Nem álom a száz év

– Nem kerülgetem a kérdést: menynyi időre tervezzek?

– Önnek középkorúként úgy 80 év a várható élettartama. Ez kétszeres növekedés az 1800-as évekhez képest, amikor a fejlett ipari országokban csupán 45-50 esztendő volt az átlagéletkor. A legújabb forgatókönyv szerint a mai gyerekek már 90-100 évvel számolhatnak a fejlett ipari országokban.

– Hol a felső határ?

– 100-120 év teljesen realisztikusnak tűnik, legalább ilyen hosszú időtartam biztosan kódolva van a génjeinkben. Véleményem szerint nem kell újabb 200 évet várni, hogy akár újra megduplázódjon az ember várható élettartama.

– Ez elég hihetetlenül hangzik...

– Három évtizede folyik világszerte intenzív öregedéskutatás, ez idő alatt körülbelül 500 olyan evolúciósan  konzervált gént azonosítottak, amelyek szerepet játszanak az öregedési folyamat szabályozásában. Ha ilyen géneket mutációval „kiütünk”, a vizsgált élőlény élettartama jelentősen megnő. A legszélsőségesebb példa erre Cynthia Kenyon amerikai genetikus nevéhez fűződik, aki egy fonálféregfaj génjeinek manipulációjával öt-hatszorosával hosszabbította meg az állat élettartamát: a normális 10-12 nap helyett 60 napig éltek a mutánsok. Emberi viszonylatban ez az élettartam 500 évnek felelne meg.

– De végül ezek a matuzsálemi korú fonálférgek is elpusztultak.

– Így igaz. Az öregedést fékezni tudjuk, de jelen tudásunkkal megállítani nem.

– Mégis, hogyan lassítható hatékonyan az öregedés?

– Úgy tűnik, a jövőbeni megoldás egyik kulcsa az autofágia. 2016-ban az orvosi-élettani Nobel-díjat Oszumi Josinori japán professzor éppen az autofágia területén elért eredményeiért érdemelte ki. A görög eredetű szóösszetétel sejtes önemésztést jelent. A sejt egyes komponensei, főleg a fehérjék idővel elfáradnak, elhasználódnak, és így képtelenek ellátni normális funkciójukat. Ezeket a feleslegessé vált, károsodott struktúrákat a sejt lebontja, alkotóelemeire szedi szét, majd ezekből új komponenseket állít elő. Valójában egy molekuláris körforgásról beszélünk, amely során az elhasználódott, régi, káros makromolekulák lebomlanak, és az így keletkezett alegységekből új makromolekulák készülnek.

– Olyan ez, mint a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás…

– Pontosan. Az autofágia gépezetének feladata, hogy megkülönböztesse a haszontalant a hasznostól, előbbit pedig újra hasznosítsa. Eközben energia szabadul fel, amit a sejt felhasználhat a felépítő folyamatokban és a túlélésre éhezés során, ezért nevezhetjük a folyamatot önemésztésnek.

– Hogyan kapcsolódik mindez az öregedéshez?

– Az autofágia kapacitása az életkor előrehaladtával hanyatlik. Idős korban a molekuláris károsodások mértéke túlsúlyba kerül, megkopik a sejtek takarítási, öntisztító képessége. A sejten belüli felesleges, káros anyagok felhalmozódása bizonyítottan felelős az öregkori patológiás folyamatok beindulásáért. Ráadásul, ha a sejtes önemésztés rosszul működik, nem csupán gyorsabban öregszünk, hanem nagyobb eséllyel alakulnak ki öregkori betegségek is, mint például a rák számos formája, a 2-es típusú cukorbetegség, neurodegeneratív, azaz tömeges sejtpusztulással együtt járó elváltozások – ezek közül a leggyakoribbak az Alzheimer-, a Parkinson- és a Huntington- kór –, izomsorvadás, ízületi problémák és különböző gyulladásos megbetegedések.

– Kívülről nézve logikusnak tűnik a csapásirány...

– Valóban, idős korban fokozni kell ezt a sejtes önemésztő folyamatot – és ebben mi, magyar kutatók is jeleskedünk. Amennyiben az autofág folyamatokat gyógyszerekkel aktiválni tudnánk, annak orvosbiológiai jelentősége kiemelkedő lenne! Az öregedés lassításán és az élettartam növelésén túl egyrészt a gyógyításról a megelőzésre kerülne át a hangsúly, másrészt nemcsak egy-egy betegséggel, hanem egész betegségcsoportokkal vennénk fel sikeresen a harcot.

– Nemcsak tovább, de egészségesebben élnénk?

