Hajrá, magyarok! Örökké veletek!

Fura egy anyag a magyarok számára a víz. Ez az ártatlannak látszó folyadék cseppfolyós halmazállapotában kedvenc közegünk. Úszóink, vízilabdázóink, kajakosaink, kenusaink imádják, de Földet kerülő vitorlázónk is kiváló barátságban áll vele. Aztán jön a „zima”, a víz megszilárdul, és a jégen már közel sem vagyunk olyan sikeresek, mint a folyadékban.

Van – némi kínai segédlettel – rövidpályás gyorskorcsolyánk, de már közelről sem minket ajnároznak a híradások. Legutóbb a Divízió 1/A jégkorong- világbajnokságon szerepeltünk Ukrajnában. A csoport, melyben küzdöttünk, nem az NB I. Talán NB II-nek mondanám, bár… Szóval itt harcoltunk ifjonti hévvel, rózsás reményekkel. Mi más lett volna a cél, mint a feljutás az elitbe – Kanadához, az Egyesült Államikhoz –, ahol már tényleg azok vannak, akik hokibottal a kézben születtek. Ellenfeleink, mint már megírtuk, Ausztria, Dél-Korea, Kazahsztán, Lengyelország és Ukrajna voltak.

„A jeges hatosból” az első kettő jutott tovább. Jól kezdtünk, nyitányként megvertük Ukrajnát (5-3) – és ekkor még fennen lobogott a reménység trikolórja. Aztán jöttek a vereségek, ahogyan a gyerekek az iskolából, és mire vége lett a csoportkörnek, az ötödik, utolsó előtti helyen találtuk magunkat. Tragédia azért nem történt, nem virítunk egy szezonon át az elitben, ahonnan úgy is kiesnénk, ám a baj csak az, hogy a mi közönségünk, hozzájuk értve a szakmai, kommentátori stábokat – mániákusan rajonganak a jégkorongért. Nem kaphat úgy ki csapatunk, hogy ne vastaps fogadná a veszteseket, nincs olyan vereség, melyről ne azt írnák, mondanák, hogy – vállalható. Nincs a világnak olyan jég borította csücske, ahol fel ne harsanna a „Hajrá, magyarok!”. Ha mi lennénk Kanada, a szakma elintézné, hogy mind a négy évszakunk tél legyen. Nem véletlen, hogy a jeges berkekben immár tényként kezelik: a magyaroknak van a legjobbszurkolótáboruk az egész világon! Hogy aztán a vajúdó hegyek miért csak egeret szülnek – a jó ég tudja…

Kevés gólt lövünk – mérkőzésenként általában egyet –, igaz, kapni sem kapunk sokat, de hát ez az algoritmus talán csupán a futballban menne el. Nincsenek világsztárjaink, csak jó légiósaink és honosítottjaink. Pénzünk sincs műjégpályákra, így csak álmodozunk: kitűzzük a célt a feljutásról, aztán örülünk a bennmaradásnak. Azért persze hajrá, magyarok, hajrá, jégkorong! Ezt már egy kinti plakátról másoltam ide: „Örökké veletek!”