Lóra ültek a gyerekek

Harmatos és hűvös még a hajnal, mikor felhangzik a Simon Sándor Kultúrotthon előtt a vezényszó: Lóra, gyerekek! A falu egykori tanítója – aki oly sokat tett Kecsetért – bizonyára örülne, ha hallaná. Indul a menet – a zenekart szekér viszi –, kezdődik a zenés ébresztő a faluban.

Állunk kedves barátaink, Bak Istvánék ablakában feleségemmel és Eszter unokánkkal, várjuk, hogy a közeledő zene után felbukkanjanak a lovasok. Amikor az utcasarkon előtűnnek, látjuk, hogy a csapat fele tényleg gyerek. Úgy ülik meg lovaikat, hogy öröm nézni őket. Mosolyog a falubíró, Demény Elemér is a testvérével, Istvánnal – ő tanácsos az „anyaközségben”, Farkaslakán –, a kecseti lovasélet szívügyük. A menetben kicsi kocsiján ott halad társaival a kilencéves Pál Gellért, aki pónijával, Sztellával már fuvarozgatni is szokott – egyszer tíz mázsa cementet vitt, mondja az egyik nézelődő, Varga Róbert, aki kőművesek mellett dolgozik. S a sor végén sűrű, apró lépteivel az egyéves Öcsike – Demény István pónija – fut, le nem maradna semmiért.

A falu szélén régi ismerőssel, Páll Gergellyel találkozunk, megállítja traktorát. Kinek a ló, kinek a traktor – mondja, ő marad az utóbbinál. Éveken át dolgozott Szadán – a mi falunk 28 éve már Kecset testvértelepülése –, aztán megnősült, s a kis összegyűjtött pénzzel a maguk gazdái lettek Irmával idehaza. Teheneket, húsmarhákat tartanak (tizenhat jószáguk jár a legelőre), felesége lekvárokat főz, szörpöket készít kerti és erdei gyümölcsökből – egyre többen keresik.

Elboldogulnak, s már a két nagylány is sokat segít, mondja Gergő büszkén, aztán visszaül a gépére.

Bocisimogatás következik Eszterrel – házigazdánk tehene a borjával itt legel az út mellett –, majd indulunk a délutáni műsorra.

Két órán át követik az együttesek a színpadon egymást, kecsetiek, szadaiak, farkaslakiak és székelyudvarhelyi táncosok. Külön csoportjuk van a kecseti alsós és felsős gyerekeknek, szemet gyönyörködtető, amit látunk tőlük. Aztán megjönnek a lovasok, s mi újra ámulunk és bámulunk: a legtöbb gyerek olyan a pályán, mintha összenőtt volna a lovával. Látványosak a versenyszámok meg a lovas foci, a legnagyobb taps mégis akkor hangzik fel, amikor az egyik legkisebb, Demény Hunor leugrik a nyeregből, és visszasegíti a földre pottyant Emesét.

S a bemutató után végre lóra ülhet Eszter is, a farkaslaki Márton Panna Dóra nevű csodaszép pejkójára. Kiderül, hogy mind a ketten negyedikesek, és hamar összebarátkoznak, kár, hogy mikor lemegy a nap, el kell válniuk egymástól. Pannáék – édesapját Márton Leventének hívják – Farkaslakán Tamási Áron szülőháza mellett laknak, ha ott járunk, látogassuk meg őket, ezzel búcsúzunk.

Másnap aztán a szüreti felvonuláson újra a lovasoké a főszerep. Népviseletbe öltözött lányok, legények hívják a kecseti bálba a szomszéd falvak lakóit, a „csőszök” borral kínálgatják a férfiakat. Áthaladunk Kisfaludon, Székelyszentmihályon, Kobátfalván,

Bencéden, Nyikómalomfalván, Székelyszentléleken, Bogárfalván, s végül Farkaslakán – mi a vidám kedvű Magyari-Bodnár Imre szekerén ülünk –, a fiatalok mindenütt táncolnak egyet. Szól a zene, megy a tréfálkozás, itt mindenki ismeri a másikat. A gyerekek meg lóra szállhatnak újra s újra – számukra ez a legnagyobb öröm...