Mádi dűlők csodái - Riport a világcsúcskísérletről

Vulkáni kőzetdarabok sorakoznak a kétszáz évesnél öregebb, hajdani bárói udvarház ámbitusán. Ez nem pusztán kőrakás – a borász ezekre az alapokra építkezik. A Tokaji Bor Ura – sok elismerő titulusa mellett így is nevezhetnénk a házigazdát, Szepsy Istvánt, akinek nevét és palackjait elismerik szerte a világban. Elnyerte a Bor Urainak járó kitüntetést is, amely az odaítélő franciák szerint a borászok Nobel-díjának felel meg. A Mádon élő borász szerint a szakmai díjak jó útjelzők, de ő a tekintetét magasabbra vetette, célja messzebbre vezet: a világ első számú márkái közé kell emelni a tokaji bort, élve a borvidék egyedülálló adottságaival.

„Menjünk a szőlőbe!” – javasolja. Szepsy Istvánnak rendesen így telnek a napjai. Ha teheti, naponta bejárja az ültetvényeit, amelyek 6 település 26 földjén nyújtóznak. Megszemléli a dűlőket, ellenőrzi, mire jutottak a szőlőmunkások, kitép egy-egy pásztortáskát a tőke mellől. A Szepsy Pincészet 60 hektáros területéről háromnegyed részben furmintot szüretelnek, a többi hárslevelű és muskotály. Boraikkal évente 50 ezer palackot töltenek meg; e mennyiséget a jövőben a másfélszeresére emelnék, a minőségből nem engedve. Ha az égiek nem bólintanak rá – azaz, ha kedvezőtlenek, nem a legjobb évjáratokhoz hasonlóak a körülmények –, nem készítenek aszút, miként történt tavaly is.

Az Úrágya dűlőbe robogunk, ahol a legenda szerint már a kereszténység előtt összegyűlt a nép, hogy elvégezze szertartásait. Mád, e sok csapást, járványokat, sáskajárást, jégverést, árvizet, filoxérát átélt egykori mezőváros U alakú völgyben épült. A községből nézve most nyugatra vagyunk. Eleink e vulkáni kúp mögött látták lebukni a napot, s úgy nevezték el a hegyet: Úrágya. Kultikus helyen állunk, az Úr itt tér nyugodni a nap végén. A hegy kisugárzása feltölt, az Úrágya dűlő borában pedig őserő van. A jó borász ért a geológiához is, tudja, nagy formátumú borok csak különleges adottságú talajon teremnek. Itt 20 méterig végeztek mélyfúrást, és 30 különféle kőzetréteget tártak fel. Ez az összetettség hozzáadódik a hegy levéhez, különlegesen ásványossá teszi az ízvilágát. Az ásványosság pedig a tokaji nedű titka.

Az idősebb Szepsy, a most 66 éves neves borász életéről nemrégiben portréfilm készült. Nekünk is meséli, hogy mindig a szőlőtőkék közt érezte otthon magát. Hétesztendős korában megígérte az édesapja munkásainak, hogy egyszer jobb életet teremt itt. Igaz, gyerekként nem sejthette, hogy mire meglett férfi lesz, angol lordok és ladyk kortyolják a borait, és a palackjai eljutnak az elegáns éttermekbe a Távol-Keletre is.

Kamaszkorában a vízhólyagjaira is büszke volt, meg arra, hogy állja a versenyt kapálásban a felnőttekkel.

A szövetkezeti korszakban főkertész lett, de akkor az volt a jelszó, hogy minél olcsóbban minél többet termelni, az se baj, ha a bor literje egy rubelbe se kerül.

Régen fillérekért találtak gazdára az ültetvények, amelyek most vagyont érnek: 1993 tavaszán 120–150 ezer forintért adtak egy hektár szőlőt. Ma 2 millió forinttól indulnak az árak, de akad szőlőterület, mely hektáronként 42 millió forintért cserélt gazdát. Néhol 60 milliót is fizetnének egy hektárért, ha megkapnák...

Szinte kincskeresőnek számítanak azok a borászok, akik ma is felfedeznek egy-egy kiváló területet, amely néha csak úttalan utakon közelíthető meg, s a talaja olyan köves, hogy a kapa is beletörik. A régi öregek szeretetből mégis megművelték kézzel, verítékes munkával.

