Nyomd meg a gombot! Családi emlék helyett adatrögzítés - Hajdanán ünnepnapnak számított a műtermi fényképezkedés

Hajdanán ünnepnapnak számított a műtermi fényképezkedés. Felvette legszebb ruháját a család (papa, mama, gyerekek), bebuszoztak a közeli városba és türelmesen várták a pillanatot, hogy legszebb mosolyukat megörökítse a mester.
Máskor ballagási tablókra készültek portrék, viháncoló gimnazisták adták egymásnak a széket, s az emlékbe elrakott képek évtizedek múltán is nosztalgiát ébresztenek bennük.

Csak az az elsőáldozási pózolás ne lett volna: de sok kissrác (köztük e sorok írója is) utálta a fehér rövidnadrágot, a fehér inget, a fehér zakót, a fehér térdzoknit, a fehér cipőt, nemkülönben azt, hogy imára kulcsolt kézzel, imakönyvet szorongatva kellett feszítenie a Mária-szobor és a liliomcsokor mellett.

Kiss András, 87 éves mesterfotográfus első önálló műhelyét 1957. január 8-án nyitotta meg Kunszentmártonban. Később Nagykőrösre került, ahol huszonöt évet töltött el, Kecskeméten pedig további harminc esztendőt. Felesége, Balla Erzsébet is ezt a mesterséget választotta, a stafétabotot pedig egyik fiuk, Kiss Zsolt vette át tőlük.

– Az 1960-as években az elsőáldozók megörökítése volt a legjobb ötletünk. Nagy szó volt ez, hiszen akkoriban nem nézték jó szemmel, ha egyházi szertartásokon vettek részt pozícióban lévők – meséli Bandi bácsi, aki fotóriporterként újságokba is készített eseményfotókat, illetve művészfotóiból máig rendez kiállításokat. – Üzleti forgalmunk tekintélyes részét az esküvői képek tették ki. A polgári és az egyházi szertartás megörökítéséhez egy tekercs filmnél (36 kocka!) ritkán használtunk el többet. A műteremben is takarékoskodni kellett a nyersanyaggal: egy beállítás egy kocka. Ha rontottunk, az már veszteséget termelt. Manapság egy esküvőn a digitális gépekkel hatszáznyolcszáz exponálás is történik.

Egy emberöltő alatt szédületes fejlődést éltem át, nekem még a Nap és a petróleumlámpa fénye szolgáltatta a lemezes nagyítóhoz, másoláshoz szükséges fényt, most pedig lézerfénnyel történik mindez. Kiss András kecskeméti üzletében az ezredfordulón volt még műteremrész, mára viszont teljesen megszűnt. Az okmányirodák elindításával igazolványkép-készítésre nem volt tovább igény, ma már csak elvétve kérnek tőlük ilyet.

„A fényképek ideje lejárt, mint villamosításkor a lámpagyújtogatóké” – érvelt egy korábbi belügyminiszter, tönkrevágva ezzel egy egész szakmát. Amit a hivatalokban végeznek, azt legfeljebb adatrögzítésnek lehet nevezni.

– Az 1900-as évek elején a hordozható fényképezőgépek elterjedésével a mesterek kimozdulhattak a műtermeikből, és természetes környezetben készíthették a felvételeiket.
Hasonló forradalmi változás zajlott le az 1980-as években, amikor az amatőröket arra biztatta a Kodak: „Nyomd meg a gombot, a többit majd mi elintézzük!”
Végül a digitális világ teljesen visszaszorította a műtermeket, a digitális gépek használata pedig végtelenné tette a fényképezést. Most a mobiltelefonos fotózással technikailag korlátlan a lehetőség, zsebünkben elfér a világ – mondja Kiss Zsolt, a kecskeméti fotóbolt üzletvezetője.

– Tapasztalataink szerint a papírképekkel teletűzdelt bőrkötésű fotóalbum már nem divat, a digitális képkeret sem annyira kedvelt.
A számítógépről vagy a telefonról érdemes több helyre lementeni a képeket, hogy biztosan megmaradjanak.
Mivel a tárhelyek végesek, sokan szeretnek a fontosabb családi eseményekről pár példányos fotófüzetet vagy fotókönyvet szerkeszteni és nyomtatni. Műteremben manapság jobbára csak a divat- és az ételfotózás történik.

Borzák Tibor