Varsányi tájsebek – A gazdák rosszallása ellenére a bányagödrök egyre csak szaporodnak

Nem először írunk a dunavarsányi gazdák gondjáról: egyikük, Komáromi István hívására szerkesztőségünk már 2004-ben is felkereste a települést. Akkor beszámoltunk arról, hogy a városkában  1999-ben nyolcszázan látták el névjegyükkel a kavicsbányászattal kapcsolatos népszavazási kérelmet, amelyet valami miatt akkoriban ennek ellenére nem írtak ki. S hogy miért nem szerették volna a bánya nyitását a gazdák? Részben azért, hogy megőrizzék a termőföldet, részben természetvédelmi okok miatt, hiszen a csökkenő talajvíz alapjaiban rendezi át a környék élővilágát, de veszélybe kerülhetnek a természetvédelmi területek is. No, és ne hagyjuk figyelmen kívül: látványnak sem kellemes a többemeletnyi magasságú földhalmok sokasága. De féltik az egészségüket is: az akkoriban lerakott galvániszap krómtartalma a vizsgálatok szerint a megengedett négyszerese volt.

A gazdák rosszallása ellenére a bányagödrök egyre csak szaporodnak, hívta fel olvasónk a figyelmünket a helyzet változatlanságára.

A település felé közeledve érzékeltük az igazát: már Taksonynál termelte egy vállalkozó a környék kincsét, a kavicsot. Dunavarsányban aztán olvasónk kalauzolásával jártuk a környéket, ám ezt megelőzően több dokumentumot és fényképet is átadott. Egy részük még 2003-ban készült, a holdbéli táj a képek aláírása szerint galvániszapos vörössalaklerakatokat ábrázol. Az egyik felvétel pedig idén májusban rögzítette a helyzetet: újabb bányanyitásra utal a háttérben magasodó munkagép, miközben az előtérben árvalányhajat lenget a szél.

Kapok néhány dokumentumot is, amelyekben a bányászati hivatalnál tiltakoznak a gazdák a kavicsbányák terjeszkedése ellen. De kezembe kerül a földművelésügyi miniszternek címzett, bányanyitás ellen tiltakozó levél másolata is, amelyet tucatnál több gazda támogatott aláírásával.

A terepszemle során aztán a saját szemünkkel is meggyőződhetünk a nem éppen épületes látványról. Igaz, az egykori galvániszapos területet mára benőtték a fák, ha vezetőnk nem mondja, eszembe sem jutna, hogy akár egészségre veszélyes anyagokat is rejthet a talaj.

Az elnyúló földsáv másik oldalán hétvégi házak sorakoznak, az egyikből idősebb férfi lép hozzánk kíváncsian, vajon mit nézegethetünk. Szerinte az aggodalmak eltúlzottak, ő már időtlen idők óta itt él, ám mérgezésnek nyomát sem érzékeli.

Vezetőnk később megjegyezte, hogy az egyik kavicsbánya éjjeliőrével beszélgettünk, véleménye tehát nyilvánvalóan nem elfogulatlan.

Újabb púpozott földsáv mellett állunk meg. A terület közepén faoszlop, mellette a fűben tábla. Amikor felfordítom, látom, a természetvédelmi területre hívja fel a figyelmet. A földhalomra kapaszkodva felemás látvány fogad: alattunk tó vize csillog, mögötte pedig gépek termelik a kavicsot. Arrébb újabb halom, felmászunk arra is. A látvány itt már üdítőnek is mondható, a felhagyott bányatavat erdő veszi körül. Vezetőnk szerint azonban a látvány csalóka, a víz ugyanis mérgezett, halak nincsenek benne. Hogy mire alapítja állítását, azt nem árulja el.

A dunavarsányi sóderbányászattal kapcsolatosan természetesen felkerestük Gergőné Varga Tünde polgármestert is, hogy az önkormányzat véleményét megtudakoljuk.

A település vezetője válaszolt kérdéseinkre, árnyalva a gazdák és a bányát üzemeltető cég közötti érdekkülönbségről addig hallottakat. Mindezt azonban nem oszthatjuk meg olvasóinkkal, mivel a megküldött riportrészletet olvasva a polgármester meggondolta magát és indoklás nélkül visszavonta a hozzájárulását véleménye megjelenítéséhez – jóllehet a jogszabály közügyekben tájékoztatási kötelezettséget ír elő számára. Lelke rajta.

A kavicsra amúgy valóban nagy kereslet mutatkozik, ennek magunk is tanúi vagyunk, amikor hazafelé a kitermelő Méhes Kft. telephelye mellett haladunk el: a teherautók sorban állva várakoznak, hogy a puttonyukat sóderrel töltsék. A cég tulajdonosa, Sólyom László ottjártunk idején éppen szabadságon volt, így később telefonon értük el. Elmondta, hogy a dunavarsányiak aggodalma rájuk nem vonatkozhat, hiszen a bányászatuk teljes mértékben legális, ahhoz minden engedéllyel rendelkeznek, a felhagyott területeket pedig folyamatosan rekultiválják.

Más kérdés, teszem hozzá már én, hogy Dunavarsányban a helyiek elmondása szerint több olyan bányagödör is található, amelynek a tulajdonosa a bányászatot követően jelentett csődöt és hagyta ott maga után a piszkát... Ezek ellen a hatóság ugyanúgy tehetetlen, mint a dunavarsányiak.