Hol bolt, hol nem bolt

Többszörös csúcstartó falu ez! Nyolcadik alkalommal hirdettek palacsintafesztivált, és sütöttek százfélét belőle. Volt érdeklődő látogató, ami meg nem fogyott el, azt vitték az idősek otthonába, ott pedig nem reklamáltak, megint palacsinta?!

Bányászfalu ez, majd’ mindenki bányász volt itt. Amikor a környéken bezártak a bányák, akkor sem demonstráltak: ha a haza ezt várja tőlük, legyen így!

De ne hallgassunk a rekordokról: hét éve egyszerre 262-en álltak a sütőhöz, s készítettek annyi palacsintát, feladat volt megenni. Három évre rá Pokol Krisztián 24 órán keresztül sütött, 7422 darabig jutott, utána szólt, ő most egy ideig palacsintát látni sem kíván. Két éve a terenyei Gyürky–Solymossy-kastélyt és parkját sütötték ki méretarányosan palacsintából, fejtörést okozva a jelenlévőknek, hogy a mű kóstolható-e. Jövőre tóparti halparti fesztivált tartanak. Igyekeznek, jöjjenek a látogatók, van itt program, látnivaló. Ha a népesség fogyatkozik is (mára 1800-an lakják), de van saját óvoda, iskola, még él a falu.

Mi kell a palacsintához, kérdem Gecse Lászlót. A polgármesternek nem ez a fő profilja, de sorolja: liszt, tojás, só, tej, és zsiradék is. Négy éve, amikor a térség országgyűlési képviselője eljött a fesztiválra, beállt a sütők közé ő is. Focizott anno, félórát gyakorolt, mire a képviselő megjött, magasba röpítette a palacsintát, az fordulva a sütőjében landolt. Ez igen, nyugtázta a képviselő, Gecse mosolygott, semmi ez, ezt itt mindenki tudja. Nem kezdő politikus, 2006 óta ő a falu első embere, tudja, mikor mit kell felelni.

– Hol veszik a hozzávalókat? – kérdem.

– A boltban – feleli. Néz: az erős napsütés vagy más ártott meg nekünk?!

– És melyik boltban? – kérdem, mire kapcsol. Nemrég járt itt televízió is, félórát faggatták: milyen falu ez, még boltjuk sincs?! Ő félórát mondta, a Palócker tényleg bezárt, de kisbolt, zöldséges van, bár a kínálat nem fővárosi, mégis bolt. A nyilatkozatából maradt fél perc, annyi, hogy sajnálja a dolgozókat és magukat is, mert nehéz lesz nélkülük.

Az kimaradt, tíz éve augusztus 20-án nyitott az üzlet. Mérföldkő ez, tűnik a falu és a város közötti különbség, mondták. Ünnepség is volt,

s a boltban lett választék, 4000 termék. Drága-drága, de megérte itt vásárolni, Salgótarján innen 25 kilométer. Akcióztak néha, aminek itt örültek. Előbb az akciók fogytak el, majd a kínálat is. Laci, baj van, úgy van boltunk, hogy nincs is, figyelmeztettek.

Kérdeztem, mi folyik itt? Racionális készletgazdálkodás, felelték. Kenyeret, tejet rendeltek, mást nem, bezárásnál kétféle konzerv árválkodott, ital, pár üveg savanyúság.

Tíz ember maradt munka nélkül, van, aki a fizetését éves késéssel most kapta meg. (A volt dolgozóktól próbáltunk részleteket megtudni, de pénzüket megkapták, cserébe hallgatnak.) A Palócker bedőlt, 90 üzletét zárta be a megyében. Néhányat megvettek a multik. Ezt 95 millióért kínálják. Nyereséget alig hozna, az érdeklődő, amint az árat meghallotta, legyintett, ez viccnek is rossz. Felajánlották nekünk is. Évi 547 millióból gazdálkodunk, 250 milliót a közmunkásokra költünk, kiszámolható, mi marad.

Óvodánk, iskolánk, művelődési házunk, négy templomunk és négy temetőnk van, útfelújításra is költünk.

Nincsenek luxusautók, de van szolidaritás: akinek kocsija van, ha kell, beviszi a szomszédot a városba vásárolni, ügyet intézni. Óránként jár a busz, oda-vissza ezer forint a jegy, azt másra költenék.

Rosszkor jött ez nekünk, gondoltuk, idecsalogatjuk a turistákat, mert jó hely ez, s szép is, de ez a boltbezárás nem hiányzott, mondja a polgármester, s autójába ültet, körbevezet.

A temető melletti, XIII. században épült templomnál járunk, amelyen később alakítottak, s lett belőle gótikus stílusú. Dombon áll, látjuk innen a horgásztavat, ami turistacsalogató, és a falut. Úgy húsz ifjú közelít.

