Muszáj Magyarba jönni - Tanács István riportja

Csatárláncban dobálják a dinnyét a rekkenő hőségben a medgyesegyházi földeken. Fiatal nők, férfiak emelgetik a kupacba rakott, 12-15 kilós görögdinnyéket.

– Nem vagy túl fiatal ehhez a munkához? – kérdem egy fiútól, aki a felnőttekkel egy sorban adogatja a súlyos dinnyéket.

– Fernando nem dolgozik, csak kint van itt az anyukájával – mondja szemrebbenés nélkül az egyik férfi. Szatmárnémeti mellől érkeztek, évek óta ehhez a gazdához járnak.

– Van otthon kábelgyár, de sokan közülünk nem tudnak írni-olvasni, ezért oda nem mehetnek – mondja a Sanyiként bemutatkozó férfi. – Muszáj kijönni Magyarba dolgozni.

Hétszáz forint az órabér. Amikor érik a dinnye, szombat-vasárnap is van munka. Ha esik az eső, nem dolgoznak, de nem is kapnak pénzt. Sanyi azt mondja, nem igaz, hogy a többség feléli itt, amit megkeres. A házukat újítják föl otthon, esetleg befektetésként lovat vesznek. Ő maga nem akar Magyarországon letelepedni, de vannak, akik igen.

– Meddig lehet ezt a kétlaki életet folytatni?

– Bár úgy lenne, hogy sokáig lesz itt nekünk munka! – feleli.

Régóta dolgoznak Romániából érkezett vendégmunkások a magyar mezőgazdaságban. Korábban csak az jött át, aki dolgozott. Az utóbbi két-három évben azonban egyre többen hozzák magukkal a családtagjaikat. A karonülő csecsemőtől az ősz öreg nagymamáig mindenféle életkorú embert látni Medgyesegyházán.

Sok barna bőrű gyerek jár a polgármesteri hivatal előtti hűvös játszótérre. Az Alibi kávézó és a közelében lévő ABC környékén szinte csak vendégmunkásokat lehet látni. Ott van az „emberpiac” is: akinek nincs előre lekötött munkája, hajnali ötkor kiáll a placcra, és előbb-utóbb beszólítják az érkező kisbuszok valamelyikébe.

A helybeliek nem nézik ezt jó szemmel. Többször kérték az önkormányzatot, hogy fertőtlenítsék a hintákat, mert attól félnek, a vendégmunkások gyerekei behurcolják a kanyarót. Zavarja őket, hogy a napszámosok hat-nyolc fős csoportokban, magabiztosan, széltében mennek a járdán. A többség nem mer nyilvánosan panaszkodni, Tóth Jánoshoz, a Magyar Önvédelmi Mozgalom dél-békési vezetőjéhez küldenek. Ez a szélsőjobboldali, radikális szervezet a betiltott Magyar Gárda és Szebb Jövőért Egyesület céljait követi, ahogyan ők mondják, a „magyarság jövőjéért és a cigány bűnözés ellen” harcolnak.

Tóth János is dinnyés, de ők csak 2,5 hektáron termelnek, a legtöbb munkát a négy családtag végzi.

Megérti a 20-50 hektáron termelő nagygazdákat – ha a románok nem jönnének, összeomlana náluk a termelés. Tóth csak azt szeretné, hogy a gazdák vállaljanak felelősséget a munkásaik magatartásáért. Ők azonban magánügynek tekintik, melyik napszámosuk kötözködik este a kocsmában, vagy melyiknek a gyereke végzi el a nagydolgát a tuják között a játszótéren.

A gabonatermelés után újabban a zöldség-gyümölcs termelés is gyorsan koncentrálódik. A kisebb termelők tönkremennek, a nagyok pedig még nagyobbak lesznek. Valaha megérte egy utánfutónyi dinnyét elvinni a Budapesti Nagybani Piacra – ma már egy kisteherautóval sem éri meg. Tavaly még elvitték a földről a kiskereskedők a dinnyét, de amióta sokfelé mérik a tengelysúlyt, és büntetik a túllépést, nem jönnek többé. Megmondták Tóth Jánosnak: tíz mázsáért nem érdemes lejönniük, harmincért meg nem mernek.

