Palkonya divatba jött - A villányi borvidék egyik legszebb településén jártunk

„Elnézést, késtünk húsz percet, pedig nagyon igyekeztünk” – szabadkozunk, miután megérkezünk Palkonyára. „Innen nem lehet elkésni. Lassulj be, itt ez a hivatalos köszöntés” – felel Pauli Zoltán, a Palkonyha és Fecskeház Fogadó tulajdonosa, és megnyugtatásul gyöngyöző villányi bort tölt a poharakba. Arra buzdít, kezdjünk bele az össznépi fékezésbe, majd eltűnik a konyhában, ahonnan hamarosan vargányaillat kúszik elő.

A pincesoráról is híres Palkonya mára gasztrofalu lett. Az ötletgazdák a bevásárlóközpontok kényelméhez szokott helybelieket próbálják visszaszoktatni a hagyományos, természet közeli önellátó gazdálkodásra. Van már közösségi Herbárium, ahol bárki szedhet a fűszernövényekből, és lesz termelői piacuk meg kis pékségük is. „Sok világlátott ember itt találja meg a nyugalmát. Aki ideköltözik, először gyüttmentnek számít, aztán, ha tíz évet lehúz, betolakodóvá léphet elő” – tréfálkozik Zoltán. Művészek, diplomás emberek és „csodabogarak” is új otthonra találtak itt.

A nyugalmas vidéki élet vonzotta ide Pécsről Rechnitzer Szilviát és férjét, Hárságyi Balázst. Három gyermeket nevelnek, a legkisebb, Soma még az édesanyja öléből figyeli a pincéjükben sillerrel koccintó vendégeket. A házaspár komótosan építkezett, vendégházzal kezdték, majd vásároltak szőlőterületet és pincéket. Balázs kitanulta a borászmesterséget, a Hárságyi Pincészetben szándéka szerint őszinte borokat készít.

„Élményben gondolkodunk, és nem termékben, hiszen a bor élvezetet jelent. A palackjainkat elsősorban helyben szeretnénk értékesíteni, ezért is szervezünk eseményeket” – magyarázza Szilvia, aki végzettsége szerint közgazdász, s ő a helyi turisztikai egyesület elnöke. Mára felhagytak a szőlőműveléssel, és érdekes vállalkozásba fogtak, ez a legújabb szerelem. Idén telepítettek 1500 tő nyári fekete szarvasgombát, de a termésre négy évet kell várniuk. Készítettek már bort is, az illatos és értékes gombához illőt, és sajtot is. Kutyájukkal, Szálkával az erdőségekben eddig is lelkesen vadászták az aranyáron kapható szarvasgombát, de a lelőhelyekről hiába faggatóznék, titokban tartják.

Lakodalomra gyülekezik a násznép a Mokos Családi Pincészetben, először egy rózsaszín ruhás koszorúslányba botlunk, amikor megérkezünk.

A 300 hektáros birtok alapjait az édesapja rakta le, évente 75-80 ezer palack bort készítenek, tudjuk meg Mokos Balázstól, aki borász. Újabban egyre népszerűbbek a gyümölcsboraik is, melyek a saját ültetvényeik terméséből készülnek, mégpedig klasszikus technológiával, akár a hegy leve. Palackoztak például olyan meggybort, amely tölgyfa hordóban érett, így füstös ízt kapott, de izgalmas az eper és őszibarack társításából született cuvée is. Bátran kísérletezhetnek, a 70 hektáros gyümölcsösükben megterem minden, többek közt meggy, szilva, kajszi, körte, alma. A pincészetet egy felhagyott bánya udvarában építették fel, és olyan rendezvényközpontot teremtettek, amely egy nagyvárosban is megállná a helyét. A színházterükben 360 hely várja a nézőket – így ha Palkonya összes lakója eljönne csecsemőtől az aggastyánig, akkor is maradnának üres székek.

Sikerült-e megszólítaniuk a betelepülőknek a gazdálkodó helybelieket? Nagypál József és felesége, Julianna évtizedek óta itt élnek, ők szállítják a Palkonyhára a tejet meg a házi túrót. Ötven magyar tarka tehenük van félrideg tartásban, s nevelnek húsmarhákat is, a takarmányt maguk termelik a saját földjükön, illetve bérelt területen. A jószágok épp lucernaszénát ropogtattak, amikor ott jártunk. Friss házi tejért újabban akár Pécsről is kijönnek ide vevők, mesélik, az emberek már nem sajnálják a fáradságot, ha látják, honnan származik az élelmiszer, ami az asztalukra kerül. Egyre kelendőbb itt is, ami természetes. A turisták is betérnek a jó minőségű tejért, de Nagypálék akkor sem sértődnek meg, ha a városi gyerekek azért kéredzkednek be a portára, hogy megnézzék a bocikat.

