Ítéletidő – Feltámadás jégverés után

Különösen szembetűnő a táj morbiditása, ha északról, Nagykinizs meg Szentistvánbaksa felől közelítünk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluba. Baksa és Megyaszó között egy meredek domb magasodik, ahonnan amerre csak nézünk, mindenütt nagy napraforgó- és gabonatáblákat látni.

De milyen napraforgó az?! Méternyi magas csupasz szárak, egyiken sincs se levél, se virág, csak a csontvázszerű vékony szárerdő. A gabona jó része a földön, a fél méter magas tarló láttán pedig azt hihetné az ember, itt már betakarították a termést.

De ahogy közelebbről szemügyre vesszük, az a tarló nem búza vagy árpa, hanem repce, aminek minden magját kiverte valami... Az a „valami” egy förtelmesen nagy vihar volt. A helyiek elbeszélése szerint június 21-én, délután fél három tájban hirtelen elsötétült az ég, s feltámadt a szél. Addig szép, csendes nyári nap csordogált, s még akkor sem gyanakodott senki, amikor északkeleten, az ég alján gyülekezni kezdtek a felhők.

– Szerencsen voltunk valami hivatalos ügyben, és már épp készültünk hazafele, amikor megcsörrent a telefonom – meséli a háza előtti füvet kaszáló Glonczi Károly. – Az egyik rokon volt, hogy rohanjunk, mert otthon leszakadt az ég, jég veri a falut. Felnéztem az égre, ahol egyetlen felhő sem látszott, így legyintettem csupán, hiszen Megyaszó nyolc-tíz kilométerre van Szerencstől, lehetetlennek tartottam, hogy otthon nagyobb baj lenne. Tévedtem. Méghozzá mekkorát tévedtem! Hazaérve minél beljebb mentünk a faluban, annál szomorúbb volt a kép. A palával fedett házak tetejét kivétel nélkül mindenütt szétverte a jég, a tojásnyi jégdaraboktól szinte fehér volt a falu.

A jeget még órák múltán is seperni lehetett, és nemcsak az udvarról, a járdáról, hanem a padlásról is, ami azért volt nagyon veszélyes, mert olvadni kezdett, a víz pedig hamarosan áttörte a mennyezetet. De még könnyebb volt az útja a vezetékek mentén, így a legtöbb ház csillárjából, a konnektorokból is hamarosan szivárogni, majd folyni kezdett a víz, és egykettőre a szőnyeg is elázott.

A falu központjában lakó Dékány László és a felesége meg is mutatja a víz hagyta nyomokat – lesz dolga a festőnek. Pedig ok már néhány óra elteltével hozzáláttak a ház befedéséhez.

A vő szerzett fóliát, még aznap betakarták a házat. Több mint ötszáz négyzetméter fólia borítja azóta is a tetőt. Adott az önkormányzat is, huszonöt négyzetmétert. Adott volna többet is, de nem volt már arra szükség. Másnak viszont igen.

A település 767 lakóingatlana közül 537-nek a tetőszerkezete sérült, s csak kevesek voltak képesek maguk orvosolni a bajt. Az önkormányzat megpróbált valamit segíteni.

Fóliát, tetőlécet és szögeket szállíttatott ki a házakhoz, ahová sok önkéntes is érkezett a szomszédos településekről, többen tetőfedő anyagot is hoztak. Természetesen megérkeztek a tűzoltók, a katasztrófa védelmisek is, s viszonylag hamar ideiglenes tetőt húztak a házak fölé.

Ez természetesen nem végleges, előbb-utóbb szilárd fedél kell a házak fölé, hiszen egy erősebb szél bármikor elviheti a fóliát, az amúgy is átázott födém pedig már egy közepes eső után is átengedné a vizet.

Aki rendelkezik biztosítással, az reménykedhet, hogy megtérül, ha nem is az egész, de legalább egy része a kárnak, ám akinek nincs biztosítása, az nehéz idők elé néz.

Az önkormányzat ugyan segítségkérő levelet írt a belügyminiszternek, de sokat ő sem segíthet. Tavaly hasonlóan járt egy tucatnyi szatmári falu, ők is központi támogatásra pályáztak, de ha jött is valami, az csak töredéke volt a kárnak.

Dékány Lászlóék nem hagyták a szerencsére házukat. Nekik van biztosításuk, s abban reménykednek, hogy valós kárbecslés történik majd.

Az összetört pala helyett hullámlemezzel fedik majd le a házat, számításaik szerint a költségek elérhetik a hárommillió forintot is. És ebben persze nincs benne a kertben keletkezett kár összege. Mert ne feledjük, mint minden rendes falusi portán, náluk is volt mindenféle zöldség.

Van most is, de csontszárazra verve, a petrezselyem és a sárgarépa most kezd hajtani újból. Hogy abból mikor fő leves, rejtély! Most vehetik majd a boltban a zöldséget, mint ahogy a többi félezer károsult is.

Szerettük volna megtudni, hogy a későbbiekben milyen segítségre számíthatnak a pórul jártak az önkormányzattól, de nem sikerült. A falu polgármester asszonyát ugyanis hiába kerestük két napon át előbb telefonon, majd személyesen is többször, elfoglaltságára hivatkozva egyetlen percet sem szánt a Szabad Földre. Sikerült viszont beszélnünk több közmunkással, akiknek egy része kaszált meg falevelet gereblyézett – mintha most az lenne a legfontosabb, hogy a falevelek glédában álljanak. Az igazsághoz tartozik, találkoztunk olyanokkal is, akik pótkocsis traktorral járták a falut, és a veszélyes anyagnak számító, azbesztet is tartalmazó palatörmeléket igyekeztek összegyűjteni.

– Furcsa dolgok történnek itt – szakította félbe vasárnapi ebédjét a katolikus templom közelében lakó Kohári Zoltán. – Itt csak magunkra meg a barátokra számíthatunk – mutatott fel a tetőre, ahol hárman is bontották és hajigálták az udvarra le a palát. – Épp ezért én már meg is vettem a lemeztetőt. Igaz, Jászberényben kellett megrendelni, de megérte, mert 1200 forintba került négyzetmétere. Itt meg kétezer forintról beszélnek. Nálunk is megjelent a napokban egy ember, hogy ő tudna ennyiért lemezt keríteni, aztán mondtuk neki, hogy már elkésett. De minek is fizettük volna ki mi a dupláját a valós árnak?

Kohári Zoltán amúgy megúszta a vihart, ő már csak a pusztulást látta. A kilyuggatott tetőket meg az udvaron álló kocsija szétvert ablakait.

A dobszai meg a szentisvánbaksai úton is találunk egy-egy szétvert autót, de azoknak nem csupán a szélvédőjük sérült, kétséges, hogy lesz-e még valaha énekes halott belőlük. Valami hasonló gondolat járhatott Csáki Barnabás fejében is, amikor pár napja meglátta szülei háza előtt azt a kis diófát, amelyet annyi szeretettel pátyolgattak. A jeges vihar teljesen összetörte, de mintha kezdene magához térni.

– Mindig is tudtam, hogy a természet csodákra képes – mondja, óvatosan igazgatva az aprócska hajtásokat. – A falu is helyre fog jönni, a megyaszói embert nem lehet csak úgy legyűrni.