A nagygazdákat is sújtja, a kistermelők pedig tönkremennek miatta, hogy az ígéretek ellenére július 1-je után is jelentős mennyiségű import görögdinnye maradt az országban. Ugyanakkor Medgyesegyházán már az első szállítmányokért sem akartak 40-45 forintnál többet adni kilónként. Tóth János szerint az áruházláncok a magyar dinnye piacra lépésétől kezdenek el akciózni. A nagy melegben hektáronként 200 mázsa dinnye is megérik egyszerre – ez rengeteg munkáskezet igényel, és dömpingárat kényszerít ki, ami nem bírja el például a bérköltség növekedését.

Úgy véli, hogy a magyar hatóságok nem törődnek sem a közegészségügyi, sem a közbiztonsági kockázatokkal.

A néhány nagygazda érdeke megelőzi a település többi lakójáét. Azt sem tudni, hány vendégmunkás tartózkodik a településen, van-e köztük veszélyes bűnöző.

Tóth Jánost például csaknem megkéselték, amikor az ismerőseibe belekötöttek, és többedmagával a segítségükre sietett. Az elkövető visszament Romániába, őt viszont bilincsben vitte el a rendőrség.

Sokan gondolják úgy, hogy a közmunka szívta el a napszámosokat, és emiatt hívják be a sok vendégmunkást. Havi 50 ezerért egész nap támaszkodnak a kapanyélen, de nem mennek 6-700 forintos órabérért napszámba, mert ott egész nap gályázni kellene a tűző napon.

Megkérdem a játszótér mellett virágot kapáló közmunkásokat is.

– Engem műtöttek, nem bírnám a napszámot – feleli egy középkorú nő.

– És a két fiatal hölgy? – mutatok a társaira.

– A két fiatal hölgy a lányom, de ők sem bírnák reggeltől estig hajigálni a húszkilós dinnyéket 600 forintos órabérért. Különben is, dinnye csak nyáron van, közmunka meg egész évben.

– Semmilyen piaci munkahelyre nem mennének el?

– Dehogynem. Olyanba, mint volt a konzervgyár, a cukorgyár. Az Enci Cipő Ktsz idején felkeltünk reggel hétkor, nyolckor kezdtünk, délután fél ötig dolgoztunk. Hétvégén nem kellett robotolni, mégis szépen megéltünk a fizetésből. Olyan helyre most is elmennék!

Dr. Kormányos László jegyző arra készül, hogy vendégéjszakánként 150 forint idegenforgalmi adót vessen ki a szállásadókra, ahol napszámosok alszanak. Idegenrendészeti akción, a rendőrséggel felmérték ezeket a helyeket. Úgy látja, az ÁNTSZ nem aggódik a közegészségügyi helyzet miatt, pedig a vendégmunkások tömegesen laknak az olcsó szállásokon, ahol szemétdíjat senki nem fizet, a hulladékot rakásra szórják, és hétvégén vagy éjszaka meggyújtják. Hatméteres lángokkal égnek a műanyag palackokat, csomagolópapírt és papírpelenkát tartalmazó szeméthegyek. A fiatal helyi nők molesztálásra panaszkodnak, a rendőrség szerint azonban nem nőtt a bűncselekmények száma. A jegyzők 2012 óta nem szabhatnak ki szabálysértési bírságot.

A helybeliek az önkormányzattól követelik, hogy csináljon már valamit. Azt mindenki elismeri, hogy a munkáskézre szükség van, de például tavasszal, iskolaidőben sok kiskorú csellengett az utcán – román állampolgárra nem alkalmazható a magyar köznevelési törvény. Sok román állampolgár Magyarországon szül, a sürgősségi ellátás jár a külföldieknek is.

– A település védelme érdekében lehetőleg távol szeretnénk tartani az inaktív népességet – mondja dr. Kormányos László. – Abban bízunk, hogy ha az átlag 300 forintos szállásokra kivetünk 150 forint adót, akkor a szállásadóknak nem éri meg, hogy ezt olyan emberek után is megfizessék, akik nem dolgoznak.   

A szállásadók jelentős része a munkát adó nagygazdák közül kerül ki. Úgy tűnik, nincs igazi párbeszéd az egyre nagyobb vagyonnal, gazdasággal rendelkező munkáltatók és az önkormányzat között. A községházán nem is hiszik, hogy valamelyik nagygazdát sikerül megszólaltatnom. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének alelnöke azonban rácáfol erre.