Berti, a polgi – a helybeliek csak így nevezik maguk közt a nagyjából három és fél száz lelkes baranyai falu első emberét. Józanul tervezett akkor is, amikor 2014-ben megválasztották, és nagyzoló ígéretek helyett kijelentette: nincs kolbászból – azaz pontosítsunk, stifolderből – a kerítés. Beck Engelbert családjában generációk óta öröklődik e keresztnév.

A nagyszüleit mint németeket kitelepítették a közeli Vókányból, ahol felmenőik 1772 óta éltek – ez máig fájó emlék. Maga 19 évesen tanulni tért vissza, azért is, hogy svábként hű legyen Magyarországhoz. A hivatalos végzettsége mentőápoló. A gasztrofalu vezetőjeként azonban kiötlötte, hogy a csodálatos házi tejből és az itt termő gyümölcsökből remek fagylaltot lehetne készíteni. Itt hagyott hát csapotpapot, és elment egy hónapra Bolognába, a jeges desszertek fővárosába, hogy kitanulja Bagaméri mesterségét. Engelbert a málna-, sóskaramell- vagy meggyespite-ízű fagylaltját tényleg maga méri, de szigorúan tálkába, és sosem tölcsérbe, hiszen azt mondja, nem ostyával akar jóllakatni.

„Egy kis község polgármestereként szerencsés vagyok, hogy nem azt látom, egyre kevesebben vagyunk, és egyre több ház dől össze.  
Hozzánk jönnek az ideköltözők, veszik a házakat. Igaz, emiatt aztán dupla annyiba kerülnek az ingatlanok, mint a szomszédos falvakban, ahol már 4-5 millióért kapni felújításra szoruló parasztházat. Mindez azért nagy szó, mert a tősgyökeres svábok leszármazottai, akik a szüleiktől megtanultak németül, rég elmentek, hogy nyelvtudásukkal Németországban vagy Ausztriában vállaljanak munkát. Legfeljebb nyaralni jönnek haza. A 40-50 éves korosztály vette a kalapját, ezért lehetetlen nálunk szakemberhez jutni” – mondja Beck Engelbert.

A vendégháza tetején napelemek sorakoznak, a falu előnyben részesíti a zöldmegoldásokat. Az itt pihenőknek kivételes kilátásban lehet részük, az 5,5 hektáros területen sétálva ellátni egészen a pécsi tévétoronyig. Nyári éjszakákon csillagot is választhatnak a vendégek, itt nem zavarja fényszennyezés az égbolt látványát.

Száznál több szálláshely akad a településen, de a Zimmer Feri-stílus már nem nyerő. Azzal nem lehet vendéget idecsalogatni, hogy kiadunk egy üres szobát, amit berendeztünk a nagymama bútorával, magyarázza a polgármester. Nem akarnak versenyt futni a „nagy testvérrel”, Villánnyal. A tősgyökeres palkonyaiak legtöbbje „lágy turizmust” látna szívesen itt, nem akarnak skanzenné válni, s nézni, ahogy a sátoros ünnepeken többezres tömeg hömpölyög az egyetlen utcán. Azt szeretnék, ha elcsendesedni, tücsökciripelést hallgatni jönnének a turisták.

Palkonya azonban divatba jött, nincs mit tenni. Egyre többen vágynak rá, hogy itt mondhassák ki a boldogító igent, egy évben kéttucatnyi esküvőt is rendeznek. A falu fölött épült kis kápolna lépcsőjén is egy lámpalázas menyasszony üldögélt, mikor ott jártunk. A vőlegény pedig nekidurálta magát, hogy lekaszálja a füvet a másnapi szertartás helyszínén. Amikor végül visszatértünk elbúcsúzni, Palkonyha ura, Pauli Zoltán éppen motorra szállt, hogy tegyen egy kört a naplementében a szőlőhegyek között. Úgy látszik, a lassulásba belefér néha egy kis száguldás.


PALÁGYI EDIT RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI