Szijjártó Gabriella: Bizalom híján

Mondhatni, nem is kell tennie érte többet, mint hogy eltűri ezt a három férfit a háza hátsó traktusában.

Alig két hete laknak itt az idénymunkások, de már több haragosa lett a faluban, mint annak előtte évtizedeken át se. Hogyne tudná, nincs az a titkos susmus, ami előbb-utóbb ne hallatszana el hozzá. Nemigen tudta megérteni, miért irigylik egy magafajta rozoga özvegyasszonytól ezt a csekélyke pluszt?! Merthogy nem mert ő sokat kérni a három székely férfitól – pláne így, fű alatt, feketén –, akik az egyik helybéli nagygazda dinnyeföldjén kaptak alkalmi munkát. Tudhatják a helybéliek, hogy minden leendő könnyű forintnak száz helye volna a portáján.

A szembeszomszédja szólt, befogadná-e az újonnan érkezőket, nála már telt ház van.

Belement, de már nagyon bánja. Minden napra talált magának valami aggódnivalót.

Ha épp nem az életét féltette, akkor az idén bőven termő őszibarackfa termését (hogy tesz el télire befőttet, ha ezek éjjel megdézsmálják majd?!) vagy az udvari járdája két oldalát dúson beborító napvirágokat (ha éjjel részegen támolyognak haza, mind letapossák őket!). A hatodik napon titokban beosont a férfiak szobájába, és bekukkantott a hűtőjükbe, nem lopnak-e a padlásáról – de az szinte pangott az ürességtől.

Azzal nyugtatta magát, hogy ha lecseng a dinnyeszezon, a bérlői úgyis hazamennek. Vagy legalábbis el innen máshová, ahol akad munka.

Ébersége nem ernyedt – hol a hátsó kertben téblábolt a zöldségeságyások közt, hol a konyhaablakon át kémlelte lopva a „birtokot” –, pedig eseménytelenül telt el a két hét. Szinte észre sem vette a férfiakat: kora reggel távoztak, és amikor késő délután kimerülten megérkeztek, a hűvös hátsó szobában kerestek menedéket. Híradó után a tévéjük is elcsendesült. Ez az eseménytelenség ismétlődött nap nap után, hétvégén is.

Egyik nap aztán végre történt valami.

Reggel, kifelé menet a legfiatalabb férfi – 35-nek saccolta a függöny mögül – kitérőt tett az udvaron, és a rózsaszín hortenziák levelével babrált. A szent hortenziák levelével, amelyeknek csodájára járnak az ismerősei! És amelyek csupán néhány köpésre terülnek el hatalmas bokraikkal az őszibarackfáktól…

Este, visszafelé megismétlődött a jelenet.

Több se kellett neki, kivágta a szúnyoghálós ajtót, és köszönés nélkül a férfi elé állt. Kérdeznie sem kellett, a riadt férfi magától is mentegetőzni kezdett:

– Csókolom, azt nézem, hogy tetvesek a levelek…

Az asszony, mielőtt védekezőállásba lendült, azért csak letekintett az ominózus levelekre. Elsápadt. Semmi kétség, kedvenc virágai valóban a levéltetvek áldozatává váltak.

Még nem tért magához a traumából, amikor a férfi nyugtatni kezdte.

– Csókolom, mással is előfordul. Nem akkora tragédia ez, tessék elhinni. Tegyen a növény gyökerei köré, úgy öt centi mélyen a földbe, felszeletelt banánhéjat, attól garantáltan elmenekülnek az élősködők.

– Honnan tud maga ilyesmit? – csodálkozott el a házigazda.

– Az édesanyámtól láttam odahaza. Akárhogy óvta a kedvenc rózsáit, időnként a levéltetvek győzedelmeskedtek. De csak ideig-óráig, ezt állíthatom. Ha lenne itt a kertben csalán – de hát látom, hogy nincs, esélye sincs gyökeret ereszteni ebben a pedáns rendben –, főzhetne belőle teát, hogy azzal permetezze meg őket: nemcsak elpusztítja a tetveket, de a növényt is erősíti.

– Nahát – szaladt ki az asszony száján.

– De kamilla biztosan akad itthon. Fél kiló szárított kamillát áztasson három liter vízben néhány napig, utána szűrje le. Meg tetszik látni, tízszeres hígításban az is megteszi.

Nem a csalán meg a kamilla sokoldalúsága lepte meg az asszonyt, hanem a férfi gondoskodása. Szoborrá merevedett a hortenziák közt, egy szó sem jött az ajkára. Felelet híján a férfi indulni látszott. Távozóban még visszafordította a fejét, és úgy mondta kedvesen:

– Mifelénk több helyen láttam, hogy a rózsa meg a leander mellé, amelyek sokkal jobban ki vannak téve a levéltetves macerának, bársonyvirágot, sarkantyút vagy körömvirágot telepítenek. Édesanyám a levendulára esküdött. Tessék bízni bennem.