Nincs béke a Somló alatt

A plébániára érünk, hűvös van, s némi rendetlenség, bérmálás után maradt ez az asztalokon, ám ez lenne a legnagyobb haj. Kocsis Tamást 30 éve szentelték pappá. Pedagógusszülők gyermeke, látta, ők hogy boldogulnak, próbált értelmes más utat keresni. Huszonnégy éve szolgál a faluban, további nyolc közeli településre viszi a hitet, véli, sikerrel. Huszonnégy éve él itt, ahol úgy 1100-an laknak, s ismer mindenki mindenkit, tudja, miről ki mit gondol, talán azt is, miről álmodik. Hívei róla azt mondják, ha valami nem teszik neki, szól, s pertől sem riad meg.

Aki nem rajong érte, úgy jellemzi, nem hibátlan, s nem szent ember, mindenhez még ő sem ért, bár érezni rajta, legszívesebben ő vezetné a falut, akaratos és öntörvényű ember.

– Nem tűröm a képmutatást, néhányan összeálltak, petícióírással is kísérleteznek, a püspök úrnak írnak, távolítsanak el engem, mert miattam nem marad itt hívő. Olyanok bírálnak, kiket a templomban talán eddig még sosem láttam. Kérdem is: mi az én bűnöm? Tán az, hogy kampányidőszakban, a virágvasárnapi misén megjelent egy országgyűlési képviselőjelölt, aki annak előtte megszavazta a 13. havi nyugdíjak eltörlését, és itt pénzígéretekkel kampányolt: aki 80 éves, ha ők nyernek, kap 8 ezer forintot, a 90 éves 9 ezret – mire szóltam, senkit ne úgy értékeljünk, mit ígér, hanem azt, hogy mit tett eddig. A képviselőjelölt kivonult, a mise után támadt rám: templomban kampányolni megengedhetetlen vétek, ennek folytatása lesz!
Baloldalról így vertem ki a biztosítékot.

Bűne az, hogy a kolontári vörösiszap-katasztrófa után sokan ide költöztek.

– A választásokon az új, „független” jelöltek azzal kampányoltak, Somlóvásárhely az ittenieké, aki utóbb jött, annak mennie kellene.
Visszaszereznek, visszaadnak mindent, s lehet, hogy hiba, a misén elmondtam: ne cigányozzanak, sőt vegyenek példát róluk. Ők templomba járnak, a gyereküket bérmálni hozzák, bennük még él a hit.

Vagy az újabb bűne, hogy F. István édesanyja elhunyt.

– Évszázados hagyomány: temetésig a női elhunytért napi kétszer, férfiért naponta háromszor szól a lélekharang. Bele lehet kötni, hogy mi ez a megkülönböztetés, de őseink szokását nem illő megváltoztatni. S István telefonált, csak polgári temetést kér, így a lélekharangot lekapcsoltam. Már akkor is haragudott. Hibázott, a tanévzáró napjára tette a temetést, mire itt kijárnak az emberek, majd’ az egész falu. Az évzáró miatt kevesen voltak, ami szerinte az én bűnöm. Nem sokkal később kérte, adjam ki az elbocsátó keresztlevelét, hogy másutt köthessen esküvőt.
Nincs akadálya, mondtam, de ha jól látom, ő 15 éve, a jövendőbelije 5 éve nem fizet egyházi adót, amit előtte rendeznie kellene. Évi négyezer forint. Nem lenne tisztességes a többi itt élővel, ha ők a kevés nyugdíjukból fizetnék, ők pedig nem. Sajtóhoz szaladt, de befizette visszamenőleg, ám csúnyán összevesztünk.
Később a térfigyelő kamerák előtt megütött, amiért közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett cselekmény okán másfél évre ítélték, de a büntetése letöltését két évre felfüggesztették. Ez is bűnöm lehet, hiszen a térfigyelő kamerákat ingyen a templom tornyába tehették, az áramot mi fizetjük, de ha nincs kamera, nincs bűn sem.

Mi még a bűne?

– Az, hogy hittanóra végén egy 14 éves fiút megütöttem. A lányok kérdezték, bérmálni milyen ruhában kell jönni. Ő felelt helyettem: abban, amiben ba…ni jártok. Kértem, menjen ki, majd a grabancával fogva kivittem, üvöltött: mit akarsz, te csicska?! Nyakon vertem. Büszke nem vagyok rá, de nem is bánom, a szülőkkel tisztáztam, nehezen kezelhető a gyerek, otthon ők is dorgálják. Harag nincs, a gyerek kapta, amit megérdemelt. Van, amikor a tanító tehetetlen, s a szép szó kevés.

