Hullámvasút Hatvannál

Szép ez a hidacska a Hatvan közeli Zagyva árterében, bár éles kanyarokban gazdag, de azért gyalog és biciklivel is járható. Szép, de nagyjából semmi értelme. Azt fundálták ki a tervezők, hogy fentről, akár korlátra támaszkodva nézhetik az érdeklődők, mi történik alattuk a kerékpáros kalandparkban. Biciklista ugyan nincs, de az jól látszik, lent szépen, dúsan nő a parlagfű.

Nem, nincs zárva! Néhány lépésnyire faházat látunk, rajta feliratok, a park csak regisztráció után használható. Persze akkor is saját felelősségre. Itt ne vitassuk el a tervező érdemét, ő mert nagyot, merészet álmodni.

Talán túl merészet, túl nagyot, de kockáztatni muszáj. Mondják, már a megnyitó ceremónián volt némi aggályoskodás emiatt.

Mindenesetre tény, az avatáson fellépő, nem kezdő kerékpárosok inkább rögtönzött akadálypályát építettek a közelben, s trükköztek bőszen földön, levegőben, lássák csak, aki bringával odateszi magát, s van benne kurázsi, olyan kunsztokat képes bemutatni, hogy mindenki csak a száját tátja. De az éppen átadott pályára nem merészkedtek, mondván: ők bátrak, de nem hülyék.

Képzeljék el, olyan, mintha a hullámvasúton próbálna az ember kicsit tekerni, ugratóval, de persze védőhálók nélkül. Akadt azért, aki kipróbálta. Volt, akinek esés után a gerince sérült – már jobban van, újra nyelvet tanít. Van, aki csuklóját törte, s akadt mázlista is, aki megúszta apró zúzódásokkal meg örök fogadalommal, de ide többé nem jön.

Nem mondjuk, hogy felesleges pénzkidobás volt ez. Az ötlet jó: legyenek kerékpárutak.

Ráadásul ez majdnem ingyen van, európai uniós támogatásból készült: a park – egy 7 kilométernyi, majdnem Boldog községig tartó bicikliúttal – kijött 1,2 milliárd forintból. Manapság, amikor minden jól megy, pénz ez?!

Két éve, ha jól rögzítették az adatokat, húsznál is többen jártak rajta, tavaly ketten, idei adat még nincs. Ezért is kopogtatunk a faház ablakán, ajtaján, hogy regisztrálni szeretnénk.

A kalandpark ottjártunkkor hivatalosan reggel tíztől nyitva van – egy óra felé azonban várhatunk, kopoghatunk, ablakot, ajtót nem nyit senki. Úgy 33 fokot mutat a hőmérő, gondolhatták, úgysem jön senki, akkor pedig faházban regisztráló ember szinte felesleges. Hanem ilyen alkalomra is találtak szellemes megoldást, a pályabejáratra tettek láncot, lakatot. Kapósnak bizonyult az ötlet, mert szerelmesek, kik erre járnak, szerelmüket megerősítve szintén tettek mellé lakatot. S gyűlnek a lakatok, már ezért megérte kalandparkot építeni, ennyi soha el nem múló szerelmi kötés minden pénzt megér. Az uniónak is...

Azután csoda történik, két ifjú erre téved.

Tényleg téved – maguk se értik, hogy keveredtek ide, a pályára, egy táblát elnéztek. Az ő tanáruk törte itt a gerincét, végig nem mennek, egy lejtőt gurulnak, aztán indulnak is ki. Kalandból, mielőtt bajuk lenne, talán ennyi elég is.

Kopogunk még, hátha regisztrálhatunk.

Azután feladjuk, ide hivatalosan be nem juthatunk. Szerencsére kísérőként velünk van Bíró József, akit csak egyszer sikerül zavarba hozni: a kérdéssel, foglalkozásként mit írjunk a neve mellé. Sokáig gondolkodik, mit feleljen. Próbálkozott képviselőjelöltséggel, mással is, most tanácsokat ad. S ír, mit tapasztal – blogger ő, emiatt huszonkilencszer jelentették fel becsületsértés miatt. Mielőtt elhűlnénk, azért az kicsit sok, nyugtat: vádemelésig, bár igyekeznek, ritkán ér a vádhatóság, tárgyalásra alig kell járnia. El ne kiabálja, még egyszer sem ítélték el. Sőt, minő fordulat, most ő lesz a feljelentő: hűtlen kezelés okán indítana pert, mert 1,14 milliárdot, még ha „ingyen is van”, ha uniós pénz is, ne pacsáljunk el. Egyetlen gondja, most a tárgyalóteremben a másik oldalra kell ülnie.

Úgy mondja Bíró, orvosai tiltják őt az izgalmaktól.

