Lóközelben minden más

Tényleg ezekkel fogunk játszani? – kérdezték a gyerekek, amikor meglátták a fateknőben púposodó kukoricacsöveket, a fából és vesszőből készült játékokat. Játszani jöttek a napközis táborba, pontosabban úgy játszani, hogy közben észrevétlenül fejlődjenek, nőjön az önbizalmuk és tanulják a közösségi létet.

A Magyar Lovasterápia Szövetség tizedik éve szervez nyári tábort a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjába járó gyerekeknek. A négyhetes táborozás alatt minden héten más-más fogyatékossággal élők jönnek, 5–17 éves korig. Az első héten óvodás korú, értelmileg akadályozott apróságok élvezték a lovaglást, a lovastornát és a terápiás foglalkozásokat.

Utána általános iskolás mozgássérültek töltöttek itt öt napot, akiknek a hipoterápia mellett meseés drámajátékokat rendeztek. Ottjártunkkor, a harmadik héten a tanulási és viselkedési zavarral, valamint az autizmussal élő gyerekek régi magyar játékokkal ismerkedtek.

A legtöbben a kukorica feldolgozásába szálltak be, Andris már a lisztet szitálja, túl van a morzsoláson és a daráláson. – Fóton lakunk, de a pontos címemet ne írd le, mert anyukám azt mondta, nem mondhatom el idegeneknek – szögezi le előre a nyolcéves kisfiú a „játékszabályokat”.

– Tudom, hogy malomban őrlik a lisztet, de mi most kézzel daráltuk. Amit leszitáltam, hazaviszem anyukámnak, süt nekem belőle muffint – avat be, mi az elszánt munka mozgatórugója. A lovakat is imádja, négyévesen kezdett lovasterápiára járni.

– Nem ismertem ezeket a játékokat, otthon legóval szoktam játszani. Az űrhajókat és a bázisokat szeretem, de a Star Wars-osat nem, mert az nagyon harcos – szögezi le. Mellette Angie és a testvére marokszám gurítják a diót egy csövön át a kosárba. Mondom nekik, ezt úgy kell játszani, hogy beledugják a diót a csőbe, aztán gyorsan odafutnak a végéhez, és elkapják, mielőtt a kosárban landolna.

– Nekünk ez így izgalmasabb – mondják határozottan. – Én még soha nem fogtam diót, olyan ráncos, mint a krokodil bőre. Azt mondják, olyan vagyok, mint egy fiú, mert a sárkányos meséket szeretem és imádok lovagolni. Már fekete öves lovas vagyok, ők a világon a legjobbak. Szóval, én vagyok a legjobb – mondja Angie, s egy pillanatra sem kérdőjelezem meg a tudását.

Lehet itt babzsákkal célba dobni, falépegetőn egyensúlyozni, mini kerekes kúttal vizet húzni, fahalat fogni – s találnak még számtalan játékot, amivel a nagyanyáink játszottak.

– A játék a legjobb fejlesztő eszköz. Még a kukorica és a babzsák tapintásának is van terápiás hatása, nem beszélve az egyensúlyozó vagy a komoly koncentrációt igénylő játékokról – mondja Bozori Gabriella, a központ vezetője, aki a táborok programjainak kitalálója, gyógypedagógus és lovasterapeuta. Persze a lovak is jelentős szerepet játszanak mindebben, mint ahogyan az önkéntesek is. Ezen a héten a 15 gyerekkel 10 önkéntes foglalkozik, és négy lovat vonnak be a programokba.

– Itt egy pillanat alatt megnyílnak a gyerekek. Egy anyuka azzal hozta ide a kisfiát, hogy alig beszél otthon, közösségben pedig egyáltalán meg se szólal. Amikor az első napon érte jött, negyedórát várt a fiára, mire a gyerek egyáltalán észrevette – mesél Gabriella a tábor jótékony hatásáról.

– Táborozott nálunk egy hétéves kisfiú, aki még nem volt szobatiszta, a többiek nem csúfolták, inkább bátorították.

A gyerekek látják, hogy a ló mindegyiküket elfogadja olyannak, amilyenek, nem tesz köztük különbséget, ezért aztán eszükbe sem jut, hogy ők másként cselekedjenek.