Olyan lett a borvidék szíve, mint Velence –Ítéletidő: Nincs kivel perlekedni

– Nem volt váratlan, a meteorológusok szóltak, az országban néhol zápor, zivatar, felhőszakadás várható. Hogy pontosan hol, arról hallgattak, de ha ember vendéget vár, nem ilyet – kezdi Tóth Gábor. Magas, vékony férfi. Fiatal is, rosszat könnyen felejtő, ma már mosolyog a történeten. Minden héten egy szabadnapja van, a vasárnap. Nála aludt a barátnője, de egyébként sem az a típus, hogy hajnalban eget kémlelve az ablaknál állna, hogy akkor most esni fog-e. Lelkiismerete tiszta, aki keményen dolgozik, annak az alvókája is jó. Döröghetett itt ég, verhetett mindent a jég, ok aludtak.

Ajtajukat ütögették, hogy ébredj, Gabi, baj van. A kocsid az ülésig vízben áll, az ár ide-oda löködi, miattad nem tudunk kiállni. Mosolyogva mondja ezt Tóth, mindenben keresi a pozitívumot.

A kocsija idős, leharcolt Fiat Punto. Szemérem okán valamit kapott magára, kiment, a jó szomszédokkal egy emelkedőre feltolták az autóját. Ajtaját kinyitotta, csorogjon ki belőle a víz. Szabad lett az út.

Akkor szólalt meg a telefonja. A lakását árulta, az új vevő jelentkezett. Tóth úr, mára ígérte, hogy a lakását kiüríti. Hogy áll? Éppen a kocsimat mentem, de jól, lódította Tóth, és nekiállt a bútorokat a garázsába vinni, ahol szintén úgy húsz centi magasan állt a víz. Pánikba ettől sem esett, volt néhány raklapja, azokra tett ágyat, fotelt, széket, asztalt, és azokra o, a világ mázlistája rögtön, még így vizesen is talált vevőt.

Autója három napig nyitott ajtókkal állt, hadd száradjon. De nem száradt, akkor ülést, szőnyeget, mindent, ami mozdítható benne, kiszedett belőle.

– Se lakásom, se bútorom, se kocsim, se biztosításom, előttem az élet, mindent újrakezdhetek – mondja, de nem szűnik mosolyogni. Nem tudni, komolyan beszél-e vagy viccel.

– Az itt a baj, a Séd-patakot régen kubikosok pucolgatták. Most gépekkel rendezgetik a környékét.  Szebb lett minden, csak a víz nem folyik le. Volt ennél nagyobb eső itt öt éve, gond nem lett belőle, most is megúszhattuk volna, de variáltak rajta. De minek azon, ami működik?! Nem egyedüli a véleménye. Akivel beszéltünk a városban, ezt mondta.

Már a város fölötti szőlőknél járunk. A legnagyobb károkat talán itt okozta az özönvíz, a jég. Védik a területet, a jeget hozó felhőket szakemberek ezüst-jodid oszlató lövedékekkel lövik. Most túl magasan voltak a felhők. Rakétákkal talán elérhették volna, de úgy a légi közlekedést zavarták volna, védekezés címén lelőhettek volna egy repülőt. Durrogtattak bőszen, annyit elértek, nem diónyi, „csak” kisebb jegek szüretelték a termést. Repülőgépes védekezésre, ami azért jobb Ausztriában, itt még nincs pénz. Fizetnek ezért is, de hát kis pénz, kis védelem.

– Két óra alatt úgy 50-60 milliméternyi eső esett, meg jég is. Amint először kijöttünk, bokáig tocsogtunk a sárban – mondja Mészáros Pál, aki Szekszárd afféle ikonja. Volt év szőlésze, borásza, itthon és külföldön nyert annyi aranyérmet és kupát boraival, hogy alig férnek be a vitrinjébe. Díj itt csak ranggal jár, hírnévvel (persze sok iriggyel is, miért ok nyertek megint?!), s többen keresik a termékeiket. Mészáros agrármérnök volt, de szőlővel, borral kezdett foglalkozni, amikor látta, az idősebbek abbahagyják. Amikor a kilencvenes évek közepén az első tízhektáros területét megvette, barátai óvták: belebuksz, földönfutó leszel. Ma már száz hektáron felüli területet művel, évi 800 ezer palacknyi bort ad el évente, többségében itthon, de sokat külföldön is. Több lábon áll, a borászata mellett már van étterme, hotelje is. Magáról szerényen annyit mond, nyugdíjas, itt már többnyire a fia, Péter vezényel, o már eredetileg is borásznak tanult.