A Bozsik-programban vesznek részt, ha felnőnek, focisták lesznek, ma tíz kilométert sétálnak a kánikulában, edzésnek megteszi. Mert múltja van itt a focinak, a megye első osztályban vitézkedtek; ha Mátranovák ellen játszottak, a pályát ezren állták körül. Az utolsó meccsükön esett; ennek nyolc éve, azóta a helyi zöld-fekete sasok egy osztállyal lejjebb csúsztak, de ha ezek a fiúk beérnek, feljutunk, lesznek kétezren is, véli a vezetőjük. Gurulunk a tóhoz. Bánya volt itt is, a bányászatot elhagyták, s a gödörből tó lett, hét forrás, egy patak táplálja. Fürdeni tilos benne, de van, aki belemerészkedik. Horgászparadicsom ez, mondja Kiss Ferenc, aki mélyfúró volt, most a Tóaljai Bányász Horgászegyesület horgászmestere.

Közel lakik a parthoz, akár a házából horgászhatna, de ő is a partra ballag, fog csaknem öt kiló halat, ami egy ideig kitart. Idén 400 napijegyet vettek tőle, kapkodnia nem kell. A boltbezárásról annyit mond, szégyen, van elég bajuk, minek a nógrádi emberekkel így kibabrálni.

Ő hetente egyszer Tarjánban vásárol. Megéri, mert az itteni árak magasak.

Akad még vendégcsalogató látvány: közmunkás itt szőnyeget sző, varr, palóc motívummal. Készül az új tájház, az itt dolgozó Kapás Istvánt kérdezzük, mikor végeznek.

Kapás rutinos nyilatkozó, vezető, tekecsapatukkal az NB I-ben szerepeltek. Egy osztállyal lejjebb csúsztak, ha kevesen vannak, Kapás is beszáll. Nem én húzom felfelé a csapatot, mondja önkritikusan. Mutatja, melyik szobából mi lesz, s hogyan rendezik be. Mindent tud, csak azt nem, mikor készülnek el. Néhány lépésnyire ott a templom is, ami ritkaság, festett, fakazettás mennyezetű katolikus templom, ilyen Európában kevés látható.

Monori Sándor nyugdíjas segítő, nyújtja bemutatkozásul könyökét a férfi. A festékeket csiszolja le a kapuról. Reggel kezd, estig marad is, fizetséget nem kér. A párom hamar elment, a fél tüdőmet kivették, orvosi tanács, keressek jó levegőt. Nyolc éve élek itt, befogadtak, meg is lennék mindennel elégedve, hanem a nagybolt bezárása, mint minden itt élőt, engem is dühít.

Az ám, a bolt, ezért jöttünk! Ablakon lesünk be, bevásárlókocsik, polcok, pultok a helyükön, csak üresek. S talán azok is maradnak.

A Hangya bolthoz igyekszünk, most ez van a faluban, óriási választék nincs, de a legfontosabbak itt beszerezhetők.

Nagy Szilárd három éve vezeti, bérli a boltot. Szerényen, de megélnek belőle, pedig amióta a Palócker bezárt, megkétszerezte a forgalmát. Nagy harminc éve kereskedő, úgy mondja, neki sok újat már nem tudnak mondani. Nem itt lakik, bár kapacitálták, éljen itt, ő maradt Mizserfán.

A Palócker embereit sajnálja, a céget nem, úgy véli, nem voltak sportszerűek. A törvény is rossz, egyéni vállalkozóként 45 százalék nyereségadót fizet, a multik 9-et.

Hol itt az egyenlő pálya, egyenlő feltétel? Fél hatra járok, hozzák a csirkét, kenyeret, tejet. Mire a lányok jönnek, mindent a helyére teszek. Keménykedhetnék velük, de minimálbért fizethetek, többre nem telik, itt viszont nem kell hónapokra előre bejelenteni, ha szabadságra mennek. Szólnak, Sziszi, holnap nem jövök, vagy elugranék két órára, mondom, rendben. Addig beszállok a helyükre. Vasárnap a két fiam segít, kis bolt ez, de bolt, bár tudom, a helyiek úgy tartják, úgy van boltunk, hogy nincs.

Épülő utakat mutat a polgármester. Büszke arra, próbálnak mindenkinek munkát találni. A falusi turizmus lehetne az egyik kitörési pont, mondja. Egy hetet ha nem is tud a vendég itt eltölteni, annyi látnivaló nincs, de az itteniek igyekeznek, néhány napot megér hát maradni. Tavaly vendégként 439-en éjszakáztak itt, elégedettek voltak, ígérték, még jönnek.