Egyszerű „nem” helyett alapos és alátámasztott indoklást szeretnének olvasni az elutasítás okairól – röviden így foglalható össze a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) kérése. Az NPK az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékeseitől kéri ezt az utóbbi időben egyre szaporodó, önkényesnek tűnő igazgatói kinevezések és elutasítások apropóján.
Horváth Péter, az NPK elnöke szerint fontos ez, hiszen az országban egyre-másra történnek érthetetlen döntések: olyan igazgatójelölteket utasítanak el, akiket a pedagóguskar, a szülők és a helyi közösség is támogat. Horváth a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, nem akar találgatni arról, hogy feltétlenül politikai okai vannak ezen döntéseknek, de egy-egy rövid indoklással tiszta vizet lehetne önteni a pohárba.
De ha nincs magyarázat, nem meglepő, hogy a közvélekedés azonnal arra gondol, a jelöltekkel szemben nem szakmai kifogás áll fenn, inkább arról van szó, hogy nem feleltek meg bizonyos politikai köröknek.
Az NPK egyébként ezt már 2015-ben jelezte az akkori államtitkárnak, Czunyiné Bertalan Juditnak, ám semmilyen lépés nem született az ügyben.
A Pedagógusok Nemzeti Szakszervezetének elnöke már sokkal pesszimistábban áll a kérdéshez: Mendrey László szerint a kormánynak az a fontos, hogy az iskolák élén a hatalomhoz lojális emberek álljanak, hiszen az oktatáson keresztül tudják a legjobban befolyásolni a legtöbb embert. Megoldás szerinte az lenne, ha nem csak megkérdeznék őket (ahogyan most teszik), de a döntésben megkerülhetetlenné válnának a szakmai munkaközösségek, a szülők és a diákönkormányzatok.