Ingyen adják, ki kéri? Hardi Péter riportja

– Erre az öt telekre gondoltunk – néz rám a térkép fölül Pálffy Attila polgármester. – Három egymás közelében a falu szélén, kettő szintén egymás közelében, a közepe táján.

Vágon járunk, ebben a kicsiny, ma már alig több mint ötszáz lelkes rábaközi faluban.

– Talán Zala megyéből jött az ingyentelkek ötlete, már nem is emlékszem rá pontosan, úgy 2003 táján. Hallottuk, hogy valamelyik kis faluban ezzel a módszerrel igyekeznek fiatalokat csalogatni a településre. Nosza, mondtam a képviselő-testület tagjainak, mi lenne, ha mi is megpróbálkoznánk vele, hátha sikerül a telekfelajánlás. Megnézzük? – áll fel a faluvezető, aki egyetlen ciklus kivételével a rendszerváltás óta áll Vág élén, s küzd a megmaradásáért. – Valamikor mindenki mezőgazdaságból élt, de ma már ez nem tart el egy falut. Magam is gazdálkodom a fiaimmal és az egyik barátommal. Ötszáz hektárt összesen hatan művelünk meg. Ipar kellene, az viszont 20-25 kilométeres körzetben nincs. Rábaköz mostohagyerek.

– Manapság pályázni szoktak a települések.

– Vág még pályázatait is hiába nyújtja be. Már hárommilliót költöttünk a megírásra, hiába.

Indulunk hát az ingyenesen felajánlott ingatlanok megtekintésére, amelyekhez az út a faluval való ismerkedésen keresztül vezet. Az első benyomásom Vágról a rendkívül gazdag múltja. Sok helytörténésszel találkoztam már, de olyan lelkessel, mint Pálfi Imre, ritkán.

A helytörténeti gyűjtemény nagyobb méretű tárgyi emlékei között feltűnik egy szép nagy láda, nem is egyemberes, legalábbis, amikor cipelni kell. Egy hajóláda.

Amellyel a vágiak a XX. század első felében „kitántorogtak” Amerikába. Talán valamikor abban az időszakban tört meg az addig viruló falu lendülete. Pedig akkoriban még 1400-an laktak Vágon. Föld azonban nem volt, pontosabban a falubelieknek pénzük a megvásárlására, mentek hát Amerikába. Onnan azonban nagyon sokan soha többé nem tértek vissza.

Benézünk az iskolába is. Mert Vágon van iskola – ma már ez a hír egy kistelepülésen, nem az ellenkezője.

A termek a legkorszerűbb eszközökkel felszereltek, interaktív tábla, egyebek. Aminek inkább híján vannak, az a diák. Alsóban az első és a harmadik osztálynak tart közös órát a tanító, illetve a másodiknak és a negyediknek.

A felső Szilben található. Ott tanít Pálfi Imre is történelmet.

– A két háború között 240-250 tanulója volt a vági iskolának. Éppen annyi, mint amennyi ma a szilinek. Csak éppen tizenkét faluból...

A tanár úr most is odatart, a tanév elején a pedagógusokat vezetik be a digitális naplóírás rejtelmeibe.

– Amikor 1990-ben a falu élére választottak, már hétszázan sem lakták Vágot – említi a polgármester. – Azóta pedig tovább apad a lélekszám. Volt olyan év, amikor 26-an haltak meg. No persze, ez kirívó volt, azért ez nem jellemző.

– És mennyien születnek?

– Ketten, hárman. Vagy éppen egy sem. Ezért is gondoltunk az ingyentelkekre. Hiszen építkezni általában fiatalok szoktak.

A falu széle felé vesszük az irányt, a focipályához. Mellette – mint a nagykönyvben – első osztályú öltöző. A pályán villanyvilágítás, egy faluból elszármazott győri milliárdos jóvoltából, aki történetesen a világítástechnikában utazik. Minden adott az 1947-ben alakult, 40 tagú sportegyesület tagjai számára.

– Azt ne kérdezze, hogy hányadikak vagyunk a bajnokságban – csóválja a fejét nevetve Riba Lajos, a sportkör elnöke. – A lényeg, hogy lekötjük a fiatalok erejét. Hiszen játék az egész.

„Üdvözöljük Vágon!”, olvasom a Rába fölé hajló vastag ágra függesztett táblát, amely jelzi, hogy a falu kikötőjében járunk. A parton a hely alkalmas sátorverésre, és hogy ha szükséges, étel-ital is pótolható a közeli faluban, de még egy pizzát is megehet a megfáradt vízi túrázó.

– A közeli Edvéből kerültem ide a nyolcvanas évek második felében – emlékezik a polgármester, miközben ismét a falu felé vesszük az irányt. – Akkoriban a faluban még két gulya is kijárt a legelőre. Mikor is adták el az utolsó tehenet, Tibor? – fordul hátra az autóban. – Talán 2008-ban, vagy valahogy így.

A megszólított fiatalember a falugondnok, a település mindenese. Hozzá bárki bármilyen problémával fordul, számíthat a segítségére.

Az óvodában Petőné Zámbó Ildikó két kicsinek mesél.

