Letüdőzött városok

Mindenkinek jussa van a tiszta levegőhöz.

Az már más kérdés, hogy a legtöbb ember – különösen a városokban lakók – nem feltétlenül élhetnek e jogukkal. Amikor elődeink, még a messzi ókorban, városokat kezdtek építeni, sokkal fontosabbnak számított, hogy az ott lakók biztonságban éljenek: az életteret palánkokkal, magas falakkal vették körül, melyek védelmet nyújtottak a betolakodókkal szemben. Idővel aztán kiderült, hogy a bezárt városoknak másfajta ellenséggel is számolniuk kell: a fejlődő civilizáció következményeivel.

A légszennyezettség problémája az ipari forradalmak idejében rögtön jelentkezett: ha a gyárosok nem vették figyelembe az uralkodó szélirányt, a kémények füstje rendre elborította a várost. De azok a települések sem jártak jobban, amelyek felett jellemzően magas légnyomási viszonyok alakultak ki, így a konyhákból és kandallókból felszálló füst rendszerint megrekedt az épületek között.

A modern városépítők éppen ezért eleve olyan sugárutakat terveztek a házak közé, amelyek egyben szélcsatornaként funkcionáltak. Budapesten ilyen például az Andrássy út, vagy a szintén a Dunára futó körutak (Hungária, Róbert Károly). Mára már azonban – nem kis mértékben az erdőirtások, valamint a világon eluralkodó légszennyezés növekedő mértéke miatt – egészen újszerű módszerekkel próbálják megtisztítani a városok levegőjét.

Ennek egyik legjobb módja a természettől elhódított zöld felületek növelése – vagyis olyan városi erdők, parkok, ligetek, lélegző területek, akár falak kialakítása, amelyeknél a természet végzi el a levegő megtisztítását.

A levegőből nem csupán a káros kipufogógázokat, a szén-monoxidot, a nitrogén-oxidot kell eltávolítani, hanem meg kell kötni a szálló port és szabályozni a levegő vízgőztartalmát is.

Azon talán senki nem csodálkozik, hogy a magyar városokban a lakosok számához viszonyítva éppen a legnagyobbakban a legkevesebb a zöldterület. Szolnok még egészen jól áll, hiszen – a KSH és a Védegylet 2006-os adatai alapján – 118 négyzetméternyi zöldterület jutott egy főre. A második hely Pécsé (78 négyzetméter), a harmadik Zalaegerszeg (73-mal) – Budapesten mindössze 14 négyzetméternyi zöldterület jutott egy fővárosi lakosra.

A modern tervezők azonban legújabban már magát az építészeti megoldásokat ötvözik a természet adta lehetőségekkel. Ilyen például az a német találmány, amelyet City Tree – vagyis Városfa, Városi Fa – névre kereszteltek, de valójában úgy néz ki, mint egy hatalmas lélegző mohakazetta. Merthogy az is.

A felület – azonkívül, hogy városbútorként is felfogható – 275 fa lombkoronájának tisztító erejével ér fel. A fővárosban elsőként Óbuda jelezte, hogy bérelnének ilyen felületet, mert az jelentős mértékben hozzájárulna a kerület levegőjének szűréséhez.

De léteznek más megoldások is, amelyek légtisztító funkciójukon kívül a szemnek is tetszetősek. Ilyenek a fák szerkezetét idéző milánói toronylakások, vagy ahogyan tervezői elnevezték: Függőleges Erdő. Az egyik torony 76, a másik 110 méter magas, s talán hihetetlenül hangzik, de egyhektárnyi erdőt telepítettek rájuk. A város a helykihasználás mellett ezzel jelentős zöldfelülethez jutott.

A 740 fát, 5 ezer bokrot és 11 ezer évelőt több éven át keresték és vizsgálták, mert csak olyan növényeket ültethettek a magasba, amelyek bírják a milánói klímát, ellenállnak a magasban fújó szélnek, s mindeközben ellátják a feladatukat is: tisztítják a város levegőjét.

Mindebből látszik, hogy az emberiség a zöld tetők építésén, az erdősítésen messze túlmutató problémával áll szemben. Ha csak Magyarországot vesszük alapul, érdemes ezzel komolyan foglalkozni. Ugyanis az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tavaly a legszennyezettebb levegőjű európai országok közé sorolta Magyarországot. Európában összesen 467 ezren, ebből Magyarországon 12,8 ezren haltak meg csak ezért, mert a levegő – elsősorban a fűtés és a kipufogógázok miatt – szennyezett.