Két infarktusa, három szívkatéteres műtéte volt, most nyitott szívműtéttel riogatják. Múltjának egyetlen előnye, híre ment, ő hivatásos bajkeverő, vigyázzanak vele, nehogy később mártírt faragjanak belőle, hogy szándékosan hagyták meghalni, hát ágya mellett mindig a legjobb szakemberek álltak, széltől is óvták. Talán így maradt meg.

Mi a bűne? Nem fogja be pörös száját.

Amikor a felújított uszodát átadták, már csak kíváncsiságból kipróbálta. Nem is volt baj, a zuhanyozóig, ám ott a csőből valamiféle oda nem illő dolog csorgott ki, amit ő eléggé el nem ítélhető módon lefilmezett és kitette az internetre. Meg is lett a következménye, a portásfülkébe kirakták Bíró fényképét, ez az ember csak kísérővel tartózkodhat itt, éberség, figyelem. Azóta úgy jár oda, mint Bástya elvtárs A tanú című Bacsó-filmben, lesik, figyelik minden mozdulatát, baj ne érhesse, s bajt ő se okozhasson.

De ezúttal nem a vízi sportok ügyében jöttünk, inkább a kerékpárosút dolgában.

Bíró biciklit nem hozott, a műtétek ellenére nagyjából a szíve harmada nem működik, de ha némi kerülőt teszünk, mondja, megmutatja, mi is a baj az úttal. Némi barangolás után mutatja is, ez az út sehonnan nem tart, sehová nem vezet. Aki Hatvanból indulna Boldog felé, ide kell találnia, végigkerekezik az aszfaltos úton, a gáton, s ha éppen esett, akkor még úgy 1,5-2 kilométert tolhatja a biciklit a faluig. Ha több esett, s nincs szerencséje, viheti a kerékpárját a vállán, ami cuppogó sárban már jelentős teljesítmény.

Van más baj is, mondja Bíró, majd mutatja is: első osztályú utat rendeltek, de ez nem sikerült első osztályúra. Itt-ott rögtön repedezett, aki az avatáson vette a fáradságot, végigtekert vagy végigballagott, látta, a friss aszfalt résein fű nő ki, itt-ott nád is. Kísérőnk úgy véli, Hatvan új polgármestere, Horváth Richárd nem véletlenül nem mutatkozott az avatási ünnepségen, így ma már nyugodtan mondhatja, az utat a gondokkal együtt ő örökölte, azt Szabó Zsolt államtitkár avatta, ha kérdés van, azzal keressék őt.

Egyébként sem felhőtlen kettőjük között a viszony. A fejlesztési államtitkár – itt úgy vélik – megorrolt Horváthra, a helyi Fidesz-szervezetet központilag feloszlatták, az újjáalakultba épp a nyolc fiatal demokrata helyi képviselő nem léphetett vissza, így úgy kormánypárti képviselők ők, hogy a párthoz szervezetileg közük nincs. Összeesküvés-elméleteket gyártó ellenzékiek szerint ezért pályázik hiába a város, újabban nyerni nem tud. De mellékszál ez, a polgármester, ha kérdik, ilyenről nem szól, kerüli a nyilvánosságot. Pedig elmondhatná, hogy felújították az utat. Lekapták az aszfaltot, és kétszer olyan vastagot tettek rá, mint annak előtte.

Baja csak annyi, máris reped. Bíró hozzáteszi, az alapozást anno elrontották. Tapaszthattak rá aszfaltot, az repedezni fog, fű növi be, s nád, jöhetnek évente javítani, ami azért luxus.

De lássuk vidámabban a helyzetet, mint azt Boldog polgármestere, Lackó Roland is teszi. Ő újságolta, a falu 99 millió forintot nyert pályázaton arra, hogy a község és a kerékpárút közötti hiányzó szakaszt megépítsék.

Állunk az ominózus kerékpárút mellett, ami az idegenforgalmat, a kerékpáros turizmust hivatott szolgálni. Meleg van, az út üres, néha egy robogó (jóindulattal nevezzük villanyrásegítéses biciklinek) jön. A fiam unatkozik, fordulok vele néhányszor, mondja a fiatalasszony. Azután ő sem jön. A Zagyvát nézzük, ami most kicsi és jelentéktelen. Hétévente árad, mondja Bíró, a kalandpark az ártérbe épült, biztosan elönti.

– Mikor volt az utolsó ár?

– Hat éve.

– Legfeljebb bezárják a kerékpáros kalandparkot.

– Uniós támogatásból épült, azt öt évig bezárni, átépíteni tilos. Fel kell majd újítani.

– Minek?! Úgysem használja senki.

– Ezt ne nekem mondja! Nyilván ennyire gazdagok vagyunk...

Itt tartunk, amikor halljuk a híreket: a kerékpáros-úthálózat fejlesztése új lendületet kap, újabb 29 szakasz épülhet. Bíró a hajába túr, s annyit mond: azért másutt ne ilyen út legyen. Legalább a célig érjen el.