Koronás (szarvas)fők

Évszázadokkal ezelőtt a gímszarvas népes csapatai éltek a nagyobb folyóvizek menti ártéri erdők rejtekében, és dagonyáztak az iszapos gödrökben, tócsákban. Idővel Európaszerte erősen lecsökkent az állománya, de a védelmi intézkedéseknek, visszatelepítéseknek köszönhetően napjainkra az egész kontinensen nőtt a népessége. Eredeti élőhelyéről kiszorulva napjainkban a rétekkel, tisztásokkal tarkított lombos, elegyes erdő, illetve a hegyi erdő ad otthont számára. Elterjedésének, egyedszámának kulcskérdése: egy ilyen nagy testű vadat hol lehet úgy gondozni, hogy ne támadjanak súlyos nézeteltérések a környéki erdő- és mezőgazdasággal?

A legerősebb gímszarvasállomány éppen a mi térségünkben, Közép-Európa nyugati felén legelészik, míg a legtöbb hazai példány a Dunától nyugatra, Somogy, Zala, Baranya és Tolna megyében él. A kiváló tenyészkörülmények legfőbb bizonyítéka az itt évente elejtett 150–180 aranyérmes bika. Ahol az életfeltételek rosszabbak, ott az állatok átlagsúlya (a bikák agancsmérete) a normálisnak felére is visszaeshet.

A gímszarvasbika hossza 170–250 centi, súlya 160–300 kiló között változik, marmagassága egy-másfél méter, a tehén ennél kisebb. A bikák különleges fejdísze az ágas-bogas agancs, amit évente elhullatnak és helyébe újat növesztenek. Az agancs egyben a fegyvere is a hímnek a vetélytársakkal a nőstények birtoklásáért vívott harcban. A rivális már az ellenfél agancsának látványából eldönti, van-e esélye felvenni a harcot, vagy jobb, ha elkerüli. Ha azonban a hasonló a hasonlóval találkozik, ádáz küzdelem veszi kezdetét (amelyben éppen az agancs ágai-bogai veszik elejét annak, hogy komoly sérülés essen). A győztestől el is várható a legnagyobb erőnlét, hiszen a tehén sikeres megtermékenyítéséhez legalább egy tucat párosodási próbálkozás szükséges, amit szintén bírni kell