A helyzet azért ennyire nem rossz, a többi 10-11 gyereket csak a következő héttől hozzák be a szülei. Mire a két kicsi elalszik, megérkezik Pintér Józsefné házigondozó is. Panaszolja, sajnos nem becsülik a munkáját, 110 ezer forint körül mozog a fizetése, amit a számlájára utalnak.

– Mindenki találhat munkát magának, csak utazni kell érte – hallgat bennünket a polgármester. – Pontosabban hozza-viszi őket a busz. Feltétlenül írja meg, hogy a megyében bármilyen szakmával el lehet helyezkedni, de még szakma nélkül is. Maximum egy-egy óra az utazás, oda-vissza. Na de ha két fiatal össze akarja kötni az életét, és az egyik vági, biztos, hogy nem itt képzelik el a közös jövőjüket. Sajnos.

Pedig Vágon már 3–7 millió forintért lakható házhoz lehet jutni.

A település közepén éppen az egyik épület tetejét fedik újra. Közelebb érve látjuk, hogy a tűzoltószertárét.

Amikor a hatvanéves Erdélyi Gábor ács megtudja, mi járatban vagyunk, a helyzetet egyetlen mondattal foglalja össze:

– Az iskolában 28-an voltunk osztálytársak, egyedül én maradtam a faluban.

Rokona, Erdélyi István évtizedek óta a helyi énekkar vezetője. Valamikor 20-an is összejöttek a keddi próbákra, ma nyolcan énekelnek együtt. Két lánya van, egyik sem a faluban lakik. Viszont az egyik vejének nagy tervei vannak, megvásárolt egy lakóházat az utcában, benne tekintélyes méretű kerttel, mindezt az idegenforgalom számára szeretné átalakítani.

– És mivel fogják tudni eltölteni az idejüket azok, akik hosszabban időznének Vágon? – érdeklődöm.

– Mi is mondtuk már a vejemnek, hogy jobban tenné, ha inkább idősek otthonát nyitna.

Ne gondoljuk azonban, hogy csupa idős ember él Vágon. Az egyik lakást például egy négygyerekes család vásárolta meg, és az ötödik baba is úton van. Feketéné Hajni fővárosi, a párja, aki Mosonszolnokon dolgozik, tatai. Tavaly vettek meg egy családi házat 3,6 millióért. Persze hat-hét embernek kicsi, de majd bővítik, és elférnek benne valamennyien. Erre találták ki a CSOK-ot, nemde?

– Mi is ezt gondoltuk – legyint az asszony. Beépítenék a tetőteret, csak hát ahhoz külön helyrajzi szám szükségeltetik, amit tekintsünk még csupán a bürokraták játékának, ám az már leküzdhetetlen akadály, hogy a tetőtérhez az épületen kívüli feljárót kell építeniük. Ez az, amit gyermeket vélhetően sosem nevelő ismeretlen jogszabályalkotó álmodott meg az íróasztala mögött…

– És akkor azt hogyan képzelik? Mi ketten a párommal a földszinten, az öt gyerek pedig fenn az emeleten, és ha fel akarunk menni hozzájuk, előbb kimegyünk az udvarra, onnan fel a tetőtérbe? Mert belső lépcső nem köthet össze bennünket, az már szabálytalan. Így aztán egyelőre fogalmunk sincs, miből építkezünk.

És ezzel éppen ideje visszakanyarodnunk a vági önkormányzat által felajánlott ingyentelkekhez. Épületet egyiken sem találunk. Pontosabban fogalmazva, az egyiken egy zárható bódét, a többi teljesen üres. Mindegyik gazdára lelt ugyan, de lakóház egyikre sem került.

– Érdről és Pestről is jöttek, szerződést is kötöttünk velük, hogy építkeznek, a gyerekeiket itt járatják óvodába, iskolába, öt évig pedig nem adhatják el. A válság miatt azonban egyikük sem kezdte el az építkezést. Kettőtől még vissza kell perelnünk a telket.

– Vissza kell perelni? Miért nem adják vissza? Hiszen úgysem kezdenek vele semmit.

– Arról van szó, hogy nem tudjuk őket fellelni. Valószínűleg már régen külföldön laknak, és talán azt is elfelejtették, hogy Vágon a nevükön van egy ingatlan.

Két teleknek azonban biztos a sorsa. A megye vásárolja meg vagy veszi tartós bérletbe. Lakásotthonokat építenének rajtuk enyhe értelmi fogyatékkal élőknek. Vág legidősebb lakójához térünk még be, a 93 éves, mosolygós Orbán Ferenchez.

– Mennyire más volt a világ – emlékezik hosszú életére a felesége gondoskodó oltalmában élő bácsi –, mindenki a földeken dolgozott, vetettünk, arattunk, disznót vágtunk, pezsgett az élet. Aztán a gyerekek már nem jöttek vissza, de miért is tették volna, hiszen mit kezdtek volna a tudásukkal? Nekem is az egyik lányom Győrben lakik, a másik meg Győr mellett.

– És Feri bácsi szerint mi lesz így Vággal?

– Mi lenne? Ki fog halni.



HARDI PÉTER
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI