Szerencsés nemzedék? Náluk legalább csenget a pénzespostás

Szerencsésnek mondhatják magukat, mert sem az előttük élő generációknak nem jutott, de előreláthatóan az utánuk következőknek sem lesz osztályrésze ez a kevés létbiztonság.

Békés megye 36 településén 429 nyugdíjast kérdeztek meg 2015-ben az életkörülményeikről.

A feldolgozott eredményekből Köteles Lajos történész, nyugdíjas főiskolai igazgató és Rozsnyai Katalin klinikai szakpszichológus, a Szent István Egyetem gyulai campusának docense írt összefoglaló tanulmányt.

A vizsgálat igazolta, hogy a nyugdíjas kori problémák gyökerei legtöbbször az aktív életkorból erednek. A sarkadi kistérségben például az egy lakosra jutó éves nettó jövedelem 2014-ben mindössze 419 654 forint volt. A szerzők 280 forint/dolláros árfolyamon számították ki, hogy ez évi 1500, napi átlagban 4,17 dollár – ami nem is az ázsiai, hanem az afrikai szegénység szintjét jelenti. Az alacsony bérek meghatározzák a nyugdíjakat és a nyugdíjas kor életminőségét is. A nyugdíjak összege településtípusonként erősen eltér. Az idősek több mint harmada így is anyagi gondokkal küzd a városokban – de még többen falun.

2007 és 2013 között Békésben 4229-ről 15 064-re nőtt a szociális étkeztetésben részt vevők száma. A falusi és a képzetlen emberek korábban halnak – de legkorábban a képzetlen falusiak.

Fontos mutató, hogy támogatják-e egymást a különböző nemzedékek, és ha igen, hogyan. A nyugdíjasok 31 százalékát istápolják a családtagjaik, miközben minden második nyugdíjas segíti a leszármazottait.

A gyermekeinek ételt ad az idősek 35, pénzt 27, az unokákra felügyel 21 százaléka. A gyermekek a szüleiket munkával, élelmiszerrel, gyógyszerrel és tüzelővel támogatják. A községekben az egymásra utaltság jóval erősebb, mint a városokban.

A rendszerváltozás óta Békés megye elvesztette lakossága csaknem negyedét – egyes településekaz ott élők 30-35 százalékát. 1994-ben a Békés megyei GDP az országos átlag 80 százalékát tette ki – 2010-re már csak valamivel több mint a felét. Az aktív népesség zöme minimálbérből vagy közmunkából él, nagyon kevesen képesek idős korukra tartalékot félretenni. Pedig a nyugdíjuk jóval kevesebb lesz, mint a mostani nyugdíjasoknak.

Sokan csak életük egy részére szereznek nyugdíjjogosultságot, mások alig jutottak legális munkához, így nem lesznek jogosultak semmilyen nyugdíjra. Az előrejelzések szerint a bérnek is mind kisebb hányada – egy-két évtized múlva alig 30 százaléka – lesz a havi nyugdíj összege.

Miközben a fejlett világban a nyugdíjba lépés egy új, kötöttségektől mentes, de még hosszú időn át viszonylag egészséges életszakasz kezdetét jelenti, a perifériákon az egyes országokon belül is igen nagy különbségekkel, de az aktív életkorhoz képest további elszegényedést hoz.

A Kádár-kori középrétegek, első generációs értelmiségiek, alkalmazottak, szakmunkások, akik fiatalkorukban tanulhattak, felemelkedhettek, és ma teljes öregségi nyugdíjat élveznek, többnyire konszolidált helyzetben élnek. Ám ez is viszonylagos. Vidéken keveseknek adatik meg a jól megérdemelt pihenés: az itteni szemlélet szerint némelyik nagymama egész életén át a család cselédje, és ha van is pénzük a nagyszülőknek, inkább beleadják az unoka autójába, semhogy elmennének belőle nyaralni.