Indulunk a szőlőbe. Mészáros mutatja, a jég elverte a szőlő 20-30 százalékát, de aki borral foglalkozik, ne legyen indulatos, amit mennyiségben elvitt a természet, még visszaadhatja minőségben. Vagy ha idén nem, akkor jövőre vagy később. Amint lehetett, a földekre mentek és permeteztek. Úgy számolja, idén tizenkettedjére, de ha kell, permeteznek újra s újra.

Augusztus vége felé kezdik szüretelni. Elsőként az Irsai Olivért, bizonyítva, itt azért minőségi fehérbor is készíthető, majd egy hónapra rá a vörösboroknak való szőlőt.

Emberei vannak, tisztességgel fizeti őket, akik szüretelni jönnek. De jégkárra biztosítása nincs. Miért? Évekig fizette, akkor jött egy jég,  elvitte a szőlő 70 százalékát, érkezett kárbecslő is, aki mondta, legfeljebb 20 százalék a kár, 10 az önrész, s kapott összesen annyit, amit díjként arra az évre fizetett. Döntött, na, ezt nem. S így van vele a többi szőlősgazda is, mondja mindezt derűsen, igazolva, csak azon idegeskedjünk, amin változtathatunk. „Ki maga ura, annak senki sem parancsol, csak a természet, azzal pedig nincs mit kezdeni.”

Ma a házban Kovács György takarít, olvassuk a Tartsay lakótelep egyik házánál. Itt csinált az utcákból folyót a víz. Hosszas csöngetésre elő is baktat Kovács úr. Bár már hetvennégy éves, de küzd becsülettel, előbb sárral, most porral, de ha így hozta a sor, meg kell felelnie. Tanárember, gyógypedagógus, életén keresztül enyhén vagy közepesen korlátozott értelmű fiatalokkal foglalkozott. Hetvenévesen küldték nyugdíjba. Szívét műtötték, orvosai is csodálkoztak, hogy megmaradt, pillanatokon múlt az élete. Szakmai ártalom, ettől szabadulni nem tud, most is vizsgálta, pánikhelyzetben hogyan viselkednek az emberek. Több mint érdekes, mondja, de tudományos értekezésbe nem kezd.

Kiabálásra ébredt azon a vasárnap, fürdőköntöst kapott magára. Látta, az autójában kormányig ér a víz. Nagykorú a Fiestája, azért beindította, működik-e. Működött. Segítséggel egy meredekebb részre tolta, órákig meregette ki belőle a vizet – ez a szívmutét után nem javallt. Aztán aludt és aludt, majd rákerült a sor, és lépcsőházat takarított. A lánya udvarához vitte a kocsit, ott kiszedegette belőle, ami mozdítható, kiszárította. Lemosatta a kocsit, szebb, mint új korában. „Szerencsém van, most mindenki fél, újra jön a víz, de azóta a háznál szabad parkolóhely mindig akad.”

Azért így történelmi távlatból sem vicces a történet. T.-hez igyekszünk. Ma nem dolgozik, telefonját sem veszi fel. Írtak róluk sokat, ezen sem csodálkozunk. Édesapjának a patak mellett van a telke. Szivattyújával, hogy termése tönkre nem menjen, onnan szerezte a vizet.

Amikor az ég leszakadt, beöltözve a szivattyúját mentette. A víz elragadta, elsodorta.

Sokan keresték, egy nap múlva találták meg. A szivattyú megmaradt, ő nem. Sokan szerették; aki a lányával találkozik, csak annyit mond, őszinte részvétem. Ennél többet mi sem mondanánk.