Velünk élő hagyomány: Virágos bútorok

A Schneider Péterné Haraszti Mária (kétszeres Magyar Kézműves Remek-díjas bútorfestő népi iparművész, a Népművészet Mestere) által vezetett zsűri a Hartai festett dobozok kategóriában a hartai Kozóné Frits Emőke dobozát találta a legszebbnek, így első díjra érdemesnek. Összességében és minden részletében pontos, szép munka, hibátlan vonalvezetéssel, satírozásai, tulipánjai gyönyörűek. Gratulálunk, csak így tovább!

A második díjat a gödöllői Varga Lászlóné kapta, aki már lapunk több népművészeti pályázatán szerepelt, s karácsonyi mézeskalácspályázatunkon első díjat nyert. „Bevallom, eddig nem ismertem a hartai mintát – írja levelében –, és őszintén szólva teljesen elvarázsolt. Az én teafilteres-dobozkám kicsit keskenyebb, mint Schneiderné Marikáé, ezért a mintám laposabb lett. Nagy örömmel készítettem, olyannyira, hogy még két képkeretet is festettem. Az egyikkel a harminc éve elhunyt édesapámnak tisztelgek, ugyanis ő a hetvenes-nyolcvanas években sok használati tárgyat (széket, falitékát, fűszerpolcot stb.) barkácsolt, amelyekre én rajzolgattam elő a kalocsai és matyó hímzésmintákat, édesanyám pedig a  kifestésével keltette életre a virágokat. Engem ma is ezek a tárgyak vesznek körül. A másik keretet pedig a március 5-én született első kis dédunokámnak festettem, igaz, itt a kék virágokkal eltértem a hartai hagyománytól...” Varga Lászlóné öt képet küldött, s mindegyikről a munkáira jellemző igényesség sugárzik, közölni most egyet tudunk ezek közül.

A harmadik díjas, Debrecenben élő Tárczyné dr. Mányi Sarolta leveléből ugyancsak idézünk: „Drága kicsi unokáimnak játéktartó ládákat, sámlikat, kisszékeket festegettem már eddig is hartai mintával. De faragok töklámpást, építek pompás kis mézeskalács házikókat karácsonyról karácsonyra pár éve a család többi picijének is, és hímezgetni is szoktam. Megtetszett ez a nehéz minta, és gondoltam, megpróbálom, hát így sikerült...” És jól sikerült – a zsűri elnöke így összegzi értékelését. Pici hiba, hogy a szivárványkoszorú striháinak (vonalainak) színei – a bordó, a piros, a narancs – kissé egybefolynak, és a strihák a kosár felé tartva nem vékonyodnak el...

Schneider Péterné – Marika – telefonon, levélben vagy személyes találkozás alkalmával – például augusztus 18–20. közt a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén – részletesebb szakmai értékelésre is szívesen vállalkozik.

És a zsűri sikeres folytatást kíván azoknak is, akik dobozon vagy más tárgyakon szintén megpróbálkoztak a hartai motívumokkal. Figyelemre méltóak a tápiószőlősi Csizmadiáné Antal Mariann egyéni megoldásai, és dicséretet érdemel a bekecsi Juhász János is, aki eddig ugyancsak részt vett valamennyi pályázatunkon.

Heten vannak, akik nem hartai mintákat választottak, ők nagyobbrészt szülőföldjük jellemző motívumait festették különféle használati tárgyakra, bútordarabokra. Az Egyebek kategóriában – jobb elnevezést nem találtunk – igyekeztünk e sokféleségben sorrendet megállapítani.

Az első díjat itt a szintén debreceni Veresné Demjén Andreának ítélte oda a zsűri. Az ő levele így szól: „Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet a Velünk élő hagyomány rovat bútorfestő pályázatára. Hihetetlen örömmel olvastam a cikket, no nemcsak a pályázat miatt, hanem azért is, mert annyira keveset tudunk a bútorfestésről. S hogy újból a köztudatba kerüljön, többet kell róla beszélnünk, és épp az ilyen pályázatok által arra biztatni az embereket, hogy merjenek ecsetet ragadni és próbálkozzanak. Én is három gyerekem mellett kezdtem el festegetni, azt sem tudva, mi legyen az első lépés. A most elküldött munkáim közül is a három kicsi széket két fiamnak és a lányomnak készítettem, a dobozokat pedig szintén ajándékba. A gyerekágynak is nagyon kedves története van. Egy ismerősöm kért meg arra, hogy fessem már meg a születendő unokájának azt a kiságyat, amelyben hajdan, csecsemőkorában a dédnagypapa aludt, majd a nagymamáé lett, most pedig az unokáé, aki a napokban lett komoly, egyéves fiatalember...” Andrea hét képe közül is most csak egyet tudunk közölni: látható az évszám is rajta, a szék 2017-ben készült. Gyönyörűek, harmonikusak a színei, színárnyalatai, szívmelengető, amit csinál.

A második díj az Egyebek sorában a szombathelyi Dombay Csilláé.
Története: „Egyszer csak megpillantottam ezt a kis padot az udvaron. Hosszú-hosszú évek óta állt ott a falnak támasztva. Aztán megtudtam, hogy még a most 94 éves nagymamám édesanyjáé, vagyis a dédmamámé volt. Közeledett a nagymama születésnapja, így hát elhatároztam, hogy egy különleges meglepetésajándékká varázsolom számára. Miután az asztalosmester is alaposan átnézte a fa állapotát, szerkezetileg megerősítette a padot. Ezután ahol szükség volt rá, ott tapaszoltam, csiszoltam, majd két réteg antik tölgy színű vékonylazúrral festettem le. A kalocsai mintákat szerkesztve rajzoltam fel rá, zománcfestékkel festettem, a színeket egyedileg kevertem ki. A padra a nagymama születési évszámát festettem...” Szívből jövő varázslat, és Isten éltesse a nagymamát meg az unokáját is, akinek a munka fázisait megörökítő képei közül az utolsót: a végeredményt közöljük.

Harmadik díjasként pedig a torockói (románul Rimetea) Mihácsa Anikó helyi virágmotívumokkal díszített dobozának fotóját – aki olvasta Ignácz Rózsa Torockói gyász című könyvét, valahogy e dobozról is ez a fájdalmasan szép, elpusztíthatatlan hit jut az eszébe.

Dicséret illeti Sós Tamásnét Hódmezővásárhelyről – nagycsaládos anyukaként kézműveskedik, főként fest és varr –, Gerő Istvánt Derecskéről – aki jövőre 90 éves lesz és eddig többek között 135 festett kisszéket készített ajándékba –, a zalaegerszegi Nagy Martinát – dobozfedelének motívumait a Göcseji Múzeumban látott ládák ihlették – és a nagyváradi (Oradea) Weisz Miklóst (munkáit nagynénje, Kiss Sándorné küldte el Jánosházáról).

A díjtól éppcsak hajszál választotta el mindannyiukat, de emléklapot kapnak ők is – és kérjük, folytassák, mert érdemes!