Palágyi Edit: Táncos kukások

Délelőtt ballagok a boltba, és elhajt mellettem egy kukásautó. Ez megesik. A hátsó fogantyúba kapaszkodó két kukás fiú azonban önfeledten táncol, amennyire a helyszűke engedi. Megrémülök, hátha tudatmódosító szer vette rá őket, de látom a fülhallgatóikat, és megnyugszom: az ugrálás a zenének szól. Szaladnék utánuk, faggatóznék, mitől ilyen feldobottak, hiszen a munkájuk nem sok boldogságra ad okot; s lám, ők ebből is kicsiholnak némi örömet. A táncos lábúak azonban csak ürítik a kukát, és suhannak tovább.

Otthon rájöttem, hogy az „internet népe” napok óta az egri fiúkon, Adolfon és Kálmánon ámul, sokan szurkolnak nekik. Ódát is írtak hozzájuk e sorokkal: „A kukásputtony hiába szeméttel és mocsokkal tele / Mindkét srác a jókedv utazó nagykövete”. A zord hivatalnokok is felébredtek persze, belső vizsgálattal elemezték, vajon a munkabiztonságnak árt-e a túlzásba vitt vidámság. Nem kellett sokáig kutakodnom, máris találtam olyan fotót, ahol egy feltörekvő politikus pózol velük – vélhetően nem azért, mert elirigyelte a szakmájukat. Mégsem hervadt le a mosoly az arcomról, és ez egy nagymamának köszönhető: mesélte, az unokája már nem űrhajós és hajóskapitány szeretne lenni, hanem csakis táncoló kukás. Egerben most ez a menő…