Palágyi Edit: Centrumos szatyor

Mára elidegenedtem a nejlontól. Már akkor kirázott a hideg, amikor a külföldi tulajdonú nagyáruház pénztárosa tucatszám szórta az ingyen szatyrokat, s a vásárlók kipirult arccal spájzoltak be minél többet. Később fizetőssé tették ezeket, de a vevőket ez sem tántorította el. Olvasom: a briteknél begorombult a Tesco, s kitiltja az üzleteiből a műanyag bevásárlótáskákat, amikből annak dacára fogyott 700 millió, hogy pénzért adták. A „reformot” tesztelve kiderült, hogy az újrahasznosítható, kevésbé környezetszennyező szatyrokból harmadannyit visznek, mint a nejlonból. Palotaforradalom nem tört ki a hidegvérű briteknél, így talán nálunk is zacskótlanítanak. Szélmalomharcomat addig is kedvenc zöldségesemnél folytatom. Veszek két hagymát, fél kiló paradicsomot, három hamvas őszibarackot, mire az eladó mindet külön nejlonzacskóba rakja. A tasakot pedánsan két szoros csomóval zárja, hogy otthon kénytelen legyek vadul széttépni, s másra ne használhassam. Rosszallásommal hónapok alatt elértem, hogy ha meglát, nekem csak egyre csomóz, ám vádló tekintete mindent elárul…

Tudományos mozaik rovatunkban (a Szabad Föld idei 36. számának 39. oldalán) olvasható a biztató hír, hogy a fekete földrészen megelégelték a dolgot: Kenyában súlyos bírságot, sőt börtönbüntetést kockáztat, aki bármit is nejlonzacskóba gyömöszöl. Gonoszkodó állítás szerint minden magyar tart otthon egy reklámtáskát, amit nejlonszatyrok tömegével rakott tele. Bele se merek gondolni, milyen büntetés járna az efféle corpus delictiért Afrikában…