Négy éves jogi kálvária után kedvező fordulat - munkához láthattak a tómentő horgászok

Az Acélgyári Horgász Egyesület 1969-ben alakult, a Salgótarjáni Acélárugyár tulajdonában lévő, 11,5 hektáros mátraszelei víztározó hasznosítására.

A páratlan szépségű tavat a Karancs-Medves hegység déli lábánál eredő, s itt még csak patakként csordogáló Zagyva táplálja. A Vízválasztóitavat követően ez a Zagyva második víztározója, s második abban a sorban is, amit a Nógrád megyében lévő tavak víztérfogatáról állíthatnánk fel. Mert ugyan viszonylag kicsi a vízfelülete, helyenként a huszonöt méteres mélységet is eléri – egy külszíni művelésű szénbánya elárasztásával alakították ki. 1987- ig az itt működő vízmű a környék ivóvízellátására is napi 2500 köbméter vizet, az Acélgyár Rt. jogelődje, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek pedig ipari célokra 2000 köbméter vizet vett ki a tóból. Idővel azonban felhagytak itt az ivóvíz-hasznosítással, s az Acélgyár is lecsökkentette az innen kinyert víz mennyiségét, majd az ezredfordulót – és egy sikertelen privatizációt – követően lassan maga a gyár is megszűnt. Az ipar eme fellegvárának haláltusájában a tulajdonos és a tavat működtető horgászegyesület sokszor került vitába. Előbbi a családi ékszert s veszteségeinek pótlási lehetőségét látta az addigra már újra stabilizálódott vízszintű tóban, melynek kiváló az ökológiai állapota, a sekélyebb vizű partrészei a halak számára megfelelő életteret nyújtanak. A horgászok joggal féltették az itt élő, kétméteres harcsákat, harminckilós amurokat, húszkilós pontyokat, a betelepített és jól szaporodó csukát, süllőt, keszeget, s mindazt a munkát, amit a halállomány gazdagításáért és a vízminőség javításáért, a környezet tisztántartásáért tettek.

Kissé délebbre a Zagyva mentén több mint ezer mázsa hal él a Maconkai-tóban, amely a természet közeli, családbarát horgászturizmus és a minőségi versenysport területén lépésről lépésre alapozta meg nemzetközi hírnevét. – Több évtizedes munkánkat és több százmilliós beruházásunkat veszélyeztette az aszályos idő több nyáron is – mondja a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület elnöke, Dérer István, aki az acélgyári tóból a Zagyván leeresztett, esetenként több mint százezer köbméter vizet haltelepítéssel viszonozta a mátraszelei horgászegyesületnek.

Az acélgyáriak megijedtek, amikor pár éve a felszámoló eladásra meghirdette az általuk használt tavat – nekik ugyanis nincsenek százmillióik a megvásárlására. Szerencséjükre eddig másnak sem volt.

A sikertelen árverések után így az idei tavaszra olyan bonyolult jogi helyzet alakult ki, amelyben a mátraszelei tó tulajdonjogával továbbra is a felszámoló rendelkezik, ám az Acélgyári Horgász Egyesület újabb tizenöt évre halászati jogot kapott.

Az egyesület elnöke, Kapás Imre többször adott hangot azon véleményének, hogy ivóvíz-ellátást is biztosító természetes víznek nem szabadna magántulajdonba kerülni, „hazaárulással érne fel ezt privatizálni”. Szerinte a víz kezelésére a vízügyi hatóság mellett a legalkalmasabb az a horgászegyesület, amely eddig már bizonyította a felelősségvállalását.

Szabályzatuk szigorú, még a tópart megközelítése és elhagyása is csak a hivatalos főbejáraton keresztül történhet. A belépést és távozást pedig, utalva a tó helyén lévő egykori külszíni szénbányára, személyre szóló „blaskával” kell jelezni.

Négy éve, amióta jogi kálváriát járnak a mátraszelei horgászok, a tó környékére is kevesebb figyelmük maradt. A 130 taggal és 20 külsőssel jegyzett egyesület most újra pihenőházat hoz rendbe, padokat, sétányokat újít fel, s telepítettek a tóba húsz mázsa pontyot és két mázsa süllőt is.