– Nyolc-tíz éve még egyetemisták, gimnazisták hívtak fel, hogy jönnének nyári munkára. Tizenhét-húsz ember járt a környékből dolgozni, de ma már senki sem jelentkezik. Jó lenne, ha a felvásárlási árak követnék a termelők költségeit – de nem követik. Amelyik termelő talpon akar maradni, annak fejlesztenie kell, és megszerezni a szükséges kézi munkaerőt. Sajnos nincs más lehetőségünk, csak a külföldiekkel tudjuk elvégeztetni a munkát. Szeretnénk, ha figyelembe vennék, hogy akik ezeket az embereket alkalmazzák, komoly adófizetői az önkormányzatnak.

Göcző Mátyás megmutatja a tanyáját, ahol a nála dolgozó napszámosok laknak. Azt mondja, az önkormányzati felszólítások hatására egyre több szálláshelyen van már vécé, tisztálkodási lehetőség, hűtőszekrény, gáztűzhely.

Az udvaron, a sátorban Balogh Viola csirke far-hátat főz egy nagy lábosban. Az ő családjuk Dengelegről, Nagykároly mellől érkezett.

– Kétszer van meleg étel: reggel és este. A hozzávalókat a fizetésünkből vesszük. Reggel hatkor indulunk munkába, előtte készítek valamit. Rántottát például. Aztán egész nap dolgozunk. A férfiak adogatják a dinnyét, az asszonyok a remorkán (pótkocsin) pakolják. Este megint főzünk.

A jegyző is megerősíti, hogy munkaügyi szempontból a külföldi napszámosok be vannak jelentve. Ám az egyszerűsített foglalkoztatásra nem ad a bevándorlási hivatal regisztrációs igazolást, állandó munkaszerződést pedig a gazdáknak nem éri meg kötni a munkásaikkal. Így átmeneti helyzet van: európai uniós állampolgárként a romániai napszámosok kvázituristaként szabadon tartózkodhatnak az országban, vállalhatnak alkalmi munkát, vásárolhatnak ingatlant is – de nem kaphatnak lakcímkártyát, ami a szociális ellátásokra való jogosultság feltétele. 

Medgyesegyházán éppen ezt, a magyar szociális rendszerhez való hozzáférést igyekeznek megakadályozni. Ma ugyanis keményen dolgoznak a napszámosok, mert csak úgy jutnak pénzhez, de ha segélyként munka nélkül is kapnának pénzt, talán megcsappanna a szorgalom.

A Nagykároly és Szatmárnémeti környékéről érkező, magyar ajkú, zömmel roma származású emberek könnyen megszerezhetik az állampolgárságot az egyszerű honosítással. A nyelvet beszélik, a felmenőik közt voltak magyar állampolgárok – a jelentős részben írástudatlan embereknek egyelőre az ügyintézésben való eligazodás és annak költségei jelentik a legnagyobb akadályt.

De egyre többen egyre szélesebbre tapossák az áttelepülés útját. A 12 éve Medgyesegyházán dolgozó Leleczi Lajos például már magyar állampolgár, saját háza van, gyermeke a helyi iskolába jár. Az ő falujából, az ő segítségével már 20-22 házat vettek a rokonai és az ismerősei.

– Sokan azt gondolják itt, hogy elvesszük a munkájukat. Pedig mink csak azért jövünk ide, hogy megéljünk. Németország nekünk túl messze van, ott ilyen képzettséggel nem kapnánk munkát.

– Miért van a fiatalok közt ennyi analfabéta?

– Mink magyarok vagyunk, a magyart pedig nem nagyon becsülték Romániában. Nem néztek úgy oda, hogy tanul vagy nem tanul. De ez így talán megoldódik. Szeretünk itt. Megszoktuk, hogy közel van a hazánk. Végiggondoltuk, hogy idővel a teljes családok át fognak telepedni, és azután már ez lesz a hazánk.

– Ha a folyamat folytatódik, alapvetően megváltozik a lakosság összetétele – mondja dr. Kormányos László. – Akiknek régebben volt itt állásuk vagy megéltek a kistermelésből, egyenlőnek érezhették magukat azokkal, akikből nagygazdák lettek. Ők biztosan nem állnak be napszámosnak annyiért, mint egy tegnap idetévedt analfabéta. Inkább elmennek külföldre vagy a nagyvárosokba. Olcsón eladják a házaikat. A képzettebb, kulturáltabb helyi réteg elvándorol, a helyükre olyanok jönnek, akik az idénymunkán kívül másra nemigen képesek, és az együttélés szabályait is sajátosan értelmezik. Ma beláthatatlan, hogy milyen hatással lesz ez majd a településeink jövőjére.


TANÁCS ISTVÁN
RIPORTJA

UJVÁRI SÁNDOR
FELVÉTELEI