segítségével 31 perc alatt jutott ki az eddigi rekordot tartó csapat.

A Digitális Erőmű egyik alapfeladata azonban a magyar kultúrkincsek digitalizációja. Itt, Ózdon jelenleg a putnoki Gömöri Múzeum, valamint a Holló László Galéria tárgyi anyagát viszik számítógépre. Ezt – a térség munkanélküliségét enyhítve – az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatási Program keretében végzik helyi lakosok. Jelenleg 73-an, létszámuk hamarosan eléri a 115-öt. A digitalizálási munka amúgy az ország negyven település kilencven telephelyét érinti, a kapacitást számolva összesen 450 munkalehetőséget teremtve ezzel. A digitalizáció során minden fontos adatot rögzítenek az adott tárgyról, a tárgy képe bekerül az európai adatbázisba is, de az interneten keresztül bárhol a világon elérhető, megnézhető. Egy háromfős pedagóguscsoport pedig a virtuális térben lévő tárgyakból tananyagot állít össze az 1–4., 5–8., 9–12. évfolyamok számára, így a tanárok szükség esetén az ország bármely iskolájából vetíthető, elemezhető szemléltető anyagokhoz juthatnak a mandadb.hu oldalról.

Az ózdi gyár egykori helyén tehát minden adott ahhoz, hogy felfigyeljen rá az ország.

Még akkor is, ha továbbra is úgy tűnik, mintha a város kiesne a társadalmi és kulturális vérkeringésből. Ám az a helyzet, hogy a vasgyártás egykori városa nem kilométerekben van messze bármitől is, hanem a fejekben.

Csipkerózsika ugyanis felébredt már álmából, így a hercegnek ideje volna felnyergelnie, és elindulnia Ózd felé. Mert azt a mesében is tudják, hogy illik jól bánni a múlttal, különben a jelennel sem tud megbirkózni az ember – nemhogy a jövővel.