A göcsörtös, 60–90 éves tőkék sokszor csúcsminőségű borral honorálják a munkát. Szepsyék is leltek olyan helyre, ahol 110 éve nem volt szőlő.

Helytállhat-e a nagy világmárkák közt a „Tokaj szőlővesszein” termő bor? Világot hódítva, mint a mesebeli szegénylegény? Szepsy István válasza sosem kishitű:

– Ma sem csupán a pénz diktál a világban, bár a látszat ezt mutatja. Van más erő is, mégpedig a hit és az akarat. Itt mi mindnyájan szakadt gatyával kezdtük, de bízunk benne, hogy utolsókból is lehetnek elsők.

Aszúbort készíteni a legdrágább termelési eljárás, s ha ezt nem emeljük a csúcsra, akkor elsorvad a művelés. A természetes édes borainknak nincs vetélytársa a világban, s azért dolgozunk, hogy Mádot és a borvidéket helyzetbe hozzuk. Hitelesség kell ahhoz, hogy ne nevessenek ki minket a magasabb árért, amit kérni akarunk. Sokáig másra vártunk, hogy megcsinálja ezt, de már nem várunk senkire – magyarázza. Hivatással bíró emberként sokakban tartja a lelket a 27 településből álló borvidéken, és a kisugárzó hit példás összefogást gerjeszt.

Alázat és büszkeség hozta össze jó évtizede a Mádi Kör tucatnyi tagját, hogy egyesületet alakítsanak az eredetvédelem érdekében. A termőhelyeikben és a furmintban levő értéket együtt tárják a világ elé a borászatok, pincészetek. Nemrég fogadták el az új, a borvidékinél szigorúbb mádi eredetvédelmi rendszert, amely most vár hivatalos jóváhagyásra. Míg a borvidéken hat szőlőfajtát fogadnak el, a mádiak csak hármat, termékből pedig csak négyet. A tokaji aszúnak náluk alapvetően furmintból kell készülnie, és a dűlőszelektált csúcsborokban csak furmint lehet. A szigorítás persze nem rázza meg az itteni borászokat, a legigényesebbek azt mondják: eddig is így csinálták.

– Akárhogy csapdosom az asztalt, az eső akkor is esni fog, ha akar, nekem meg néznem kell, ahogy lerohad a termés. A bor érését sem lehet siettetni, az aszúnak kell két-három év a hordóban – meséli Barta Károly, hogyan tanulta meg rábízni magát a természetre.

Szakmáját tekintve közgazdász, a fővárosban él, de most a Mádi Körhöz tartozó Barta Pince tulajdonosaként invitál be a birodalmába. A szó nem túlzás, ugyanis a reneszánsz alapokra épített Rákóczi–Aspremontkastélyba léphetünk be, a korhűen berendezett szobákkal bíró épület egyben szálláshelyként is szolgál.

A kastélyt, amely végső formáját Rákóczi Julianna és férje, Aspremont gróf idején nyerte el, 2008-ban romos állapotban vették meg mai tulajdonosai, de mintaszerűen felújították. Hasonló reneszánsz kőpadlón tapodunk itt, mint a sárospataki várban. A szomszédságban van a borászatuk, mely legendás területen termel. Ez az Öreg Király-dűlő, a középkori királyi birtok, melynek borát a fejedelmi Rákóczi család is szívesen kortyolta. Csakhogy a teraszokat olyan fáradságos volt művelni, hogy a '60-as években felhagyták, benőtte az akácerdő. Miután a Barta testvérek megvásárolták, bozót- és erdőirtásba kezdtek, s két esztendő múlva, 2005-re újra betelepítették.

Úgy gondolták, ha már ilyen tiszta termőhelyre leltek a borvidék egyik nagy presztízsű helyén, a jövőnek tartoznak azzal, hogy bioművelést folytassanak és organikus borokat készítsenek.