Az új polgármester?

– Igen, taknyos hülye gyereknek hívom. Tanítottam őt, ismerem, talán ez megengedhető. Rossz irányba vezeti a falut. Az vezérli: ami jó neki, az jó a falunak is. Mekkora őrültség ez! A fél falut, úgy 560 embert, amióta itt vagyok, eltemettem. A temetőt elhanyagolják, másra van pénz, erre nincs. A tanodásaimmal, úgy harmincan a temetőt kitakarítottuk, az elszáradt gazokat, virágokat pénteken elégettük. Nem szerdán vagy csütörtökön, amikor a környezetet nem szennyeznénk, hanem pénteken... Ezért megbírságoltak.
Legyen így, de aki a múltjával, őseivel nem törődik, annak jövője sem lesz.
Ez az, amit az új faluvezetés megérteni nem képes. Micsoda dolog az, hogy a Szentháromság-szobrot, ami egyházi területen áll, faragott töklámpákkal, gyertyákkal, halloween-napra hivatkozva, óvónői segítséggel körülrakják. És ha szólok, hogy ez már mindennek az alja, én leszek a kötekedő, aki a kákán is csomót keres. Aláírásokat gyűjtöttek, hogy innen a püspök úr vigyen el, amit hárman se írtak alá, így abbamarad. Mindegy, szolgálok tovább, teszem hitem szerint a dolgom.

A polgármesternél, Marton Zsoltnál járunk, aki az ügyben elmondta, leírta már a véleményét. Nyilatkozni sem szeretne, de felesküdött a falura, így szólnia muszáj. Marton fiatal ember, 33 éves. Itt élt és járt iskolába, majd gépészmérnöki diplomát szerzett, angolul beszél, méhészetet tart fent, most vadgazdálkodást tanul Sopronban. Nem sértődős típus, de jól nem esik neki, ha a plébános a templomban kiskirálynak nevezi, aki mindent elkövet, hogy tönkretegye a falut.

– Miséken állítólag a többi képviselő sem jár jobban, kapják az „ívet”, részben liberál, bolsevik, pufajkás, nyilas, jobbikos, faluvesztő valamennyi. Apámat, aki egy mise után megkérdezte, plébános úr, mire jó ez, pufajkás kommunistának mondta, pedig ő 1958- ban született. Az ötvenes évek bűneiről mit tehet?! Engem taknyos hülye gyereknek hív, ami még négyszemközt is sértő. Mást szeretett volna polgármesternek, a régit, akivel azért baja, pere több is volt. Nem tudja elviselni, hogy nem ő vezeti a falut. Ha járdát csinálunk felé, feljelent, ezzel megszűnt az akadálymentesítés. Előtte ott lépcsők voltak, kérdezem, az jobb?! Ha a közmunkások füvet nyírnak melegben, az baj, az rabszolgatartás, ha pihennek, az is baj, nyilván a csókosokat így támogatom. De feljelentette a polgárőrparancsnokot, hogy a kocsmában, ahová ő a faluval való kapcsolatot tartva érkezett, etikátlanul viselkedett. Tessék?! Nem ivott, a telefonja nála volt, baj esetén bárki hívhatta – mi ebben az etikátlan?!

Milyen a kapcsolatuk, kérdezem. Semmilyen.

– Egy évig köszöngettem neki. Ha látott, félrefordította a fejét. Személyesen viszem ki a meghívókat: falugyűlésre, idősek és hősök napi megemlékezésre. Nem jön. Miséire tíz embernél több nem jár, öt-hat a rokonom, akik nem örülnek, hogy megint engem, a testületet piszkálja. A temető? Két temető van, egy községi és a régi, egyházi. Mindenhová embert küldeni nem tudok, de ha mennénk, akkor talán az lenne a baj, hogy egyházi területen önhatalmúlag dolgozunk.
Nyertünk a faluvirágosítási programon. Ezért is reklamált, a pénzt elherdáljuk, egynyári növényt ültettünk, de hát ez volt a kiírásban.

Azt mondja, kilenc faluban szolgálja az urat, de csak itt vannak gondjai. Ezt sem hiszem, de lehet, azért, mert itt él. Mikor lesz itt béke? Soha. Feljelentések, perek lesznek, míg ő marad. De ebbe beleszólásunk sincs.