– Igen, ez a kettő együtt a kívánatos cél. Nem mindegy, hogy 10-20 pluszévet még egészségben vagy betegségektől gyötörve, kórházról kórházra járva töltenénk el. Ráadásul az időskori betegségek az elszenvedőjén kívül óriási terheket jelentenek a családtagok és a társadalom egésze számára is. Barack Obama volt amerikai elnök két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy az amerikai gazdaság fejlődésének nem a kínai konkurencia az egyik legnagyobb gátja, hanem a neurodegeneratív betegségekre költött horribilis társadalmi összegek. Az Egyesült Államokban minden harmadik idős ember érintett Alzheimer-kórban, amely akár évtizedeken át ronthatja az életminőséget, és egyelőre nincs hatékony gyógyszeres megoldás a tünetek kezelésére. Az ilyen betegségben szenvedő emberek idővel teljesen magatehetetlenné válnak, így legalább egy teljes embert igényel az ellátásuk – ez hatalmas költséggel és emberierőforrás- igénnyel jár együtt.

– Amíg az öregedés „ellenszere” nincs meg, mit tehetünk magunkért?

– A száz évet megélő emberekben közös, hogy sokáig éltek aktív életet, visszafogottan és egészségesen étkeztek, továbbá szellemileg is igyekeztek frissek maradni. De feltehetően vannak genetikai adottságok is.

– Mi hozhatna igazi áttörést az öregedéskutatásban?

– Ha választ kapnánk az alapkérdésre: miért öregszünk? Kutatótársaimmal mi is ezt az izgalmas kérdést vizsgáljuk évek óta, és talán sikerült megértenünk az öregedési folyamat mechanizmusát. Eszerint az emberi genom, azaz örökítőanyag majd’ felét úgynevezett mobilis gének – „ugráló” gének – alkotják, amelyek képesek beugrani más génekbe és elrontani azok működését; vagyis szétzilálják a genetikai állományunkat. Ha például egy autofágia génbe ugrik be egy ilyen mozgó gén, akkor abban a sejtben leáll a sejttisztító folyamat, és az érintett sejt előbb-utóbb elpusztul. Ha a sejtpusztulás tömeges méretűvé válik, akkor az érintett szövet működése leáll, kialakul egy öregkori degeneratív betegség, például az agyat érintő Alzheimerkór. Olyan ez, mintha egy puskaporos hordó lenne a genomunk, amelynek egyik fele tönkreteszi a másik felét...

– Jól értem: ha nincs ugrálás, nincs öregedés – akkor pedig nincsenek öregkori betegségek?!

– Igen, valahogy így van. Tönkre kell tenni ezt az ugráló mechanizmust, így a genomi stabilitás fennmarad, és ezzel az öregedési folyamat gátolható.

– És mi jön utána? A halhatatlanság kora?

– Ez ma még a tudományos-fantasztikum világa, mégsem egy lehetetlen dologról beszélünk: a természet az evolúció során létrehozott már olyan biológiai rendszereket, amelyeket a tudósok potenciálisan halhatatlannak, pontosabban nem öregedőnek ismernek. Az elmúlt években kiderült, hogy a nem öregedő sejtekben a mobilis gének nagymértékben gátoltak, vagyis nem képesek ugrálni. Ilyen például az emberi szervezetben is megtalálható csíravonal, az ivarsejteket létrehozó szövet: a csíravonal sejtjeit adjuk át az utódunknak, a gyermekünk az unokánknak, tehát ez a szövettípus köti genetikailag össze az egymást követő generációkat. A rákos őssejtekre és néhány alacsonyabb rendű állati faj – például az édesvízi hidra a csalánozók köréből – testi sejtjeire szintén igaz, hogy az ugráló gének bennük nem aktívak. Szerintünk ez lehet potenciális halhatatlanságuk közös titka.

– Ha vágyunk is rá titkon, mégis nehéz elképzelni egy olyan világot, amelyben nincs öregedés, nincs szelekció...

– Az öregedési folyamat egy evolúciós optimum eredményeként alakult ki, ami hasznosnak bizonyult populációs szinten, de előnytelen az egyed szintjén, hiszen végül annak halálához vezet. Képzeljünk el egy nem öregedő, vagyis potenciálisan „halhatatlan” baktériumsejtet, ami olyan kicsi, hogy csak mikroszkóppal látható. Ha laboratóriumi tápközegbe tesszük, 20 perc alatt megkettőződik. Újabb 20 perc alatt az utódsejtek is osztódnak, és így már 4 sejtünk lesz, aztán 8, 16, 32 és így tovább. Két nap alatt a kezdeti láthatatlan baktérium a Föld tömegével egyenértékű baktériumtömeget, biomasszát produkálna. Ha nincs öregedés és halál, azaz nincs korlátja az életnek, akkor pillanatok alatt kimerülnének a Föld véges forrásai. El kell fogadnunk tehát, bármilyen nehezünkre is esik, hogy az egyén öregedése és halála a folyamatosan szaporodó, megújuló fajunk továbbélésének egyik záloga.