A kis, családi pincészeteknek is van jövőjük. Ötszáz éves időutazásnak is felfoghatjuk, hogy lesétálunk 10 méter mélyen a föld alá, egy középkorban vájt, penészes falú borospincébe. Kóstolásnak, házias ízekre hangolt borvacsorának való romantikus helyszín ez, az állandó 12 Celsius-fok is elviselhető, ha kívülről pulóver, belülről jóféle furmint vagy sárga muskotály melegít. Takácsék öt hektáron gazdálkodnak, és gyakran fogadnak csoportokat is. Takács Adrienn meséli, az édesapja alapította a pincészetet, de halála után ő, a lánya folytatta a borászmesterséget. Adrienn azt tapasztalta, a borisszák már nem csupán azért jönnek, mint hajdan, hogy leittasodjanak, hanem kíváncsiak a borokra – a tradícióira és az újdonságokra egyaránt.

Egyre szívesebben kortyolják a tokaji száraz borokat is. A kis kézműves pince már a miliőjével vonzza a vendégeket, akik közt egyre több a borkultúrára nyitott huszonéves.

A szőlő- és borkereskedelem lehetősége is vonzotta ahaszid zsidóságot Tokaj-Hegyaljára, Mádon erősek voltak e közösség gyökerei. A csodarabbik útja több településen át kanyarogva vezeti a mai zarándokokat, szállást és kóser ételeket is kínálva nekik. Az út központja Mád, ahol tavaly átadták a szintén felújított barokk zsinagóga mellett fekvő Rabbiházat. Itt, az egykori híres jesiva, azaz rabbiképző európai uniós támogatásból felújított épületében
 mutatják be a tokaji zsidóság hagyományos életmódját, a folklórját és vallási szokásait, tudjuk meg Frank Mariann projektvezetőtől.

Kóser borászatot is terveznek. A II. világháború idején még háromszáz zsidó élt itt, mára senki se maradt. Élénk azonban a „gyökérkereső” turizmus: az egykor itt élő zsidók leszármazottai elzarándokolnak ide akár Amerikából is, és segítik az emlékek megóvását.

Hol tart most Mád? A község 2200 lakót számlál, néhány évtizede csaknem duplája volt e szám. Kevés fiatal maradt itthon, ahogy az idősek mondják: „mindenki valahol a világban ténfereg”. Mégis optimista Tatárka József, aki hét éve Mád polgármestere. Igyekeznek újjáéleszteni a falut, új munkahelyeket teremteni:a becsületes fizetés és a nyugalmas élet segíthet visszacsalogatni a fiatalokat.

Az összefogás párját ritkító, mondja, és ennek eredményei mutatkoznak a borászatban, a gasztronómiában, a turizmusban. Néhány éve a turisták jóformán átszaladtak Mádon, átlagosan másfél órát töltöttek itt, míg most akár négy-öt napig is elidőznek. Van kétszáz szálláshely, s ezernyi program, látnivaló. Borozgathatunk a pincékben, megnézhetjük az Aszúházat, terepjárós túrára indulhatunk a dűlőkben.

Az ínyencek sem csalódnak: éttermeikben valóban helybeli alapanyagokból főznek, a marha, a vadhús vagy a zöldségfélék a környékből származnak, nem a szupermarketek polcáról.

A vendégek egyre igényesebbek. A helybeliek kuncogva emlékeznek rá, hogy Ferrari is járt már a faluban. Igaz, felakadt, mert az utak nem erre készültek...

– Többször volt szegénység Tokaj-Hegyalján, mint nem. Istenhívő eleink azonban kibírták, és bíztak, még ha éheztek is. Itt könnyebb boldognak lenni, mint máshol, a földdel való kapcsolat bölcsebbé tesz. A holnap sosem a miénk. Mégis, jó 80 évre tervezek előre, akkor is, ha már nem én fogom befejezni – vallja Szepsy István, akinek családja az 1500-as évek óta termel bort Tokajban. Egy-egy tőke itt maga a történelem. A koros, bakművelésű szőlőit is azért tartja meg, hogy maradjon kapocs az ősökkel: lássuk, honnan jöttünk, s hová megyünk.

Mintha a mesék földjén járnánk. Föltekintünk az Öreg Királyra, megidézzük Szent Tamást, mely egy kiváló dűlő neve, de így hívják ifjabb Szepsy István pincészetét is. Elindulunk a csodarabbik útján, benézünk a Holdvölgybe és a zsidó temetőbe. Egyetlen nap nem elég Mádra, nehezen búcsúzunk a szőlőhegyek látványától, de muszáj. A nap épp lenyugodni készül az Úrágya mögött…



PALÁGYI EDIT
RIPORTJA
KÁLLAI MÁRTON