A vonalzó öröksége

Múlt hét közepén megérkezett a líbiai felségvizekre a Comandante Borsini nevű olasz hadihajó.

Egy járőrhajóról van szó, amely nem a tűzerejét, hanem a felderítő képességét kívánja a líbiai hatóságok rendelkezésére bocsátani.

Ugyanakkor a hajót bevonták az Olaszország által szűk két és fél évvel ezelőtt létrehozott, Biztonságos Tenger nevű katonai misszióba – az ebben részt vevő tengerészeti és légierői egységek figyelik a Líbiából tengerre szálló migránsok mozgását.

Az olasz lépés szépen megosztotta a kettészakadt Líbia versengő vezetőit.

Angelino Alfano olasz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az olasz haditengerészet közreműködését az ENSZ által is elismert líbiai nemzeti egységkormányt vezető Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök levélben kérte Rómától. A levelet nem hozták nyilvánosságra, kizárólag az olasz parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagjai láthatják.

Halifa Haftár tábornok, a Líbia keleti felét uraló erők vezetője ellenben engedély nélküli beavatkozásnak nevezte az olasz haditengerészet küldetését, hozzátéve, hogy légierője kész a líbiai felségvizekre lépő olasz hajók bombázására.

Pedig a két líbiai vezető megegyezett egymással a válság közös kezelésében – legalábbis arcukon széles mosollyal rázták energikusan egymás kezét, valamint az őket Párizsban egy asztalhoz ültető Emmanuel Macronét. A francia elnök jövő évi választásokról, katonai erők egyesítéséről tárgyalt az arab vezetőkkel – valamint arról, hogy a közép-afrikai migránsokat az afrikai ország területén világítsák át, és az eredmény függvényében engedjék tovább vagy tartsák vissza.

Amihez Franciaország és az Európai Unió támogatást nyújt.

A francia elnök csak éppen arra nem gondolt, hogy Olaszországot, a legnagyobb migrációs nyomást elviselni kénytelen országot, ráadásul szomszédját, megkérdezhetné: mit is gondol erről? Róma valószínűleg megelégelte a mellőzést, és egyre több kérdésben fog egymaga dönteni. Most nem az a fő probléma számára, hogy Líbia, az egykori olasz gyarmat hány országgá esik szét, és mekkora demokrácia uralkodik majd ott. Hanem az, hogy ne kelljen túlzsúfolt halálbárkákból embereket mentenie a felségvizein.

Amúgy: vajon meddig tartható az a sok, egyenes afrikai határvonal, amelyeket 1884-ben, a berlini konferencián húztak meg vonalzóval a monarchiákat és nagyvállalatokat képviselő frakkos-cvikkeres urak? Az álmoskönyvek szerint e vonalak még sok gond forrásai lesznek.