Gyönyör a háborúban

A baka legnagyobb réme az unalom – vetette papírra az író Tersánszky Józsi Jenő, aki végigszolgálta az első világháborút.

Igaz, testileg nem vált be a békebeli sorozáson, de aztán a háborúban 39 hónapot töltött a tűzvonalban. Kevesen ismerték és írták meg hitelesebben a frontélményeket. Tapasztalatai szerint „ha magára marad, ha unatkozik, ha pihen a baka, akkor elfogja szívét a facsarodás az anyóka, apóka, a Lidike, a kertecske, a Bimbó tehénke, a Tündér lovacska és Lábaviszi kutya, az otthon, a falu, a béke után. Jön a búskomorság, a lázadás, az átok, a sírás. Nagyon jól tudja ezt a hadvezetőség is. Azért nem szabad a legénységet foglalkozás nélkül hagyni egy órára sem. Ha nem gyakorlat és tisztogatás, akkor játék, ének és komázás és kimenő kell...”

Tersánszky harctéri kórképe tűpontos! Ez a háború korábban soha nem látott méreteket öltött, mindegyik hadviselő fél részéről milliós tömegeket soroztak be és küldtek a hadszínterekre. 1915 elejétől a kezdeti mozgóháború a legtöbb fronton állóháborúvá merevedett.

A több hét vagy hónap után a lövészárkokból rövid időre kiszabaduló, a nők társaságát teljesen nélkülöző katonák – túl a korabeli fekete- fehér fotográfiákon megörökített Becsali csárdán, a Garasos mulatón és a nekik szervezett színi előadásokon – ösztönösen feléledő vágyaikra a legközelebbi bordélyban találtak gyógyírt.

Az osztrák–magyar hadvezetés (német példa nyomán) hamar felismerte a nyilvánosházak létrehozásának fontosságát, ettől kezdve központilag is törekedtek a testi örömöket nyújtó szolgáltatások szervezett keretek közé szorítására.

A tábori bordélyokat többnyire a frontokon a harcvonaltól csekély távolságra állították fel: főként elhagyott kastélyokban, a harcokban valamennyire megkímélt falusi házakban vagy újonnan emelt fabarakkokban,  üresen álló vasúti vagonokbankaptak helyet. Az egyik kép tanúsága szerint cirkuszi kocsiból alakítottak ki mozgó bordélyt tiszteknek. 1915 nyarától a sorszámmal ellátott tábori és tartalék kuplerájok a tábori hadsereg szerves részét képezték.

A légyottok élvezeti értékén kívül az intézkedést komoly, praktikus érvek is alátámasztották.

A fronton harcolók egészségének és hadrafoghatóságának megőrzése, elemei érdeke volt a hadvezetésnek. Ebben a szervezett formában, szigorú egészségügyi szabályok mentén könnyebben lehetett védekezni a háború idején rohamosan terjedő különböző nemi betegségek ellen, amelyek már békeidőben a hadseregben előforduló összes betegség 17–31 százalékát tették ki.

Szerbiában az előző okokon kívül azért is szükség volt bordélyokra, mert a megszállás első évében számos szerb nő hazafias kötelességének érezte az osztrák–magyar haderő katonáinak nemi bajjal való megfertőzését, ezzel is csökkentve a megszálló hadsereg ütőképességét.

Belgrádban 1915. december 5-től működött egy rendőrségi kirendeltség, amely kizárólag erkölcsrendészeti feladatokat látott el. A városban egy tiszti, két legénységi és egy civil piros lámpás házat jegyeztek. A tisztiben 8, a legénységiben 14, a civilben 6 örömlány dolgozott.

Bizony, a katonai hierarchia a tábori nyilvánosházakig elért.

A női személyzetet három csoportba osztották: tiszti, 1. és 2. osztályú legénységi örömlányok (az utóbbit „lövészároklotyónak” nevezték). A besorolás véglegesnek számított, az egyes állománycsoportokból nem lehetett másikba átkerülni.

A katonai regulákat követő kéjhölgyeknek csukaszürke tábori öltözetet írtak elő, amely a vöröskeresztes ápolónők egyenruhájának szabását követte. Ehhez egy 8 centi széles, gumiszegéllyel ellátott fekete karszalagot viseltek. Fehérneműként a professzor dr. Jäger rendszerű, meghosszabbított hordási idejű normál fehérneműt határoztak meg, a tiszti örömlányoknak a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajháknak közepes minőségű vörös pamutharisnyával. Az úgynevezett szolgálati működés közben a ruházatot teljesen vagy részben le lehetett vetni, azonban figyelni kellett annak megóvására. Ahogy az a katonaságnál lenni szokott, minden apró részletet regulába foglaltak. Egy tiszti örömlány 24 óra leforgása alatt átlagosan 6, egy legénységi pedig 12 alkalommal szolgálhatta ki az „igényjogosultakat”. A legénységi állományúak minden alkalommal 15, a főtisztek 30, a törzstisztek 60, a tábornokon pedig 120 percig vehették igénybe a lányok szolgáltatásait. Már csak ezért is javallott volt a katonáknak szaporán lépkedni feljebb a ranglétrán...