Tállya panasza

Köpeczi-Bócz Tamás válaszát kérésére külön közöljük (hetilapunk hasábjain és honlapunkon "A torzsalkodás nem vezet sehová" címmel olvasható - a szerk.). Azt azonban nem állíthatjuk, hogy ezek után semmi ellentmondást nem érzünk a vitatkozó felek állításai közt. Hogy kinek miben van igaza, olvasónk megítélésére bízzuk.


A berkenyefánál találkozom a tállyai szőlősgazdákkal. A sokat látott fa afféle igazodási pont: előttünk a völgyben megbúvó szépséges falu, mögöttünk a végtelen szőlősorok. Ennek a kinézete már vegyes: a gazdák egy része – többsége – mintaszerűen műveli a sorokat; másét gaz veri fel, bokrok veszik át rajta az uralmat. Ami azonban különösen bántja a szemünket, az a berkenye alatti hulladékhalom.

– Innen tolták le, a Köpecziék szőlejéből még tavaly – mutat körbe Képes János szőlősgazda. – Jó néhány hektárt vásárolt meg, ám a terület tisztításával nagyon lassan halad, ami viszont nekünk egyáltalán nem mindegy. Tudja, hogy van ez: egyik tábláról a másikra terjed a fertőzés, a lisztharmat például, és a gaz magva sem ismer tulajdonhatárt.

Ezért is vannak szigorú szabályai a szőlő művelésének, amelyeknek a betartását a hegyközségnek kell felügyelnie.

Köpeczi-Bócz Tamás korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumában az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár volt, és a tulajdonán folyamatosan telepíti a szőlőt. Képes János szerint az ültetvényezésnek legfeljebb május közepéig volna értelme, nem pedig július derekáig, még ha a támogatási források felhasználásának ez is a határideje.

Ami még a szőlősgazdák nagy sérelme, az az út állapota.

Itt ugyan némi véleménykülönbséget érzékelek közöttük abban a tekintetben, hogy mi lenne a legjobb megoldás: az aszfalt vagy elég lenne „csupán” a tisztességes vízelvezetés, valamint a folyamatos karbantartás, a csapadék által lemosott kövek pótlása, a simítás. Szakmai kérdés, amit a magam részéről meghagyok a hozzáértőknek. Ami viszont bizonyos: az út jármű számára gyakorlatilag alig vagy inkább egyáltalán nem járható.

Már régóta ígérik ugyan a rendbehozatalát, ám mindez szó marad csupán. Márpedig nem mindegy, hogy a szőlőt szüret idején úgy kell lekínlódni a hegyről, vagy pedig felmehet érte a jármű és egyből a felvásárlóhoz kerülhet.

Felhívom Köpeczi-Bócz Tamást, kérem, mondja el a véleményét az ügyről. El is mondja, de később nem járul hozzá, hogy közöljük a riportban. Emleget viszont egy megállapodást, amit a gazdákkal kötött az ottjártamat követően. Kérem, küldje el, ám eddig nem kaptam meg.

Visszásság és vita tehát bőven akad Tállyán, ám éppen arra való a hegyközség, hogy a gazdák közötti egyenetlenségeket igazítsa. A Tállya–Golop névre hallgató hegyközség hegybírója, Serfőző Szabolcsné azonban semmit sem mond, ehelyett az elnökhöz, Hollókői Mihályhoz irányít, akinek a pincészete ugyan szembetűnő a faluban, viszont ő maga elérhetetlen. Marad még a polgármester, Osika József, aki gyakorlatilag válasz nélkül hagyja érdeklődésemet, tenne-e valamit, hogy a tállyai gazdák által sérelmezett dolgok megoldódjanak. Itt a kör tulajdonképpen be is zárul.

XXX

Vagy mégsem? Az érdeklődésemet követő napokban hívott Képes János, aki örömmel újságolta, hogy az utat ottjártam után nem sokkal megjavították. Öröme azonban korainak bizonyult: kiderült ugyanis, hogy tüneti a kezelés, az első eső megint csak járhatatlanná tette. Géppel el kellene simítani, amit azonban Köpeczi-Bócz Tamás intézője ígér, egyre csak ígér…

– Köpeczi úr talán azt hiszi, hogy erőből ma is mindent megtehet – összegez Képes János. – Pedig a jószomszédi kapcsolat kialakítása nélkül itt, a hegyen semmire sem megy.